A fülszöveg alapján a flamand szerzőpáros háromlépcsős könyve valóban arról szól, hogy hogyan keresünk, találunk (hol könnyen, hol nehezebben) párt, egyáltalán, honnan tudjuk, hogy az egy életre szól majd. Mi történik, ha betoppan egy harmadik, hogyan dolgozzuk fel a szakítást, és végül hogyan rakjuk össze magunkat, hogy újrakezdjük valaki mással.
Magyarul: a válásról érthető módon - gyerekeknek. A boldog patchwork család képe rajzolódik ki. Ha minden ilyen egyszerű lenne.
Felmerül a kérdés, hogy kinek íródott vajon a könyv? Gyereknek, hogy megértsék-feldolgozzák, vagy felnőtteknek, hogy ne felnőttesen próbálják megmagyarázni, hogy mi és miért történt? Mikor és miért adjuk a gyerek kezébe? Csakúgy, mert jobb mindennel jó előre tisztában lenni? Igen, valóban el kell magyarázni, hogy mi az a válás, habár szerintem a gyerekek jobban képben vannak ezekkel kapcsolatban, és maximális flexibilitással kezelnek olyan helyzeteket, amiket mi kínosnak érzünk. Egyáltalán mesekönyv ez? Mert az óriási, kicsit eltúlzott rajzok (amik engem egyből magukkal rántottak) ezt sugallják. Az egészen kicsik lapozgathatják is, de igazán 5-6 éven felülieknek szól.
Mert a fekete-fehér, jó-gonosz szereplők akár egy klasszikus meséből lépnek elő: van vár, jönnek a hódításra kész lovagok, van egy királykisasszony, aki férjet keres, de persze soha senki nem jó neki, és van az őt védelmező, segítő Nagy Sárga Dinó, aki minden nem túl szimpi kérőnek egyszerűen leharapja a karját. Van a bölcs öreg király, aki a legjobbat szeretné a lányának, van az udvari bolond, aki a háttérből szép lassan egyenesen a királykisasszony hálószobájában találja magát, nagy boldogságban. A kétgyerekes idill persze nem tart sokáig, mert betoppan a Csajszi, aki egyáltalán nem pozitív hős, cigizik, menőzik és persze elcsavarja szegény kis Bolond fejét… Aki persze megbánja, hogy lelépett, menne is vissza, de itt, ebben a sztoriban kőkeményen nincs bocsánat, nincs visszaút: ha mentél, maradjál is ott.
A veszteség feldolgozása vár királykisasszonyra és a gyerekekre is, ami keserves, könnyekkel teli, de túl lehet és túl kell élni. Pozitív megoldás.
A harmadik részben persze a szív megint nyerésre áll. Királykisasszonyt egy Óriás személyében megtalálja a szerelem, és boldogan élnek tovább az átalakított kastélyban...
Gyönyörű befejezés, nyilván most sokan rávágják, hogy de jó lenne, ha az életben minden ilyen egyszerű lenne. Igen, valóban nevezhető sematikusnak a sztori, de pont az a jó benne, hogy ebből a végtelenül egyszerű eseménysorból mindenki azt a részt emeli ki, amit szeretne, ami neki fontos. Utat mutat, hogy így is lehet, ilyen is van. Nem magyaráz túl, nem didaktikus, csak elmond, vázol. És ezt tartom a legjobb dolognak ebben a könyvben, hogy mindenféle túlmagyarázás nélkül beszél az élet egyik legnehezebb dolgáról, és közben egyszerre vicces, humoros, pont annyit és ott mutat meg, amennyit kell. (A szerző, Eff Rombaut egyébként maga is két gyerekes elvált anya, remélem, azóta megtalálta a saját óriását.)
A könyv további nagy erénye még, hogy a kötet végén egy (magyar) tanácsadó szakpszichológus magyarázza el teljesen közérthető módon, hogy mely életkorban milyen jellegű kérdések foglalkoztathatják ebben a témában a gyerekeket, illetve hogy szülőként hogyan-mivel tudunk nekik segíteni. Fontos hasznos és használható tanácsokat, támpontokat nyújt, hogy milyen kérdések felvetésével tudjuk együtt továbbgondolni az eseményeket, hogy mindenkinek kialakuljon a saját szívkereső-vesztő-nyerő élménye.
Az illusztrációkra visszatérve: Emma Thyssen lényegre törő, lélegzetelállítóan minimálba hajló rajzai az óriás fejekkel nem vonják el a figyelmet a szöveg fontosságáról, mégis extra kiegészítőkkel szolgálnak.
A szöveg (nagyon jó Szabó T. Anna fordítása!) tele van kisebb-nagyobb humorral, a különleges tipográfiai megoldások, az illusztrációban is visszaköszönő szövegkiemelések, a képekbe illesztett rövid magyarázatok kicsit képregényszerűvé teszik a könyvet, ez tehát nagyon bejön a fiatal olvasóközönségnek. Külön kaland, ahogy a klasszikus királykisasszonyos történetbe belecsempésződik a XXI. századi technika, az Ipod, az email, egy Nick Cave CD, ezzel is azt sugallva, hogy amíg ember él a földön, mindenki követ el hibát, és hogy mindenre van megoldás. Érdemes ilyen szemmel is nézegetni a kötetet.
