Galgóczi Tamás     Jóhegyi Laciról első látásra bárki megmondhatja, hogy nem az iskolai focicsapat sztárjátékosa, de még csak nem is a helyi természetjárók kiválósága. Sokkal inkább megállja a helyét az a megállapítás, miszerint ő egy könyvmoly. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy a nyári szünet végét jelentő évnyitóra, amelyre a Békés Utcai Általános Iskolában került sor, Laci sápadtfehér bőrszínnel és zörgő csontokkal állított be, hogy megkezdje a negyedik tanévet. És már rögtön az elején vészhelyzetbe is került. No nem azért, mintha a többiek, akik napbarnított bőrrel, a szabadban eltöltött mindenféle tevékenységtől megizmosodva jelentek meg, bántani akarták volna, egyszerűen csak nem hozott magával semmi tűrhető olvasnivalót. Ami az ő szóhasználatában annyit jelent, hogy nincs nála olyan könyv, amit kényelmesen begyűrhet a pólója alá, és így feltűnés nélkül beviheti az éppen aktuális órára, ahol aztán a pad rejtekében nyugodtan belefeledkezhet. Szegény Laci úgy érzi, olvasnivaló nélkül nem képes szembenézni az első tanítási nap viszontagságaival, ezért első útja az iskola legfelső emeletére vezet, ahol valamilyen közelebbről nem ismert okból annak idején a könyvtárat berendezték. És ahol a bibircsókos orrú, találóan Morc Aranka nevű könyvtáros üldögél olvasni vágyó nebulók nélkül, magányosan. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy már tavaly is csak Laci volt az, akik feljárt hozzá „tűrhető” olvasnivalóért. Pedig mennyi titok és izgalom vár azokra, akik találkoznak az általános iskolában honos tündérboszorkányokkal és más, hasonló szerzetekkel. Sőt, a történet végére talán az is kiderül, kik azok a tündérkönyvtárosok, és miért ajánlják Bosnyák Viktória első regényét. Amely immáron harmadik alkalommal jelenik meg, és ennek megfelelően új borítót is kapott. Nekem eddig ez tetszik a legjobban, mert egyszerre sugall titkot, bennfentességet, és bár nem egészen így képzeltem el Morcz Arankát, azért ezen a képen is elég ijesztően néz ki. Bosnyák Viktória annak idején iheletett állapotban írta a könyvet, mert az dacára az eltelt tíz évnek semmit sem vesztett elevenségéből. Még mindig bámulatos, mennyi nyelvi lelemény színesíti a történetet. A könyv egyébként komoly visszhangot keltett, hiszen azóta már van Tündérkönyvtár (Püspökladányban), és idén tavasszal a Kolibri Kiadó meghirdette a Tündérkönyvtárosokat kereső  pályázatát. Erre azért nem gondoltam, amikor 2003-ban megjelent az első kiadás.

3. Analfa visszatér  Oldalszám: 210 A harmadik kötetben Analfa, aki a Boszorkányok Könyvtárellenes Szövetségének elnökeként a Balatonon tölti a nyarat. Azonban pihenésről esetében szó sem lehet, mivel az Olvasásellenes Liga látványos sikerei és elhanyagolható vereségei ellenére  nagyon messze van céljától, hiszen még mindig vannak olvasók. Analfa csapata akcióba lendült. Úgy tűnik, a Muci nénik is megjelentek a színen, de nem mutatkoznak. Mindenesetre valami „bűzlik” a konyha körül. Író Dalma pedig folyton gyanúsan kavar az írók feje felett. Itt valami készül…     Galgóczi Tamás A gonosz visszatér – és rögtön nyaralni megy. Hiába no, rosszalkodás közben elfárad az ember (akarom mondani tündér), s ilyenkor jólesik vízparton, fák hűvösében ellazulva felidézni a múltat, és tervezni a jövendőt. Így tesz az előzményekből jól ismert Analfa is, aki a Boszorkányok Könyvtárellenes Szövetségének elnökeként a Balatonon tölti a nyarat. Azonban – ármány és cselszövés – pihenésről esetében szó sem lehet, mivel az Olvasásellenes Liga (ez szerintem a BKSZ-nél sokkal hangzatosabb elnevezés, s nem utolsó sorban rejtett utalás a svéd Sam J. Lundwall könyvére, amelyben egy őrült tudós megalapította a Halál az emberre ligát) látványos sikerei és elhanyagolható vereségei ellenére (a jók persze ezt másként mesélik) nagyon messze van a céljától, hiszen még mindig vannak olvasók.   Évtizedes elemzés után Analfa feltalálja a csodafegyvert, ami tervei szerint megváltoztatja az erőviszonyokat, és rövid távon véget vet az évszázados titkos háborúnak, ami már annyira régi, hogy hidegnek sem mondható (utalva itt a múlt század hosszú nagyhatalmi ellentétére). Nem az olvasókat kell képességeiktől megfosztani, hanem az írókat – szól az új irányelv. Micsoda zsenialitás, micsoda géniusz, nem csoda, hogy Analfa a főnök. A kivitelezés ehhez képest már gyerekjáték, elvégre bármelyik bűbájos képes jóféle bájital kotyvasztására, ami alapvetően megváltoztatja az elfogyasztóját. (Gondolok például a René Goscinny – Albert Uderzo páros gall daccal teli képregényére, amelyben Asterix csak egyet kortyol a varázsitalból, s a rómaiak már repülnek is).   A hatékonyság és a költségtakarékosság jegyében (elvégre a tündérek is haladnak a korral, állítólag A Shackleton-modell kötet is kötelező tananyag a „modern felfogással modern emberek között” című továbbképzésen) már nem egyesével cserkészik be az írókat, hanem ott csapnak le rájuk, ahol előfordulásuk az átlagosnál nagyobb. Mint például a szigligeti alkotóházban, ahol a kortárs ifjúsági irodalom jelesei előszeretettel tartózkodnak újabb művek létrehozása céljából. Ennyit bevezetőként, a többit már az olvasók képzeletére bízom. A logikus elmével rendelkezők ebből a mondatból már tudják, a gonoszdik ezúttal sem jártak sikerrel, hiszen akkor nem olvasná senki ezeket a sorokat, azonban óva intek mindenkit a korai örömködéstől, mivel a helyzet ennél bonyolultabb, s még azok számára is okoz meglepetést, akik egyébként oda-vissza ismerik a mesék általános szerkezetét (erről részletesebben szól A mese bűvölete és a kibontakozó gyermeki lélek című alapvetés).   A krónikás szerepét ezúttal is az egyik érintett tölti be, s ki lehetne alkalmasabb az írók megpróbáltatásainak elregélésre az ötletgazdánál? Bosnyák Viktória a rá jellemző látszólagos szétszórtsággal mesél a történésekről, amelyben szinte az összes korábban megismert szereplő felbukkan, például Jóhegyi Laci és Klott tanár úr, no meg Kedves Aranka. Vagyis minden feltétel adott, hogy a trilógiává terebélyesedett sorozat harmadik része is hozza a megszokott színvonalat. A minőség valóban nem csökken, sőt, vannak benne újítások is. Például ezúttal egy történet a történetben kitérőt is élvezhetünk (amit ugyebár Madách Imre is alkalmazott Az ember tragédiája című klasszikusában). Ettől függetlenül az sem jár messze az igazságtól, aki a sikeres amerikai filmek (mint mondjuk a Halálos fegyver sorozat) szindrómáját véli felfedezni az Analfa visszatér mögött, amikor ugyebár egyszerűen muszáj folytatni a korábban elkezdett történetet. Forrás: ekultura.hu