Oti és papája tulajdonképpen élvezik ezt a szabadságot, és a legapróbb dolgok is boldoggá teszik őket, ám a körülöttük levő világ mindig belerondít az életükbe, és a hatóságok folyton a nyomukban járnak. 

Annie M.G.Schmidt meséje komoly kritikával illeti a civilizált világot és az emberi viselkedést, szembeállítva a jószívű, együtt érző és segítőkész állatsereglettel. Míg a történetben az emberek leginkább akadályozzák, vagy csak közönyösen viszonyulnak Otiék sorsa iránt, addig egész madárrajok dolgoznak azon, hogy Tóni újra papírt kaphasson, hogy munkája legyen, és így kislányával végre otthonra találjanak. Házakba, közintézményekbe röpülnek be titokban, és szedik össze az ott található papirosokat, azzal a céllal, hátha köztük lesz a megoldást jelentő elveszett okirat.

Ez a mese egyszerre szívfacsaró és humoros. A szerző remekül keveri a mesevilágot a valósággal. Az olvasó pedig garantáltan végig izgulja a könyvet, egészen a történet megnyugtató lezárásáig.

Lehetne ez egy sötét társadalmi dráma, Annie M.G. Schmidtnek köszönhetően azonban inkább egy igazi roadmovie, kalandokkal vitatkozó, egyéniséggel rendelkező muris állatszereplőkkel, egy végtelenül helyes, okos, és mégis néha gyámoltalan kislánnyal és egy szerető apával. A Pagony vitathatatlanul egyik legjobb könyve.