Otthoni közös felolvasáson túl ajánlom egyébként a könyvet sulikba, napközikbe, bevállalós pedagógusoknak jó alapul szolgálhat egy kényesnek tűnő beszélgetéshez.
És persze az sem árt, ha mi magunk olvassuk el figyelmesen, legyünk akár a kereső-vesztő-nyerő szakaszban... (Szollár Vera)
Gyógyító gyerekmese
A klasszikus mesekönyv-kínálat utolsó lapjain általában minden jóra fordul, az életben azonban ez nem mindig van így. Mit tegyen a szülő, hogyha gyermeke mindennapi traumáit mesék segítségével szeretné feloldani? Szerencsére kifejezetten problémamegoldó könyvek is születnek. A Csimota Kiadó Szívszerelem című kiadványa jó, ha felkerül a polcra, ha a saját mesénk vége (még) nem jó.
A terápiás mesekönyvek első ránézésre elég furcsának tűnhetnek és ezzel a fenti kötet nem áll egyedül. Főleg, hogyha az óperenciás mesékhez szokott szülő maga lapoz bele. Nyoma sincs színátmeneteknek, fényeknek és árnyékoknak, libbenő hajzuhatagoknak, dobbanó lópatkóknak – a ma divatos hercegnős történetek mindennapi külcsínje helyett egyszerű vonalvezetéssel, minimalista ábrázolásokkal találkozunk. Így jártam a Szívszerelem Nyerő-vesztő-nyerő alcímet viselő könyvecskével is. Az elnagyolt figurák, látszólag összevissza megjelenő, rövid és velős, néha csattanóan éles szövegrészek első ránézésre nem éppen meggyőzőek. Hogy fog ez segíteni nekünk, hogyha idegenkedem tőle? És hogy is olvassam úgy, hogyha mi ne vagyunk sem elvált, sem patchwork-család? Persze a tágabb rokonságban mindkettőből van bőven. A hétvégi találkozásra így magammal is vittem és megmutattam a célközönségnek. Osztatlan sikert és kérdések zömét hozta magával, az olvasás végére pedig saját, elvált szülős gyermekkori emlékeim is felszínre kerültek. És rájöttem arra is, hogy a gyermekrajzokra hasonlító képi világ mennyivel közelebb hozza a szereplőket a hallgatósághoz, mint a tündérmesék földöntúli tájai.
A szerzőpáros nagyon eltalálhatott valamit! Ahogy a gyerekek reakcióit figyeltem, egyre inkább megkedveltem a kissé esetlen Királykisasszonyt, akit a sárga dínó óvva óv a kérők hadától, mert tudja, hogy a Bolonddal szerelmesek egymásba. A kérők, nem vállalva a rájuk váró sérüléseket, sorra feladják a küzdelmet, az öreg király pedig végül rájön, mit is szeretne a lánya, beleegyezik a messze rangon aluli házasságba. A szerelem nem elég – meséli a könyv, ha nem passzol a kirakós, akkor nem biztos, hogy a puzzle minden darabja a helyén marad.
A Szívszerelem első Nyerő meséje lehetne happy end, is, hiszen két kislánnyal válik teljessé a szerelmes fiatalok családja, de apa valami nagy butaságot művel, melyet a Vesztőben követhetünk nyomon. Lelép a Csajszival és anya a törött szívével és két kislányával egyedül marad. Később hiába jön rá, hogy mégis a saját családjával lenne a legjobb élni, anya szíve összetört és már nem illik bele apáé. A kötet harmadik meséje, a második Nyerő történet az új család kialakulását meséli el, anya törött szíve épp kiegészíti az Óriásét, aki ugyan kicsit különbözik, de nagy gyerekeivel együtt végül kerekké válik minden.
A mese lehetőséget ad az eddig fel nem tett kérdésekre, miközben nem hibáztat senkit. Se a gyereket, se apát, se anyát – sőt, végül mindenki rájön, hol hibázott, csakhogy nem minden hibát lehet jóvá tenni még a mesékben sem. Viszont együtt lehet élni velük és a lehető legjobbat kihozni minden helyzetből. A kötet végén Pollák Éva családterapeuta, szakpszichológus rövid elemzésében rengeteg kiegészítő lehetőség nyílik meg a felnőtt olvasók előtt is, miként tehetik elviselhetőbbé csecsemő, óvodás vagy éppen kamaszodó gyermekeik számára a válást. A könyv célcsoportja az óvodás-kisisokáls korú gyerekek és szüleik. Érdemes együtt olvasni, meséről mesére haladva egymás után és minden szót alaposan megrágni, hiszen ebben a mesében minden jelentőséggel bírhat. Hogy mi mit is jelent pontosan a saját történetünkben, az csak olvasás közben derül majd ki, hiszen a gyermekek reakciója és felmerülő gondolatai tölti majd meg élettel, emlékekkel és lehetőséggel a lapokat.
Forrás: babamama.hu
|