A királykisasszony, akinek nem volt birodalma
Írta: Ursula Jones
Illusztrálta: Sarah Gibb
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft., 2009
Oldalszám: 32
Ursula Jones bölcs és szellemes tündérmeséje, amellyel a szerző elnyerte a 2008-as Roald Dahl-díjat, ezúttal Sarah Gibb varázslatos és művészi rajzai által elevenedik meg.
Az olvasók kincsként őrzik majd emlékezetükben e lírai szépségű remekművet.
|
Ursula Jones egyszerű nyelvet használ, ami engedi érvényesülni a történet szellemességét. A királykisasszony kis szekerén járja a világot, csomagok kézbesítéséből él, és mindvégig reménykedik, hogy megtalálja a birodalmát, mert ezt sajnos nélkülöznie kell a királykisasszonyok ismert attribútumai közül:
„Abban mindenki egyetértett, hogy a királykisasszony igazi királykisasszony, még akkor is, ha nincsen birodalma. Először is, mert pontosan úgy nézett ki, mint egy királykisasszony, arról nem is beszélve, hogy különben miért szólították volna királykisasszonynak?”.
Utazásai során eljut Vilhelmina királyné udvarába, ahol a ravasz, idős uralkodónő nem engedi, hogy a fiatal lány találkozzon a fiával, mert nem lenne jó parti a számára. Természetesen mégis találkoznak, és Polo herceg udvarolni kezd főhősünknek. Még párbajba is keveredik miatta, noha a herceg valódi motivációja erősen nárcisztikus, ugyanis akkor jön ki a sodrából, amikor a rivális kérő saját birodalma nagyságával kérkedik a lánynak.
Végül a királylány a vagyontalan udvari bolond személyében találja meg szíve választottját. A királykisasszony meg is kéri szerelme kezét, és végül boldogan járják a vidéket, azaz birodalmukat, mivel időközben az Imitt, Amott és Mindenütt uralkodópárjává nevezték ki magukat.
Ursula Jones sorra forgatja ki a mesék unásig ismert toposzait. A gonosz királynő csak annyira gonosz, hogy a második legjobb teáskészletével terít a szegény királykisasszonynak, a királyfi nem hősies, a párbajt nem karddal, hanem süteménnyel vívják, a főhős királylány kéri meg a hagyományosan mellékszereplő, de itt főszereplővé vált udvari bolond kezét. Ráadásul a birodalom sem csupán az anyagi, hanem a szellemi és érzelmi gazdagság metaforájaként jelenik meg. A gyerekek így ráismerhetnek a megszokott karakterekre, történésekre, de indirekt módon azzal is szembesülhetnek, hogy a (mese)irodalom hogyan képes újraértelmezni saját hagyományait.
|
|