A mese eredeti formájában a farkas a két fiatalabb malacot felfalja, csak a legidősebb marad életben. Mivel alighanem túl kegyetlennek érzik a két ártatlan, csak kissé lustácska kismalac halálát, a mesét gyakran megszelídített változatban közlik: a két kismalac befut testvérük erősebb házába, és így együtt megmenekülnek a farkastól.   Bettelheim szerint így azonban a mese szimbolikus mondanivalója sérül. A három kismalac ugyanis három fejlődési stádiumot testesít meg. Valójában nem három különálló lényről, hanem egyetlen lény fejlődéséről van szó. Ezért van az, hogy a mesékben szokatlan módon itt a legidősebb kismalac ér célhoz. Az előző stádiumokon túl kell lépni (ezt fejezi ki az éretlen szintet jelképező malacok pusztulása), és a fejlett stádiumot elért, előrelátó, a frusztrációt elviselni képes személyiség meg tud küzdeni a farkas által szimbolizált veszéllyel. Ugyanígy, ha a gyermeket kíméletességre akarjuk nevelni, és elhagyjuk a mesékből a gonosz gyakran brutális, szinte szadista pusztulását, tulajdonképpen csak zavart okozunk. A gyerek számára a gonosz pusztulása a gonoszságnak, mint olyannak a legyőzését jelenti, bizonyos szempontból a saját életében, a saját lelkében. A mese azt tanítja, hogy kellő erőfeszítéssel le tudjuk győzni saját démonainkat, és személyiségünk integrálásával, jó hajlamaink segítségével elérhetjük céljainkat az életben. Ezt a jelképet zavarja meg, ha a gonosz megtestesülését különálló személyként fogjuk fel, és az iránta tanúsított megértésre, megbocsátásra akarjuk rávenni a gyereket. Ha a gonosz nem kapja meg méltó büntetését és nem pusztul el, ez a gyerek számára azt jelenti: a gonosz él és bármikor újra támadhat. (Fischer Eszter) A mindent látó királylány