Pénzes Tímea nyilatkozata a fordítói munkáról: "A mesefordítás viszonylag könnyen ment, bár sok mélytengeri élőlényről konzultálnom kellett a szerzőnővel, és a latin nevük szerint vagy képek alapján tudtuk biztosan beazonosítani őket, tudniillik az, hogy viperahal, pelikánangolna, hordószemű hal, kígyókarú csillag vagy kacslábú rák, nem volt a mindennapi szókincsem része. Több esetben tengerbiológus segítségét is kértem. A mesében szerepel két rák, akiktől a főszereplő hal segítséget kért: egy kreveta és egy garnát. Tudományosan jól meg lehet fogalmazni a két rák közti különbséget, de gyereknyelven és jócskán leegyszerűsítve nehezebben. Nem tudtam eldönteni, legyen-e kis garnéla és nagy (vagy óriás) garnéla, netán ostoros garnéla és négyollós garnélarák. Egy másik kérdésem az volt, hogy a tengerirózsának karocskái vannak vagy mancsai. Kiderült, hogy mancsa csak az emlősöknek van. Vagy például szlovákul tengeri ördög és tengeri farkas szerepelt a könyvben, ami magyarul ördöghal és farkashal." Részlet a könyvből "Képzeld el a tengert. Hunyd le egy kicsit a szemed, és próbáld meg. Képzeld el a Fekete-tengert, a Balti-tengert, az Adriai-tengert vagy a Sargasso-tengert. Képzelj el sok vizet, sok sós vizet, szirtekhez csapódó hullámokat, part menti kövek között leülepedett habot, homokot az ujjaid közt és a hajadba gabalyodott moszatot.   Képzeld el, hogyan háborog a tenger vihar közepette, hogyan morajlik, amikor megemelkedik a víz dagálykor, és hogyan hömpölyög a parton apálykor a homok. A tenger felett ladikok, albatroszok és repülő halak, a vízfelszínt delfinek és cápák uszonyai szántják.   Képzeld el mindazokat a hajókat, amelyek a tengerek és óceánok hullámait szelik, kirándulóhajókat, repülőgép-hordozókat, vontatóhajókat, hadihajókat és jégtörőket, amelyek a saját súlyukkal roppantják szét az északi tengerek jégtábláit. Fából készült galeonokat, háromárbocos vitorlásokat, gyors viking hajókat, bennszülöttek katamaránjait, uszályhajókat, szkúnereket és gőzhajókat, az első ókori tengerjárók dzsunkáit és szegény halászok egyszerű evezőseit. Képzelj el egy kis hajót a végeláthatatlan nyílt tenger közepén. Betonpillérekkel rögzített fúrótornyokat. Egy nyugodt öblöt, amely védi a hajókat a hullámveréstől. Beton hullámtörőket, teherkikötőket, nyugodt homokos strandokat, töredezett szirteket, korallzátonyokat, színes bójákat a sekély vizek felett, világítótornyokat a ködben. Szárazföldek és szigetek partjait összekötő vizet.   Képzeld el az életet a vízfelszín alatt. Mint egy jól megsózott planktonlevessel teli fazékban, halak, polipok, medúzák, sellők, rákok, csigák, óriási emlősök, tengeralattjárók úszkálnak ott, meg egy vagy két mélytengeri búvárhajó. És legeslegalul a tengerfeneket.   Na, képzeld csak el. A tengerfenéken – úgy, ahogy idefenn, nálunk, a földön – végeláthatatlan tájak terülnek el, homokdűnékkel fedett síkságok, sűrű rétek, melyeket meleg áramlatok fodroznak, korallokkal és tengerirózsákkal benőtt hegyek, forró vizet lövellő tengeralatti vulkánok. Sziklák, elsüllyedt hajók roncsai, elveszett városok, tűzhányók és mély árkok. És a legmélyebb árok mélyén, több mint tízezer méter mélységben, a Csendes-óceán északi szélén, ott, ahova nem jut el napfény, búvár, tengeralattjáró, sőt még japán gyöngyhalász sem – hát ott már egyáltalán nincs semmi. Csak sötét és hideg. Brrrr! Képzeld csak el! Még ha ez nincs is teljesen így..." (A mese folytatódik...)