Nyugat-Európát aszályok sújtják: a gyümölcsök, a friss tej, az új ruha vagy akár a kenyér luxuscikkeknek számítanak. A bizonytalan időkben a kormány ellenőrzése az emberek felett mindenre kiterjedt, azt viszont valahogy senki nem veszi észre, hogy a tizenhárom év körüli Ari látja el nála öt évvel fiatalabb kisöccsét… Ilyen hangulatban kezdődik a finn klasszikus, Timo Parvela új sorozatának első része, a Kepler62: A játék. „A kormány a barátunk“ – Ari valahogy sose tudta ezt a szlogent elhinni. Amikor pedig végre kezébe kerül a Kepler62, A JÁTÉK, minden végleg megváltozik... A Kepler62 több mint egy egyszerű videojáték: állítólag ez minden idők legszuperebb és legnehezebb számítógépes játéka. Muszáj megvásárolni, mivel nem lehet letölteni a netről és másképp hozzájutni is szinte lehetetlen. Annyi pletyka lengi körül, állítólag titkos, utolsó utáni pálya van benne elrejtve, mások szerint, aki végigviszi, egy meghívót nyer, ki tudja, hová... De még senki nem tudott eljutni a végéig.   Ari és Joni nagy meglepetésére a játék eleinte kifejezetten könnyű, a fiúk pedig ügyes játékosok, gond nélkül veszik az akadályokat. Mégis Ari érzi, hogy valami többről van szó. Aztán szinte beszippantja őket a varázs. Felváltva játszanak és alszanak, a játék egyfajta felfedezéssé válik, amiben mindketten részt vesznek. Végül elérik az utolsó szintet és csapdába esnek, mint mindenki.   Vaksötét pálya, alig látszik a barlang bejárata. Hiába próbálkoznak, nem tudnak bejutni, mert egy félelmetes, ismeretlen lény újra meg újra megjelenik, hogy lecsapjon rájuk. Millió játékos a világ minden táján ezt a rejtélyt próbálja megfejteni. Hiába, valamennyien kudarcot vallottak: a századik próbálkozás után ugyanis a játék blokkolja magát. A képernyő elsötétül, nem lehet a játékot újrakezdeni, sőt újra megvásárolni sem, a játék felismeri a játékost. Mi történne, ha sikerülne végigvinni a játékot? Talán tényleg egy belépőjegy a nyeremény az arra érdemeseknek? Talán lehet köze ennek ahhoz az expedícióhoz, amiről a híradások szólnak? Űrhajókkal az ismeretlenbe, eljött újra a felfedezések kora, ez lesz az emberiség új hajnala! Másról sem szóltak a hírek.   Joni megbetegedésével aztán felgyorsulnak az események. Ha orvoshoz viszik, kiderül, hogy a fiút a bátyja neveli, hogy nem tudják, hol van az anyjuk... De Joni nagyon lázas. Ari alig tud dönteni, végül muszáj kockáztatnia, így a szülői felügyelet hiánya miatt a hatóságok riasztják a rendszert. Végül hazaviszik a fiúkat, ahol találkoznak anyjukkal, de kicsit mintha megváltozott volna... Hogyhogy pont most került elő? A fiúk menekülni próbálnak, de nincs hová, dönteniük kell, de azt se tudják, miről is döntenek pontosan. Nem tudják, kiben bízzanak, a neuroturbózással szakorvossá varázsolt kisgyerekek épp olyan ijesztőek, mint a szürke felnőttek. Ari egy dologban biztos: a kormány nem a barátjuk és ő nem akar „boldog, gondtalan gyerek“ lenni. Az egyetlen esélyük a Kepler62 utolsó szintje, a végigvihetetlen játék, a misztikus meghívó az ismeretlenbe. A könyv ugyanúgy beszippantja az olvasót, mint a játék a testvérpárt. Végig ott érezzük magunkat a fiúk közelében, bizonytalanul tapogatózunk a jövő ismeretlen világában. Az illusztrációk miatt a regény is egy játékra hasonlít, könnyen átélhető a Kepler62 izgalma, a videójáték varázsa és a futurisztikus eszközök, az emberek félelemkeltő furcsasága. Rendkívül izgalmas kezdés, rengeteg kérdés marad megválaszolatlanul az olvasóban, Arira és Jonira pedig minden bizonnyal még rengeteg kaland vár – én már alig várom a folytatást! A Kepler62 neked való, ha: - téged is be tud szippantani egy számítógépes játék (vagy akár egy jó könyv), - nem vagy ijedős, - nem riadsz vissza attól, hogy tűkön ülve várd a folytatást, - tetszenek azok a könyvek, amik elképzelt világban játszódnak, - szereted Timo Parvelát.