A tengeren is túl
2017.11.07. 21:43
8-10 éveseknek
Írta: Nógrádi Gábor
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2013
Oldalszám: 224
„Anyámnak és húgomnak ajánlottam ezt a regényt. Ők már nincsenek köztünk. De nehogy azt gondoljátok, hogy ez egy szomorú történet! Nem mondom, hogy annyira humoros, mint a Segítség, ember! vagy a Hogyan neveljünk?, de sokszor lehet nevetni rajta. Legalábbis az olvasók ezt írták. Persze azt is megírták, hogy a végén sírdogáltak. No, de arra is szükség van néha, nem? Az ember megkönnyebbül egy kis sírdogálás után. Pláne, ha nevetés követi.
Mikor a mamám elhunyt, kicsi gyerek voltam, és nem hittem el, hogy nincs. Mindig figyeltem az utcán, hátha feltűnik abban a virágos ruhában, amit annyira szerettem. Különösen, ha Pestre utaztunk, akkor kerestem mindenütt. Mert tudtam, hogy utoljára oda vitték, egy kórházba. Persze nem láttam, nem találtam. Az Édes Munyimunyi!, illetve új címén A tengeren is túl című regényben azonban visszatért hozzám az anyám. Na, ugye, hogy igazam volt! Tudtam, hogy él!” (Nógrádi Gábor)
Csoda csak akkor történik, ha nagyon hiszel benne. És akkor, ha mindent meg is teszel érte.
Benedek tudja, hogy az édesanyja nem tűnt el végleg a tenger hullámai között. Hisz benne, hogy anyu él, és visszatér. Telhetnek hetek és hónapok, lehetnek Benedek körül kételkedő hitetlenek, és szervezkedhet a nagyi, hogy új mamát hozzon a házhoz, Benedek tudja: anya él!
|
Talán az ufók rabolták el. Talán a mesebeli Miki majom hozza haza a lassú csónakon. Talán csempészek hajójára került.
Bármi történt is a tengeri viharban, a csoda egyszer bekövetkezik. Távol, egy idegen földrész fővárosában valaki a telefonért nyúl, és tárcsáz egy budapesti számot…
Az író legszemélyesebb hangú könyve, a nagy sikert aratott Édes Munyimunyi! most új címmel és borítóval jelenik meg.
|
Könyvkritikák blog
Nógrádi Gábor első regényét, a Gyerekrablás a Palánk utcában címűt 1983-ban írta. Azóta eltelt több mint harminc év, és mára az egyik legnagyobb kortárs gyermek- és ifjúsági könyvszerzőként tartjuk őt számon. Tavaly, munkásságának három évtizedes fennállásakor az IBBY magyarországi szövetsége életműdíjjal jutalmazta. Abszolút megérdemelten.
A Bánáti család a szünidő utolsó heteit Franciaországban, a tengerparton tölti. Az utolsó napokat azonban egy szörnyű tragédia árnyékolja be: Edit, az anyuka reggeli úszása közben viharba keveredik, testét nem találják sehol. A család - a hegedűművész apuka, a tinédzser Dóri, az alsó tagozatos Benedek és a négyéves Kata - szívükben szomorúsággal térnek vissza Magyarországra. Benedeket kivéve, mindannyiukban meghalt a remény, hogy valaha újra láthatják a családfőt (merthogy náluk Edit volt a család vezetője). A fiú tudja, érzi, hogy az anyukája életben van, csak éppen nem tud jönni, mert vagy az ufók rabolták el, vagy épp Miki majommal igyekszik kikeveredni a rossz akaróik karmai közül.
A kötet első kiadása 2005-ben jelent meg Édes Munyimunyi! címmel. (A Munyimunyi egyébként a képzeletbeli Miki majom nyelve, amelyet csak a Bánáti-gyerekek és Edit értenek meg, hiszen nagyon sok mindent takarhat ez a szó.) Habár az eredeti cím sokkal jobban illik a történethez, én mégis örülök, hogy nekem az új kiadás van meg, egy felől sokkal mutatósabb, másfelől így egy újabb dedikált példányra tehettem szert, amit ezúton is köszönök a szerzőnek.
A fülszöveg szerint ez az író legszemélyesebb hangú könyve, amivel tökéletesen egyet is értek. Régen éreztem már, hogy egy eredetileg gyermekeknek szóló regény ennyi gondolatot adott, ennyit érzelmet mozgatott meg bennem. A történet végletekig megható, a gyász és a remény csodálatos meséje. Habár elég hamar kiderül - és gyermekkönyv lévén sejteni is lehet -, hogy Edit nem halt meg, hanem egy másik földrész kórházában ápolják az emlékeit elvesztő nőt, mégis szomorúsággal telve olvassuk a családtagok reakcióit. Eleinte egyébként nem tetszett, hogy a szerző már a legelején tisztázza, hogy mi történt Edittel, de később rájöttem, hogy a párhuzamos történetvezetés sokkal jobb volt, mint ha a végén a semmiből került volna elő a nő. (No igen, ez is azt mutatja, hogy nem hiába ő az író, nem pedig én.)
A történet maga annak ellenére, hogy kissé meseszerű, mégis végig a realitás talaján mozog. Tulajdonképpen nincs benne egyetlen olyan szál sem, ami ne történhetne meg a valóságban, csak éppen nagyon kicsi rá az esély (itt főleg Edit megmenekülésére és "titkára" gondolok). Ezeket nevezzük csodának, és bármilyen hihetetlen, de csodák már pedig léteznek - ezt saját bőrömön is tapasztaltam már. A család többi tagjának szála azonban mentes a csodáktól, vagyis teljes mértékben úgy írta meg a szerző őket, ahogyan a való életben is reagálnának az emberek egy ilyen tragédiára. Közülük emelkedik ki a főhős Benedek, akinek nem csak az iskolában kell szembenéznie a hátrányokkal (a tanárok szomorú tekintetével, a 8-10 éves gyermekekre jellemző osztálytársi reakciókkal, őszinteséggel), hanem otthon is rá hárul a feladat, hogy életben tartsa a reményt húgában, akinek nem tudták megmondani a teljes igazságot. Eközben ő maga is hiszi, hogy anyja él, barátjával még egy ufó-kutatókhoz is elmennek bizonyosságot gyűjteni.
A regényben kapunk még egy érdekes mellékszálat Rizi-Lizi személyében. Nem az a tipikus nő, akire számítani lehet, hogy minden áron át akarja venni a feleség szerepét a családban, a gyermekek sem utálják őt, habár Benedek nem is szimpatizál vele teljes mértékig. Nem, ő egyszerűen tényleg csak arra vágyik, hogy megadja azt a szeretetet, amit Edit már nem adhat meg, valamint, hogy amennyire ez lehetséges, anyjuk legyen a gyerekeknek. Ahogyan a szerző is megfogalmazza az egyik fejezet végén, az ő vágya is teljesülhetne, ha Edit nem lenne életben. Habár regényhősről van szó, de bízom benne, hogy ő is megtalálta a boldogságát egy másik családnál, hiszen az egyik legtisztább lelkű szereplőről volt szó.
Számomra ez a regény lett a legkedvesebb Nógráditól, örülök is, hogy aláírt példányom van belőle, mert az biztos, hogy valódi kincsként fogom őrizni, hogy majd a gyerekeimnek, unokáimnak oda tudjam adni elolvasásra.
|
|