Szmirkó
Turbuly Lilla 2016.09.30. 01:34
Írta: Bökös Borbála, illusztrálta: Lukács-Kalocsai Eszter. Pongrácz, 2015., 360 oldal
Szmirkó, a dacos – félig tündér, félig ember – kisfiú folyton kalamajkába keveredik. Nincs még varázsereje, ezért a többiek csúfolják – mintha az egész világ összeesküdött volna ellene. Elszökik, hogy megkeresse soha nem látott édesapját – az emberek világában.
Hű társa, Babuk, a csalafinta szipolymacska is osztozik kalandjaiban, és hamarosan új barátokra is szert tesznek. Hősünk Hokka, az árulóvá lett, de jobb sorsra érdemes tűzsólyom segítségével átjut Hargad hegyén, Hetedhét Szeglet sűrű rengetegén, s valóban sikerül átkelnie a varázsföldet határoló folyón is. Közben édesanyja is a fiú nyomába ered, viszont előtte még tiltott mágiacseréhez folyamodik.
Az események sodrában hamarosan kiderül, hogy Szmirkó gondjai eltörpülnek a Tündérföldet fenyegető veszély mellett, ám visszaút nincs: neki kell szembeszállnia a gonosz erőkkel. Vajon mi történik, ha a két világ határát végleg felszámolják, és az egyik fél a mágiát, a másik pedig a technikai vívmányokat kaparintja meg? Elérkezik a pillanat, amikor egy egész birodalom, varázslók, tündérek, manók és tűzsólymok sorsa egyetlen tizenkét éves tündérgyerek talpraesettségén és bátorságán múlik.
|
Szmirkó meseregény, de a célkorosztálynak, a 9-12 éveseknek valószínűleg vonzóbb, ha fantasynek nevezzük. Szmirkó, a főhős, egy 12 éves kisfiú, félig tündér, félig ember. Felemásságának köszönhetően meglehetősen magányos a tündérek földjén. A kamaszdac azonban a féltündérekben is ott dolgozik, ezért aztán elindul megkeresni a sok-sok éve egy főtündérnővel lelépett apját, ha nem is az Óperenciás tengeren, de a Lustán Tekeredőn túlra, az emberek világába. Saját története azonban hamarosan Tündérföld sorsával is szétszálazhatatlanul egybefonódik.
A regény nagy erénye, hogy a mesékből ismert motívumokat (tündérek, manók, a hőst segítő állatok, varázserőt rejtő tárgyak, a mesetopográfia ismerős részletei stb.) hétköznapi találmányokkal (mint például egy öntözőberendezés) vagy éppen némi agykontrollos gondolatolvasással elegyítve hozza létre a maga világát. Ebben a világban pedig nem fekete-fehér hősök és antihősök, hanem jó- és rossztulajdonságokkal egyaránt rendelkező, esendő, „emberszabású” tündérek és más szerzetek élnek. Persze, egy javíthatatlan és feltétlenül legyőzendő főgonosz itt is kell, de számos más szereplő megérthető, ha megismerik a történetét, az indítékait, és ha figyelemmel, szeretettel fordulnak hozzá, képes a változásra. Szép példája ennek Zárodi, aki a saját (festő)művészete megszállottja, és ezért bárkit feláldoz (bezár a festményeibe), amíg nem kap megerősítést, hogy e nélkül is képes alkotni.
Az emberek világa viszont tündérszemmel egyáltalán nem vonzó. A regény felveti a két világ valaha volt egységének gondolatát, de a tündérek kénytelenek megakadályozni az átjárást a kettő között, mert a határfolyón átjutó embertől nem várnak semmi jót, még ha a regény több helyen hangsúlyozza is, hogy köztük is sok a jó és rendes ember. Szépen felépíti a szerző az apa és az anya karakterét, kettejük kapcsolatába elbújtat egy modernkori házassági válságot is. Az anya – hogy fiát megmenthesse – kénytelen a személyisége egy fontos részét újraépíteni, a családját elhagyó apa képe pedig folyamatosan árnyalódik, gazdagodik. A történet hézagmentesen összeáll, nincsenek felesleges vagy elvarratlan szálak, jut meglepetés a végére is. A szerző mesélőkedve és fantáziája sodróvá, olvasmányossá teszi a regényt.
Mindez el is tereli a figyelmet arról, hogy a nyelv pontos, korrekt, de egy kicsit steril, nincs benne annyi kreativitás, mint a meseszövésben. Ritka az olyan szereplő, mint Ordina, akit a nyelvhasználata is jellemez. Az Ordina beszélő név egyébként, a kissé ordenáré teremtésre. A névadás más esetekben is – legyen szó szereplőkről vagy földrajzi nevekről – kifejező és ötletes.
A kötetet Lukács-Kalocsai Eszter illusztrálta. Aprólékosan kidolgozott, fekete-fehér-vízkék rajzai jól illeszkednek a regényvilághoz, megvan bennük az a titokzatosság, ami egy képzeletbeli világ megjelenítéséhez elengedhetetlen, de visszatükrözik azt a természetközeliséget is, ami a regény sajátja.
Magát a kötetet is gondosan megtervezték. A visszafogott színvilág, és a nagy fekete betűs cím a maga vitatható tipográfiájával elsőre nem biztos, hogy kézbe vételre ösztönöz, de belelapozva már látszik, hogy a tördelés, a színes lapok elhelyezése, aránya, a visszatérő levélmotívum gondos tervezés eredménye. Az olvasás pedig mindezeknek köszönhetően kézzel fogható élményt is nyújt. A szöveggondozás is dicséretet érdemel – talán ha négy-öt elütés maradt a 350 oldalon. Viszont az „olybá tűnik” kifejezés gyakori használatát kigyomláltam volna.
Azt olvastam, Bökös Borbála már írja a folytatást. Ötletben biztosan nem lesz hiány, Szmirkó pedig elég virgonc legény ahhoz, hogy a következő kört is végigfussa.
Bökös Borbála
Bökös Borbála Nagyváradon született 1981-ben. Bölcsész végzettségét a Nagyváradi Állami Egyetemen szerezte, majd a Debreceni Egyetemen doktori fokozatot szerzett. Jelenleg Nagyváradon él és a Partiumi Keresztény Egyetem angol nyelv és irodalom szakán tanít. Számos irodalmi pályázaton vett rész, novellái, meséi megjelentek magazinokban, antológiákban, de kipróbálta magát forgatókönyvírásban is.
Szenvedélye a mesélés, és a kitalált történetek által a szórakoztatás. Leginkább a történelmi kalandregények, illetve az ifjúsági fantasy, historizáló fantasy írása áll hozzá a legközelebb. Tervei között szerepel több ifjúsági regény írása, első mesekönyve, a Szmirkó a Pongrác kiadó gondozásában jelenik meg.
Turbuly Lilla
|
|