Az óvodához érve elcsodálkozott. - Ui, ui! Mennyi állatgyerek! Ugye, játszotok velem? Játszani kezdtek. Amikor észrevette, hogy a mamája elindult, utánaszaladt. - Mama. mama, értem jössz, ugye? - Ó, ó, malackám, csak nem hagylak itt! Persze, hogy érted jövök! Jó legyél! Jó volt a vadmalacka, csak éppen, amikor megéhezett, turkálni kezdett. És éppen ott turkált, ahol a többi állat lerakta szép rend­ben a kedvenc játékát meg az ennivalóját. Össze is turkált mindent úgy, hogy még a saját tízóraiját sem találta meg. Keservesen visí­tani kezdett. - Ui, ui! Éhes vagyok! Odasiettek az állatgyerekek, mert már ők is megéheztek. -Juj, malacka, mit csináltál? Rakjál azonnal rendet! A vadmalacka elkámpicsorodott. - Én nem tudom, melyik ennivalóhoz tartozik! - Ui, ui, jaj nekem! Odasettenkedett mellé az egérke, és sugdosni kezdett a fülébe. Megsúgta, mit hová tegyen. Egy pillanat alatt rend lett! Minden állatgyerek megtalálta a babáját meg a tízóraiját. Még a vadmalacka is! És a három legszebb kukoricaszemet az egérkének adta! Jóllaktak, s játszottak tovább. Egyszer csak délután lett. - Ui, ui - visította boldogan a vadmalac. Itt a mamám! Menjünk haza! De... holnap újra elhozol, ugye? - Ó, ó, malackám, persze, hogy elhozlak! - Mert már barátom is van! Tudod, kicsoda? Az egérke! - mesélte büszkén a vadmalac. Turkálgatva ballagtak hazafelé, a sűrűbe. Zizegtek az erdőszéli füvek. Bokrok hajladoztak a gyenge szél­ben. Élénken csevegtek egymással a fecskék.