Végül mi volt az, ami a végső lökést adta a Lenka megszületésének? 2009 augusztusában váratlanul és teljesen ismeretlenül kaptam egy levelet egy bizonyos Associazione Culturale Teatrio nevű intézménytől, akik véletlenül (vagy nem véletlenül) rábukkantak a blogomra. Az ott látottak annyira megtetszettek nekik, hogy meghívtak, hogy vegyek részt egy illusztrációs workshopon Velencében, teljesen ingyen. Ezt én egyrészt nagyon megtisztelőnek éreztem, másrészt imádom Olaszországot, így hát azonnal igent mondtam. Az egyetlen aggasztó tényező az volt, hogy a workshop egy hét múlva kezdődött, és valamilyen kész tervvel kellett érkezni. Én mindig túl komolyan veszem a dolgokat, hát azonnal elkezdtem lázasan egy könyvtervet ácsolni, hogy ne bőgjek le a többi résztvevő előtt, akik – úgy véltem – nyilván már hónapok óta készültek erre. Nos, nem így volt, végülis én voltam az egyetlen, aki valamelyest komplett tervvel érkezett. Itt született meg az első néhány kép.   Fotó: Szegedi Katalin   Előbb a képek voltak meg, vagy a történethez kezdtél el képeket rajzolni? Érdekes módon először olaszul írtam meg a mesét, hiszen az előbb említett kurzuson prezentálni kellett valami szöveget is. Persze ez nagyon primitív kis szövegecske volt, ezt aztán szépen elfelejtettem, amikor leültem magyarul megírni a mesét. Természetesen előbb nagyjából a történet volt meg, de csak nagyon nagyjából. Erre építettem fel néhány képet, aztán másfelé alakult a történet, megint másfelé a képek, és így tovább. Voltak kacskaringós elágazások, mellékvágányok a szövegben, ezeket aztán szépen visszanyestük. Amikor végre kialakult a viszonylag véglegesnek mondható szöveg, csak akkor fogtam hozzá a szó klasszikus értelmében vett illusztráláshoz. Hogyan került a kézirat a Csimota Kiadóhoz? Mivel ezeket a képeket nem felkérésre készítettem, eleinte nem is gondoltam arra, hogy könyv lehetne belőle. Amikor hazajöttem Velencéből, két kedves ismerősömnek mutattam meg a képeket, közülük az egyik Csányi Dóra volt. Azonnal „lecsapott” rá, és elkezdtünk együtt gondolkodni a továbbiakon. A Csimota Kiadó a téma miatt a „tolerancia”-sorozatába szerette volna beilleszteni ezt a könyvet is. Igen ám, de az elkészült képeknek eléggé más volt a formátuma, aránya. Az szóba sem jött volna részemről, hogy újrafessem a képeket, mert amit én másodszorra festek meg, az mindig sokkal rosszabb az eredetinél. Annyi kompromisszumra azért hajlandó voltam, hogy valamelyest átalakítsam a kompozíciót a sorozatterv arányának megfelelően. Pontosan milyen technikákkal dolgoztál? Papundeklire (igazából nem tudom mi a neve ennek az anyagnak: két barna karton között hullámpapír) festettem, erre ragasztgattam kizárólag papír, minimális egyéb alapanyagú tárgyakat. Lenka testét plasztikusan formáltam meg hullámkartonból. Magyarul ez is kollázs. Ja, és akril, tempera.       Miért döntöttél ezek mellett? Évek óta kollázs technikával dolgozom, ez izgat. Azért lassan lecseng bennem ez a technika, és bár az eddigieket kicsit unom már, azért nehezen válok meg tőle. Most valahogy sokkal egyszerűbben szerettem volna megszólalni, ezért redukáltam az eszközöket. Azt szokták mondani, hogy az illusztrátorok gyakran magukat festik meg, erről mi a véleményed? Ezt most azért kérdezed, mert én láthatóan egy vörös hajú, dundi kislány vagyok felnőtt változatban? Igen, Lenka én vagyok, mármint a külsejét tekintve. De én vagyok mindaz a sok nádszál kisasszony is, akiket általában rajzolok. Persze ők már csak lélekben vannak velem, ők a fiatalkori (karcsú) énemet testesítik meg. Egyébként teljesen egyetértek. Hogy ne menjek messzire, szerintem például Dezső Andrea minden figurája is teljesen őrá hasonlít. Ezek abszolút nem tudatos dolgok, az ember természetesen nem saját magát akarja megjeleníteni. Mégis, saját magából nem tud kilépni, ezért a legbelső énje kivetül a képeire is. Láttam egyszer egy képeskönyvet, egy baromi ronda nyúl volt a főhőse. Annyira irreálisan ronda volt szegény, amiről éreztem, hogy ilyet nem lehet csak úgy kitalálni, ezért felkiáltottam, hogy úristen, ez a nyúl biztosan olyan, mint a rajzolója! Hátralapoztam, és tényleg. Ott volt a rajzoló arcképe, aki maga volt a nyúl a könyvben. Mi a véleményed a mai magyar gyerekkönyvekről? Gyakran járok a bolognai gyermekkönyvvásárra, így van nemzetközi összehasonlítási alapom. A mai magyar gyermekkönyvek, különösen, amik az elmúlt két-három évben jelentek meg, abszolút világszínvonalúak! Az irodalmi részről mindig is az volt a véleményem, hogy eddig sem volt okunk a szégyenre, sőt! A grafika terén azonban mostanában észlelhető igazán átütő változás. Elképesztően újszerű, szép, friss, modern, nemzetközi szinten is vállalható gyermekkönyvek jelennek meg. És ahogy látom a fiatal nemzedék előretörését, ez a folyamat egyre pozitívabb.       Vannak már újabb könyv ötleteid? Olyan értelemben nincsenek, mint a Lenka, hogy teljes egészében én csinálnám. Jelenleg Boldizsár Ildikó: Királyfi születik című könyvén dolgozom (Naphegy), később Finy Petra: Maja tizenkét babája című könyvét fogom illusztrálni (Pagony). Gyerekeknek, vagy felnőtteknek egyszerűbb festeni, írni? Fogalmam sincs, mivel nincs összehasonlítási alapom. Eddig csak gyerekkönyvek alkotásában vettem részt, elsősorban természetesen illusztrátorként. Legközelebb hol és mikor láthatják az érdeklődők a munkáidat? Jelenleg is látható egy kiállítás a váci Mosolytár Kávézóban, ez december végéig tart nyitva. A Lenka bemutatója 2010. november 13-án, szombaton lesz a Pagonyban. Aki eljön a bemutatóra, azoknak személyesen fogom bemutatni az eredeti képeket. Decemberben lesz egy átfogó kiállításom az Anno könyvesboltban, itt nyomat formájában lehet majd látni a Lenka képeit, más képek társaságában. A nagy durranás azonban januárban lesz: a Lenka eredeti képeiből kiállítást rendezünk a Melba étteremben. (Erről természesen a Csimota blogján is írni fogunk!)