Ahol minden családegység legfeljebb két gyereket – egy A-neműt és egy B-neműt igényelhet. Ahol a nemi vágy (itt: bolydulás) elfojtására gyógyszert kell szedni. Ahol tényleg minden szigorú szabályok szerint működik. És ezeket a szabályokat a bölcsek tanácsa hozza. A 12 éves Jonas ebben a világban él. Itt vannak a „szülei”, a „testvére”, és a barátai. Itt történnek vele azok a különös és megmagyarázhatatlan dolgok, amik miatt egyre nagyobb nyugtalanság kezd eluralkodni rajta. Hát még amikor a Tizenkettő Ceremóniáján, ahol minden tizenkét éves fiú és lány megtudja a számára kiválasztott életre szóló pályát, ő kimarad a felsorolásból. Már éppen elsüllyedne szégyenében, amikor kiderül: nem felejtették el, mi több, nem is büntetni akarják, egyszerűen csak egy egészen egyedi feladatra találták alkalmasnak. Ő lesz az emlékek őre. Miközben az emlékek jelenlegi őre (nevezzük örökítőnek) felkészíti őt hivatására, vagyis átadja neki az emlékeket, és meg is tanítja őket elviselni, számtalan dolog feltárul a fiú előtt. Rádöbben, hogy a mindenki által olyan magasztosnak tartott „elbocsátás” nem kirándulás a Másholba, hanem valójában gyilkosság.  Fokozatosan elkezdi érzékelni a színeket (amikkel elsőre nem is tud mit kezdeni), egyre több önálló gondolatot és érzelmet fedez fel magában. És ezzel együtt szép lassan elmagányosodik, hiszen senkinek sem beszélhet a kiképzésről, a befogadott emlékekről, a benne kialakult érzelmekről. Ha ugyanis ezt megosztaná másokkal, veszélybe sodorná a fáradtságos munkával felépített „tökéletes” társadalmat. Amiben úgy érzi, többé nincs maradása. Ezért egy nap „forradalmi” elhatározását vakmerő tett követi. Vajon jól döntött? Galgóczi Móni Forrás: ekultura.hu