– Annipanni, süssél valami finomat! – kérte Boribon. – Tudod, délután Bencéék jönnek hozzánk!
– Sütnék én almáspitét, csak éppen almám nincs hozzá.
– Hozok én neked almát az öreg almafáról!
– Messze van az a fa, Boribon –
legyintett Annipanni.
– Autóval megyek, így hamar térülök-fordulok.
Brrrrrrrrrrrr... Robogott a kis piros autó. Robogott a réten, robogott a patakparton, robogott a kertek alján.
– Hű, de hosszú ez az út!
Sose érek oda!
– Végre megérkeztem!
Leszedem a három legszebb almát,
és már indulok is haza.
De mi lenne, ha a dombon át mennék? Az út meredekebb, de sokkal rövidebb. Arra kell mennem.
Brrrrrrrr... Vidáman robogott felfelé
a kis piros autó.
– Így hamar hazaérek – örvendezett Boribon. De hirtelen megállt a kocsi. – Mi történt? Segítség! Van itt valaki?
Egy nyuszi ugrott elő a levelek közül.
– Itt vagyok, Boribon! Mit csináljak?
– Gyere, toljuk meg az autót!
Egy, kettő, há-rom!
Brrrrrr... Az autó elindult, és Boribon beleugrott.
– Tudod mit? Fogadd el tőlem ezt
az almát!
A nyuszi elkapta, és utána kiabált.
– Köszönöm, de nem azért segítettem!
Brrrrrrr... a kis piros autó felért a domb tetejére.
De jaj, hirtelen megbillent! Kipotyogott az egyik kereke.
– Jaj nekem! Nem tudom, hogyan kell visszatenni!
Szerencsére a mókus megtalálta a kiesett csavart.
Elővette az autó hátuljából a szerszámokat, és ügyesen visszacsavarozta a kereket.
– Okos vagy, mókus, és nagyon ügyes.
Ez az alma a tiéd. És most indulok lefelé. Mindjárt otthon vagyok! Brrrrrrrrr...
– Vigyázz, Boribon! Lassíts, mert kanyarodik az út!
– Jaj nekem, felborultam!
Szerencsére nem ütöttem meg magam. Úgy látom, az autónak sem esett
baja – csak vissza kellene fordítani. Hahó, ki segít nekem?
– Süni, te kicsi vagy ehhez.
– Kicsi vagyok, de nagyon erős – méltatlankodott a sün.
Szuszogva, nyögve felállították az autót, aztán óvatosan leengedték a földre.
Boribon beleült a kocsiba és elindította. Brrrrrrrr... Működik! Ez igazán csodás!
– Köszönöm a segítséget, süni! Fogadd el uzsonnára ezt a szép almát!
– Annipanni, ugye hamar megérkeztem? – lelkendezett Boribon. – Ügyes voltál, és nagyon gyors.
Add ide az almákat!
– Az almákat???
Jaj... Elajándékoztam az összeset.
– Te jó ég! Akkor most mi lesz velünk? – sóhajtozott Annipanni.
Boribon is szomorkodott.
– Szegény vendégek! Nem kapnak semmit... Jaj, szól a csengő!
Már meg is érkeztek!
Ajtót nyitottak.
– Szia, Bence, szia, Szuszi!
De jó, hogy megjöttetek!
– Hoztam nektek ajándékot – mondta Bence. – Egy zacskó piros almát.
Boribon és Annipanni nevetni kezdtek. Annyira nevettek, hogy a könnyük is potyogott.
Bence megsértődött.
– Miért nevettek ki?
– Nem rajtad nevetünk, hanem örömünkben.
– Tudod, éppen az alma hiányzott a mai vendégséghez.
Terítsetek meg a kertben, én addig megsütöm az almáspitét.
Boribon vitte ki a poharakat, Bence a tányérokat és a szalvétákat hozta.
– Elkészült az almáspite! – kiáltotta büszkén Annipanni. Süteményillat szállt a kertben.
– Vigyázzatok vele, mert még forró. Mindenki fújdogálja meg!
– Elmondjam, hogy merre autóztam? – kérdezte Boribon.
Mire mindent elmesélt, megették a süteményt.
VISSZA A KEZDŐ OLVASÓK OLDALÁRA>>
|