A humoros könyvekből megtudhathatjuk, hogy mire számíthatnak gyermekeink az első osztályban!   Írta: Finy Petra Illusztrálta: Pásztohy Panka Kiadó: Poszonyi Pagony, 2014 Oldalszám: 72   "Amikor az ember gyermeke iskolába megy, hajlamos túlzottan aggódni érte. Én legalábbis így jártam. Legszívesebben beültem volna a lányom mellé a padba, hogy segítsek neki eligazodni ebben a titokzatos világban.   Aztán végül nem ültem be mellé (el sem fértem volna rendesen), de úgy éreztem, lenne néhány gondolat, melyet színesen megírnék erről a varázslatos és kalandos élethelyzetről.   Ezt a néhány gondolatot tartalmazza az Iskolások kézikönyve, mely nem más, mint egy kedves és humoros útmutató első osztályosoknak." - Finy  Petra     Kiadás éve: 2015 Oldalszám: 72 "Legnagyobb örömömre a könyvet Pásztohy Panka színes és derűs képei díszítik, melyek nemcsak az iskolát mutatják részletesen, de gyöngéd humoruk segít az iskolakezdéssel kapcsolatos félelmek feloldásában is."   A nagysikerű iskolások kézikönyve után fiúknak is, kisfiú főszereplővel!

 

