Ebben a történetben nincsenek sárkányok, nem olvashatunk látványos harcokról, legalábbis látszólag. Ugyanis az igazi kemény küzdelem a törékeny kis hős, a királylány lelkében zajlik. Mesénkben a megözvegyült király új feleséget visz a palotába, aki tizenegy királyfi és egy királykisasszony mostohája lesz. Ezzel a testvérek életében változások sorozata indul el. A mesék ismétlődő szerkezete itt is jól megmutatkozik: a mesehős a történet kiindulópontjában egy változással, valami újjal szembesül. Életének megszokott menetét felborítja a mostoha érkezése, aki a királyi gyermekeket varázslattal akarja megrontani. Szándéka az, hogy a királyfikat néma, fekete madarakká változtatja, ám ez nem sikerül neki, és azok gyönyörű, fehér hattyúkká válnak, a kis királylányon pedig egyáltalán nem fog az átok. Így aztán saját kezével csúfítja el a leányt, hogy királyi apja ne ismerjen rá, és üldözze el őt is a palotából. Ha az egész történetet az emberen belülre helyezzük, akkor a „gonosz mostoha” egy szükséges útnak indító élethelyzet vagy változás, melynek köszönhetően a mesehősök hatalmas erőfeszítések és belső átalakulás árán végül beteljesíthetik sorsukat.  A magányos vándorlás során találkoznak a testvérek, és a kicsi királylány hamarosan megérti, hogy ő az egyetlen, aki megválthatja fivéreit. Feladata nem ígérkezik könnyűnek. Tizenegy csaláninget kell szőnie, hogy feloldja mostohája átkát, vagyis visszasegítse vadhattyúkká varázsolt bátyjait emberi alakjukba. Próbáját különösen nehézzé teszi, hogy ez alatt az idő alatt nem szólalhat meg, nem magyarázhatja meg másoknak, mit miért tesz.   A királylány küzdelmeinek különböző állomásai vannak. Hol segítők viszik előre az úton, vagy útmutató jelek támogatják, hol hátráltató erőkkel kerül szembe. Látszólag erejét meghaladó feladatról van szó, hiszen varázslatokkal, ármánykodással kell megküzdenie, és át kell kelnie egy hatalmas tengeren is. De a mese éppen arra hívja fel figyelmünket, amit gyakran magunk is nehezen hiszünk el: hogy a feladat nem nagyobb, mint amekkorát a főhős éppen meg tud oldani. Sőt, mindig maga a küzdelem ébreszti fel benne azokat a szunnyadó erőket, amelyek aztán képessé teszik arra, hogy helytálljon az egyre nagyobb erőfeszítést követelő próbatételekben.     Érdekes megfigyelni, hogyan következnek egymás után a nehézségek. A királylány a csaláningeket szőve nem bánja a hideget, a meleget, nem panaszkodik a csalán égető marására, megtanul felülkerekedni testi fájdalmán, mert tisztán él benne a cél. A próba tehát először a külső nehézségek, a fizikai körülmények leküzdését jelenti. A következő azonban ennél is nehezebb, a hallgatás próbája, amelyben a lelkét teszik próbára. Ha hallgat, lehet, hogy elveszíti az ifjú király szerelmét, aki rátalált és beleszeretett. Azonban fel sem merül benne személyes boldogságának az igénye, míg testvérei szenvednek.  A mese erőpróbának mutatja azt az élethelyzetet, amikor az embernek felül kell kerekednie a félelmén: ha nem úgy cselekszik, ahogyan azt elvárják tőle, lehet, hogy megbüntetik, vagy megvonják tőle szeretetüket. Azonban sem a büntetéstől, sem a szeretet elvesztésétől való félelem nem erősebb annál a hitnél, hogy helyesen cselekszik. Nem az emberek parancsaihoz és elvárásaihoz igazítja tetteit, hanem mindvégig híven teszi azt, amit a lelke megkövetel tőle.  A mesében a királylány kitartó magatartása révén végül győzedelmeskedik minden külső fenyegetés és csábítás felett. A csodálatos mese nyelvén szóló Vadhattyúk üzenetét nem lehet félreérteni: azok győzedelmeskednek az élet próbáin, akik nem másoknak akarnak megfelelni, hanem saját lelküknek. (Erőpróbák a mesékben - Jöjjön, aminek jönnie kell! - Új Akropolisz)