A varázslatos történetben egy morgolódó, magányos szekrénymanó útját követhetjük nyomon. Amikor Cókmók végre rátalál arra a lakóhelyre, amelyre mindig is vágyott, kiderül, hogy a molyok elfoglalták álmai szekrényét, és a benne lakó „puffok, muffok, abroszok, cihák, lábtyűk, klakkok és frakkok” boldogtalanok.
A Fekete Lakkcipő elárulja Cókmóknak, hogy létezik egy Bűvös Kert, ahol megterem az ólevendula, ami elűzi a molyokat. Cókmók morgolódik ugyan, mégis elindul, hogy megkeresse a gyógynövényt.
Találkozik egy madárijesztővel, és segít visszaszerezni neki a madarakat elijesztő kolompokat. Aztán egy éhező és szomjazó vakondcsalád kéri a segítségét, mert régóta nem esett, és kiszáradt a kút.
Cókmók egy égig érő vakondtúrás segítségével eljut a napig, és gyorsan bekapja. A cókmókjából előveszi a vasalóját, kisimítja az ég lepedőjét, majd esőcsináló dalocskát énekel. Elered az eső, a manó elengedi a napot, a vakondtúrás összerogy alatta, és a felhőből áradó víz újra megtölti a patakokat, tavakat, kutakat, visszatér az élet a földre.
Aztán egy szentjánosbogár elviszi őt a Bűvös Kertbe, a Boldog Tündérhez. A tündér egy csokor ólevendulával ajándékozza meg, valamint új nevet is ad neki:
„Mától fogva legyen a neved Cókmók, a Jószívű Molyirtó Szekrénymanó!”
Cókmók visszatér a szekrényhez, kiszellőzteti a ruhákat, kihúz minden fiókot, összehajtogatja az abroszokat és a cihákat, alul sorba rakja a puffokat, muffokat, a cipőket és a lábtyűket.
„Mert rend a lelke mindennek!”
Az író és az illusztrátor szerencsés találkozásából költői szépségű szöveg és gyönyörű képek születtek, amelyek szerves egységet alkotnak; egy különösen szerethető picture book jött létre, amely bárhol a világon megállja a helyét. (Both Gabi)
A meséknek vannak olyan kellékei, melyek mindig várakozással töltenek el bennünket. Egy gonosz boszorkány, egy titokzatos varázsló, egy kísértetkastély, vagy mint jelen esetünkben egy régi holmival teli, öreg, padlásra került szekrény.
A szekrény lakóinak története van.
Szomorú, elfeledett sorsuk, reménytelen tétlenségük a nagy ellenség, a molylepke kártevéseivel szemben vajon fordulhat-e jobbra?
Vajon lesz-e valaki, aki megmenti őket, és elindul megkeresni a varázserejű „ólevendulát”?
Talán vállalkozik a feladatra a bőröndjében egy váltás tiszta ruhát, egy kovakövet és egy vasalót cipelő, mindig morgolódó manó? (Sosem tudni egy kupac kacat mire jó!)
Vajon lesz-e vándormanónkban elég kitartás, bátorság és jólelkűség, hogy másokért jót cselekedjék?
"A tárgyak történetek részesei, hordozzák tulajdonosuk személyiségét és egy kultúra megjelenítői. Ha megbecsüljük őket, mesélnek nekünk a múltról, a jelenről, összekötnek gyökereinkkel." (G. Szász Ilona)
G. Szász Ilona írása bájos humorral átszőtt, varázslatos hangulatú, kicsit és nagyot egyaránt elbűvölő mesekönyv. Története sok tekintetben a népmesei elemeket felhasználó (vándorút, három tárgy, amely hasznos lehet) ugyanakkor modern eszközöket felvonultató (prózába ékelt lírai betét, könnyed, humoros stílus) felhőtlen szórakozás és ugyanakkor tartalmas írás. Gyöngyösi Adrienn szöveghez illő, sokszor bohókás, és mindig kifejező rajzai teszik még szerethetőbbé azt a mesét, amely tulajdonképpen az emberi jóságról szól.
|