A fotók nagyíthatók!   Jeges-Varga Ferenc   Minden kis kölök fejében megfogalmazódott már a kérdés: miért kell iskolába járni? Finy Petra és Pásztohy Panka elsősorban lányos szemszögből, de a fiúk nyelvén is jól érthető példákkal szemlélteti, a hétköznapokban hogyan válhat hasznára a sok tudnivaló, amivel a feje majd megtelik. A számok ismerete értelmet nyer, amikor anya leküld a boltba két kiló krumpliért, a betűket felismerve elolvashatjuk az utcán levő feliratokat. A rajz a szépre, a technika a hasznosra, a tornaóra a mozgás fontosságára tanít. A környezet többek között az időjárással, az ének-zene a ritmussal és a különféle zajok dallamával ismertet meg. Ahogy azt a címe sejteti, az Iskolások kézikönyve részletesen, egyszerű közvetlenséggel magyarázza el, mire számíthat, aki belép az iskola kapuján. De persze vannak teendők már előtte is. Például a legelső: venni egy szép iskolatáskát, amibe beleférnek a tankönyvek, füzetek és az uzsonnás tasak. Azt már csak én mondom halkan, hogy egy-két kedvenc holmi is elrejthető benne, aminek ugyan semmi helye az iskolában, de egy gyerek sokkal nyugodtabb, ha magával viheti. A könyv az általános – vagy a dédikék, nagymamák szavajárásával az elemi – iskola első osztályának alapvető működési szabályait sorolja el. Megtudjuk, hogy az első óra felszerelése a pad tetejére, a többi a pad hasába való. De tisztázható az is, hogy az óra nemcsak az időmérő szerkezet, hanem így nevezik azt is, amikor a tanító – bácsi vagy néni – hosszasan foglalkozik velünk, és közben nem lehet kimenni… Szóba kerül tehát minden, amitől az óvodából már elballagottak otthonosabban érezhetik magukat az ismeretlen új helyszínen. Finy Petra és Pásztohy Panka közös munkája megjelenése egy kis elsős füzetkönyvére emlékeztet. Mintha a mesekönyv vagy jegyzetfüzet lapjait egy szorgalmas diáklány körmölte volna tele első élményeivel, és egy tehetséges rajzolópalánta firkálta volna mellé bájos illusztrációit. Szemléletéből adódóan az Iskolások kézikönyve kedvet kíván csinálni minden tanköteles korú gyermeknek, hogy az iskolába járás valódi felfedező túra legyen, s véletlenül se idézzen fel egy rossz emlékű foghúzást. Miközben elsősorban a leendő iskolásokat szólítja meg, a nagyokból is sok régi kedves emléket hív elő, amiben van „egy kis zöldséglevesillat, egy kevés fasírt- és főzelékillat, valamennyi felmosószerillat és rengeteg vége-van-szag”. De az egész családot is felkészíti a könyv a nagy változásra. Az iskolakezdés ugyanis legalább annyi várakozással és szorongással jár a szülők, mint a nagyfiúk és nagylányok részéről. S anya is jól teszi, ha együtt csodálkozik rá az ismeretlen világra. Pásztohy Panka éppen csak annyira színezte ceruzarajzait, hogy a kis újoncnak is jusson még színezni való. Ezek elsősorban vidámságukkal sietnek meggyőzni az olvasót, hogy az iskola egyáltalán nem rémisztő hely. Hogyan is félhetnénk ennyi mosolygós kópétól, a jóságot sugárzó tanító nénitől. Itt senki sem ütközik meg azon, ha a tökfőzelék hallatára mindenkinek megfájdul a hasa, de a tejbegrízért másodszor és harmadszor is sorban állunk – ez kedvünkre való. Az pedig édes ráadás, hogy a házi feladat elkészítése után még jut idő a játékra is.   Forrás: olvassbele.com Az otthon legyen a béke szigete Interjú Sárdi Panni mentálhigiénés szakemberrel A 2014-es PagonyFeszten kézbe vehetitek már Finy Petra Iskolások kézikönyvét Pásztohy Panka rajzaival. A kis könyv valóban kézikönyv: megmutatja és elmagyarázza, hogy milyen is lesz az iskola, ahol órarend, tanóra, csengetés szabja meg a kis elsősök életét - és persze a szüleikét is. Hogy mire is kell felkészülni, miért szorongunk az iskolától, arról beszélgettünk Sárdi Panni mentálhigiénés szakemberrel, aki pályája elején nyolc évig tanított kicsiket, hosszú éveken át nevelési tanácsadóban dolgozott családokkal, tanárokkal, gyerekekkel, így mindkét oldal felé empátiával fordul.  Miért félünk annyira az iskolától? Azt gondolom, hogy okkal félünk az iskolától, mert ez egy nagyon fontos pont az életünkben: a gyerekében és a családéban is. Reális, hogy komolyan megmozdít mindent bennünk, mert olyan, mint egy második születés. Az óvoda alatt a láthatatlan köldökzsinór, amivel a gyerek kapcsolódik hozzánk, csak nyúlik, nyúlik, de nem szakad el végleg. Az iskola az, amikor ez nagyon határozottan elvágódik. Az óvoda alatt szabadon élünk, szabadon döntünk, nem mérettetünkmeg kívülről. Az iskolában viszont nem mi határozzuk meg, hogy mi legyen, mit csinálhatunk, akár a hét folyamán, akár napközben. Családon kívüli erők határozzák meg az életünket. Ráadásul elkezdik mérni a gyereket, amit az anya úgy él meg sokszor, hogy azt is minősítik, hogy ő hogyan nevelte eddig a gyerekét. Ebből a háromból fakad tehát leginkább a szorongásunk: az elszakadás, a mérés és a külső szabályozás. És mitől fél, szorong a gyerek? Azt így általában nem tudhatom. A gyerek, és ez egy általános igazság, mindig a szülő, a család dinamikájának része, ha szorong, azt ebben a konstellációban próbáljuk értelmezni. A szorongások gyakran életkoriak és egészségesek, ha elbillennek, azt az anya általában tudja ellensúlyozni, enyhíteni- ha a családja jól van, akkor a gyerek sem szorong a végletekig. Ha alapjaiban szorongó, a család nyugalma ezt akkor is oldja. Mivel a gyereknek nincs fogalma az iskoláról, ezért nem tud attól félni, hogy milyen lesz a matematika óra például, vagy nehéz lesz-e olvasni tanulni - ő az ismeretlentől fél. Ezért én azt mondom, hogy az iskolaérettség a szülő, a család iskolára érettségét is méri: hogy kész-e arra, amit az előbb említettem, arra a külső nyomásra. Mert a gyerekek idővel megérnek az iskolára. Ami a szülő és ezáltal a gyerek szorongását is nagyban oldja, az az olyan tanítónő, akiben megbízik a szülő, és akire rá meri bízni a gyerekét, hogy az úgy fogja kezelni, ahogy ő szeretné. Iskolát vagy tanítónőt válasszunk? A legfontosabb ebben a korban a személyesség, hogy meg legyen a személyes bizalom a tanítónővel szemben. Az iskolát megnézhetjük ezeken az előkészítő, ismerkedő foglalkozásokon, de ezek természetesen, mivel meg akarják nyerni maguknak az ovis gyerekeket, inkább olyanok, mint egy óvoda: játékos foglalkozások, amelyeknek nem sok köze van a szabályozott keretek közti tanuláshoz-tanításhoz. Mi az az ismeretlen, amit a gyerekeknek ilyenkor meg kell tanulni? Egy gyereknek rengeteg új dolgot kell megtanulnia az iskolában, és nagyon sok olyan van, amit mi evidensnek veszünk, de nekik egyáltalán nem evidens. Hogy csak egy példát mondjak: egy könyvben tájékozódni nagyon nehéz: hogy hol van a felső bal sarok, az oldal közepe... Már pedig ezt nagyon gyorsan kell tudni követni a közös munka során, és nem tanítjuk meg rá a gyerekeket. Nem guggolunk le hozzájuk, hogy lássuk, ők onnan miképp látják a világot. Ráadásul az iskolával rettentően felgyorsul az idő, az első három év lassúsága után. Az elején időtlenség van, kiélvezhetjük a pillanatokat, mint egy mézesbödönt. Az iskola ezzel szemben egy ringlispíl. Ezt csak fokozza a különórák kényszere... Hogy kinek mennyi különóra jó, az egyéni mérlegelés függvénye. Mint mindig, itt is az anya igénye és teherbírása az elsődleges. A gyerek alkalmazkodik, és remélhetőleg bírja a terhelést. Szerintem persze az optimális a négy tanóra lenne, aztán otthon ebéd, pihenés, egy kis leckeírás: de ezt ma senki nem tudja megoldani. A legtöbb kis hatéves 4-5-ig benn van az iskolába, utána pedig ide-oda rohanunk. Hiába vágyunk vissza a sok együttlétre, nagyon könnyen meg lehet szokni, hogy 8-10 órát távol vagyunk a gyerekektől, és kibúvó is lesz a sok különóra, hogy még ezt-azt elintézzünk. Aztán csodálkozunk, hogy amikor hét után hazaesünk, lóg a belünk, és azt se tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok. Nem csoda, hogy sok elsős szülő tapasztalja, hogy a gyerek nagyon fáradt és ideges a sok új dologtól. Hogyan segítsünk neki a szorongásokat feloldani? SP: Ami mindennél fontosabb: a szülő ne bagatellizálja el az iskolát, de deklarálni kell, hogy az iskola nem életbevágó. Ne engedjük, hogy beegye magát a húsunkba, hanem erősítsük a burkot, amit az otthon jelent. Ez a központosított oktatás esetében még fontosabbá válik, ha mást akarunk közvetíteni, mint az iskola. Igyekezzünk olyan iskolát keresni, ami megfelel. Kötődjön a gyerek az iskolához, de találjuk meg az egyensúlyt, az otthon legyen a béke szigete.

Forrás: pagony.hu