A mese és szövegértés kapcsolata (2)
Az olvasáshoz vezető út első és második állomása
A szülők számára nem egyértelmű manapság, hogy az olvasáshoz vezető út első állomása az az altató- vagy ringatódal, amelyet a gyermek megszületése után először hall.
Ezt követik azok a további dalok és versikék, amelyekkel a körülötte élő felnőttek átvezetik őt a „kinti világba”.
Szavak és mozdulatok segítségével tanulja meg elkülöníteni saját testrészeit mikro- és makro-környezetétől, kísérő szavakkal tanul meg állni, járni, öltözni, mosakodni, táncolni, esőt és Napot hívogatni, állatokkal beszélgetni, betegségeket, kellemetlenségeket eltávolítani, és ahogy egyre nagyobb lesz, játékos-rímes rigmusokon keresztül sajátítja el a közösség írott és íratlan szabályait is.
Minden egyes életkori állomáshoz kapcsolódnak játékok, szövegek, amelyekből a gyermek valóban tanulhat, méghozzá a neki leginkább megfelelő módon, hiszen ezek a mondókák mindig személyre szabottan követték és követik a gyermek korát és fejlettségi szintjét, csak a felnőttől függ, hogy jó helyen és jó időben kapcsolja össze a gyerekben a látott és tapasztalt dolgokat az adott szöveggel.
|
Ez az összekapcsolás is tanítás:
A gyermek megtanulja, hogy mindannak, amit lát, hall és tapasztal, értelme, jelentése van. A későbbi fejlődés és tanulás során ezek a megfelelő időben átadott egyszerű rigmusok rengeteg hasznot hoznak. Sándor Ildikó néprajzkutató szerint
„a gyermek azonnal figyelni kezd az énekszóra vagy a jellegzetes, csak a mondókázáshoz kapcsolódó hanghordozásra, amely határozottan elválik a mindennapi beszédtől, s amely segíti a gyermek hallási figyelmének összpontosítását, ébrentartását, a más hangoktól-zajoktól való megkülönböztetést”[3].
Ezek a mondókák, dajkarímek, dalok és varázsszövegek tehát egyrészt biztonságérzetet teremtenek, másrészt fejlesztik a koncentrációt, harmadrészt pedig a költészet eszközei mellett megismertetnek az emberi gondolkodás alapstruktúráival is, úgy, mint például asszociáció, képi gondolkodás, elvonatkoztatás és fogalmi gondolkodás. Ezek mind-mind szükségesek ahhoz, hogy az olvasástanulás és maga az olvasás ne kínokat okozzon, hanem örömforrás legyen.
A korai dajkarímek változatos, gazdag nyelvi-formai világa azzal is előkészíti a beszédtanulást és az olvasást, hogy a szövegek játékos formában tanítanak meg koncentrálni egy szövegre: a nyelvi szerkezetek gyakori ismétlődése, a kérdés-feleletre épülő mondóka, a beszédhangokkal való játék, a halandzsa-szövegek arra „kényszerítik” az agyat, hogy gyors keresésben összekapcsoljon mondatokat, mozdulatokat, ismereteket.[4] Ráadásul ezek a szövegek a testséma, az irányok, a térérzékelés és térhasználat kialakításában is fontos szerepet játszanak, amely nélkül szintén nehezen tanul meg olvasni a későbbiek során a gyermek.
Az olvasáshoz szükséges előfeltételek (készségek elsajátítása játékos formában) megteremtése mellett a korai mondókák, dalok és játékok egyéb módokon is szolgálják az olvasás képességének kialakulását. A hagyományos műveltség megtartó erejében felnövő gyermekeket már születésüktől fogva körbevették azok a szóbeli „tanítások”, amelyek segítették őket abban, hogy minél több ponton kapcsolódhassanak saját magukhoz és az őket körülvevő világhoz. A mondókákat áthagyományozó/átadó felnőtt megtanítja arra a gyermeket, hogy mindennel, ami körülötte van, kapcsolatba lehet lépni.
Ha az élet első három évében ez a folyamat sikeresen lezajlott, és a gyermek biztonságos viszonyba került a körülötte lévő világgal, valamint a benne élőkkel, zökkenőmentesen lép majd át a mesék birodalmába, az olvasáshoz vezető út harmadik állomásába. Egyre gyorsabban fejlődő agya igényli az egyre bonyolultabban szerveződő történeteket, ugyanis a történetekre éhező tudat nem tud meglenni mesék nélkül. A történetekben való gondolkodás hozzátartozik az emberi kultúrához, s magához az emberi fajhoz. Mindarra, amit történeteken keresztül tanulunk meg vagy élünk át, sokkal jobban emlékszünk, mint azokra a tudáselemekre, amelyeket megtanultunk, vagy amelyeket a fejünkbe vertek.
A kognitív pszichológia egyik elmélete szerint „az emberi agy működése nem a logikára, hanem a történetek értésére van programozva.”[5]
[3] Sándor Ildikó: Tücsökringató. Ölbéli játékok. Budapest: Hagyományok Háza, 2005. p. 9.
[4] Uo. p. 10.
[5] Pink, Daniel H.: A megújult elme. Fordította Bozai Ágota. Budapest: HVG Kiadó, 2009. p. 103., 113.
|
|