A liliputi trónkövetelők   Történt egyszer Liliput városában egy tanulságos eset. A liliputi király ebéd utáni szunyókálás céljából éppen az ágyában horkolt, amikor megjelentek az ablaka alatt a trónkövetelők. Hárman voltak, három gátlástalan trónkövetelő, akik korábban már mindenféle fondorlatos csellel próbálkoztak, meg akarták szerezni a hatalmat Liliput városában, de nem sikerült nekik, mert a király még náluk is sokkal fondorlatosabb volt. – Miénk a trón! Miénk a trón! – kiáltozták aznap délután a trónkövetelők a liliputi király ablaka alatt. A lármára a király felébredt. Bár az is lehet, hogy a saját horkolására ébredt fel, ezt majd csak a történészek tudják pontosan kideríteni évszázadokkal később. Mindenesetre annyi biztos, hogy amikor meghallotta a kiáltozást, felkelt, és kinyitotta az ablakot, még ki is hajolt rajta, hogy jobban hallja, mit akarnak ezek a trónkövetelők. Mert a liliputi király nemcsak sokkal fondorlatosabb volt, mint ők, de, szégyen, nem szégyen, kicsit nagyot is hallott. A gátlástalan trónkövetelők persze tudták ezt, ezért amikor meglátták a királyt, a sikertől felbuzdulva egyre hangosabban kezdtek kiáltozni: – Miénk a trón! Miénk a trón! Ám a liliputi király nemcsak nagyothallott, hanem sokszor félre is hallotta a szavakat. Ezt viszont a gátlástalan trónkövetelők nem tudták. Pedig ezen a délutánon is így történt. – Miénk a drót! Miénk a drót! – ezt hallotta a király, és egyáltalán nem értette, miféle drótot akarnak a trónkövetelők. Becsukta hát az ablakot, és békésen visszafeküdt az ágyába. Aznap délután így menekült meg Liliput városa a gátlástalan trónkövetelők hatalmától.