- Mama! Elmegyek bicajozni, jó? – kérdezte Alfi, és válaszra sem várva indult kifelé az ajtón.
– Menjél csak, kisfiam. – felelt az anyukája. – De ugye tudod a szabályt?
– Persze, Mama! Messze elkerülöm a sövényt, nehogy elraboljanak a kacabajkák. Ezt már az ovisok is tudják.
– És mit csinálsz, ha esni kezd az eső?
– Hagyom, hogy vizes legyen a fejemen a tulipán – nevetett a fiú.
No igen. Alfi fején tulipánok virítanak. Mert Alfi egy kacagány.
A kacagányok különben éppen olyanok, mint te, meg én, csak a fejükön haj helyett virág nő. Egyiknek ilyen, a másiknak olyan. Lehet nárcisz, ibolya, margaréta. Ráadásul a kacagányok folyton-folyvást kacagnak. Olyan jókedvűen és harsányan, hogy nevetésük mindenkire átragad, aki csak hallja. Tavaszi zápor idején kisietnek a szabadba, mert az esővíz sokkal jobbat tesz a virágnak, mint zuhanyozás.
Miután Alfi megnyugtatta jácintos fejű anyukáját, felült a biciklijére, és elkerekezett. Egyesen a falut körülvevő irdatlan magas, áthatolhatatlan, szúrós csipkebokor sövényhez igyekezett. A kacsaúsztatón túl állt meg, ott ahol a kecskék legeltek. Leszállt a bicikliről, és kalapáló szívvel kuporodott le a sövény mellett. A fülét hegyezte, de nem hallott semmi mást, csak hápogást és mekegést. Hiába próbált átlátni a sövény kusza ágai között, az túlságosan sűrű volt. Nagyon szeretett volna végre kacabajkát látni. Sokáig várt. Aztán egyszer csak kacagást hallott a sövény túloldaláról.
Egy kacagány a sövényen túl? – gondolta döbbenten. – Elrabolták a kacabajkák!
Újra felhangzott a kacaj. Egy kacagánylány nevetése. Most mitévő legyen? Átmenjen érte? De ha a kacabajkák észreveszik, őt is elkapják. Addig járkált a sövény mellett, míg végül észrevette, hogy egy helyen a kecskék kis lyukat rágtak a sövényen. Átkukucskált rajta. Odaát egy kacagánylány ugrálókötelezett nevetve. A feje csupa mosolygós, sárga virág. Alfi ilyen fajtát még senkin sem látott. De félelmetes kacabajkának se híre, se hamva.
– Hahó! – kiáltott át a sövényen, minden bátorságát összeszedve. – Ne félj kislány! Megmentelek!
Csend lett a sövény túloldalán.
– Hé te! Hallod?– kiabált Alfi.- Nem lesz semmi baj.
– Ki vagy? – hallatszott odaátról. – Nem mehetek a sövény közelébe, mert elrabolnak a kacagányok.
Alfi nem értette.
– Elrabolnak a kacagányok? Vicces vagy – nevetett. – Hiszen téged már el is vittek. Mégpedig a kacabajkák. De nem látok itt egyet sem.
– Nem látsz? De hisz én kacabajka vagyok – nevetett a lány, közelebb jött a sövényhez és meglátta Alfit. – Te is az vagy.
– Ne beszélj butaságokat! Kacagányok vagyunk mindketten – mondta Alfi. – Na, gyere! Segítek átbújni a sövényen.
– Nem megyek! Minden kacabajka tudja, hogy nem szabad.
– Hogy hívnak?
– Pitypangnak – felelt a lány kacagva.
– Az én nevem Alfi. Szépek a virágaid. Megnézhetem őket közelebbről is?
– Persze. Gyere át!– bíztatta Pitypang.
A kacabajkalány addig győzködte a kacagányfiút, míg végül átmászott a sövényen.
– Fogalmam sincs, mi a különbség köztünk – jelentette ki Alfi, miután nagyokat nevetve tüzetesen szemügyre vették egymást.
– Én sem értem ezt az egészet – csóválta a fejét Pitypang. – Miért mondják nekünk, hogy veszélyes szörnyek vagytok ti kacagányok, nektek meg, hogy mi vagyunk azok? De nem mindegy? Játsszunk inkább valamit!
Először kavicsokkal kacsáztak, mivel odaát is volt egy szakasztott olyan kacsaúsztató, mint a sövény másik oldalán. Aztán megsimogatták a gidákat, mivel kecskék is voltak. Ugróköteleztek, és amikor szemerkélni kezdett, hagyták, hogy megázzon a fejük, ahogy a mamájuk kérte.
– Mennem kell – mondta Alfi, amikor esteledni kezdtett. – Találkozunk holnap is?
– Persze – felelt kacagva Pitypang. – Várlak.
Alfi visszamászott a kecskerágta lyukon és hazakerekezett.
– Ti láttatok már kacabajkát? – kérdezte vacsora közben a szüleitől.
– Miket kérdezel, fiam! – felelt bosszúsan nevetgélve kopaszodó apukája, akinek nőtt ugyan egy kevés illatos gyöngyvirág a fején, de a feje búbja csupasz volt. – Nem is akarunk látni kacabajkát. Soha, de soha! Olyan rondák, és olyan gonoszak, hogy még a fényképük is megbetegítheti a tisztességes kacagányt.
– De Apu! Milyen betegség lenne az? És miért akarnak bántani minket? – kérdezte Alfi, akinek elment a kedve a nevetéstől.
– Nem tudom, ki ültette a fejedbe a butaságot, de rendes gyerek nem is kérdez ilyesmit – mondta a papa.
– És ha pont olyanok, mint mi? Ha…ha semmi különbség sincs a kacagányok és a kacabajkák között? – próbálkozott a gyerek.
– Kisfiam! Ne bosszantsd fel Apádat! – szólt a mama. – A kacabajka nem olyan, mint mi, és punktum. Ez tény. A mi fejünk csinosan virágos, és csilingelő a kacajunk. Ők pedig… mások.
– Pontosan, ahogy Édesanyád mondta – dörmögött az apuka. – Most pedig együnk!
De Alfinak elment az étvágya. És egész este egyszer sem nevetett. Rosszul aludt és reggelre megbetegedett.
A kacagány anyukáknak könnyű dolguk van, ha tudni akarják, hogy gyermekük egészséges-e. Elég ránézni kisfiuk, vagy kislányuk buksi fején a virágokra. Ha hervadtak a szirmok, sárgásak a levelek, akkor bizony orvoshoz kell fordulniuk.
A kacagány orvost Dr. Kertésznek hívják, és nagyon ért a fejtetőn növő virágokhoz. Egykettőre megtalálja a gyógymódot, akár a túllocsolás, akár az ügyetlen gereblyézés a baj. Igaz, leggyakrabban a levéltetű a bűnös.
– Meg fog gyógyulni, doktor úr? – kérdezte kezét tördelve Alfi anyukája az idős orvost, aki tüzetesen megvizsgálta a gyereket, a fején kókadó tulipánoktól a lába ujjáig. De hiába csiklandozta meg szakszerűen, a kacagányfiú csak nézett maga elé szomorúan, és annyit sem mondott, hogy „kac”.
– Csak reménykedhetünk, anyuka – felelt gondterhelten Kertész doktor bácsi. – Bevallom, hosszú pályafutásom alatt ilyen kórsággal még sosem találkoztam. – Tessék hazamenni, és a fiúcska fejét esővízzel borogatni. Javallott még napi háromszor három vicc evés előtt, és ha lehet, délelőtt, délután egy-egy órát kellene töltenie a napon. Ha esetleg rosszabbodik az állapota…
– Rosszabbodik? – csapta össze a kezét ijedten a mama. – Mi jöhet még?
– Nem szívesen festem az ördögöt a falra – mondta az orvos-, de előfordulhat, hogy sírni kezd. Akkor tessék felhívni. Az éjszaka kellős közepén is, és azonnal házhoz megyek. És még valami: mivel a virágkókadás és a kacaj elvesztése fertőző lehet, a gyermeket el kell különíteni.
VISSZA A BESZÉLGETŐS KÖNYVHÖZ>>
|