Volt egyszer egy illatos, virágos rét, s a réten egy apró kutyuska. A kutyus jólesően nyújtózkodott, és a virágokat szagolgatta. Ekkor arra repült egy méh. "Hát ez meg miféle különös légy?" - csodálkozott a kutyus.
Nagy kíváncsian a méh után futott, hogy meglássa, mit is művel. Egyszerre csak egy piros házacskához értek. A méhecske egy kis nyíláson repült be.
"Ugyan mi is lehet bent?" - töprengett a kutyus, és addig futott a ház körül, amíg fel nem fedezett rajta egy ajtót.
És mielőtt a méhek észrevették volna, egy nagy, sárga lépes mézet hurcolt ki a házikóból.
Óvatosan a gyepre helyezte, és örült a nyalánkságnak. Hirtelen valami szörnyű zümmögést hallott. A házikóból fekete felhő repült ki, egyenesen a kutyus felé.
A kutyus gyorsan el akart iszkolni, de mert a méztől ragacsosak voltak a lábacskái, a méhek utolérték, mielőtt még a házába juthatott volna.
Utánarepültek a kutyaházba is, s nemsokára nyöszörgés, vinnyogás és ugatás verte fel az udvar csendjét.
A kutyust úgy összeszurkálták a méhek, hogy a gyerekeknek kellett őt bekötözniük.
Ott feküdt hát a házában, fejét lábára hajtva, és az illatos mézről álmodozott.
Álmában újra látta a sárga lépes mézet, de ahogy éppen bele akart nyalintani, megjelent egy nagy méh.
A méh alaposan megszidta a kutyust, hanem aztán hívta, repüljenek együtt.
Azt álmodta, hogy a méh szárnyakat kölcsönzött neki, és együtt szálltak egy nagy virágra.
A méh a virágszirmok közé bújt, és a kutyus látta, ahogy teleszívta magát nektárral.
- Ej, de nagy lett a potrohod! - csodálkozott. - Nekem sohasem szabad ilyen sokat ennem. - Aztán mindketten tovaszálltak.
Aztán legalább álmában bejutott a vörös házacskába.
A lépkamrácskák üresek voltak, és a méhecske csupán egyetlen kamrácskát töltött meg a virágból szívott nedűvel.
Ekkor sok méh repült be, és a kutyus félénken meglapult. A méhek azonban rá se hederítettek. Csak azért jöttek, hogy a kamrácskákba virágnedvet töltsenek.
Amikor a kutyus újra benézett a kamrácskába, nagyon meglepődött. A virágnedv édes mézzé változott. A kutyus most már nem akart belőle torkoskodni, mert tudta, mennyi fáradságba és munkába került a lépes méz.
Egyszerre csak eltűntek a méhek, s velük együtt a lépes méz is, a kutyus pedig felébredt. Óvatosan kinyitotta a fél szemét. Három tolvaj egeret látott.
Lopakodva közeledtek, mígnem a legkisebb nagy csobbanással beleesett a víztárolóba.
A kutyus halkan nevetgélt, és utánuk surrant. Hirtelen meghökkent.
"Mit akarnak ezek az ostoba egerek a piros házikóban?"
Meglátta, hogy az egyik egér besurran, és most szörnyen mérges lett.
"Talán mézet akartok lopni? No várjatok csak!"
A kutyus felugrott, és jó erősen megugatta őket. Az egerek megriadtak és elszaladtak, ő pedig hosszasan kergette őket.
A kutyus nem tágított, és megpróbálta az egérlyukat kiásni. Segíteni akart a méheknek. Az álnok egerek azonban menekültek előle, és a túloldalon kibújtak a lyukból.
A kutyus nem érte utol ugyan őket, de az egerek enélkül is megbűnhődtek.
Belegabalyodtak a kutyusról leesett kötésekbe, és egy kupacban gurultak lefelé egészen a tóig.
Bumm! Már a vízben is voltak. A kutyus nagyot nevetett, amikor látta, hogyan csapkodnak, eveznek a farkukkal, és közben cincognak.
De nem nevethetett sokáig, mert zümmögést hallott, s ahogy megfordult, a méheket pillantotta meg. Nagyon megijedt, futott, ahogy csak bírt, hogy elbújhasson a házában.
Félt, habár ezúttal nem tett rossz fát a tűzre. Ezt azonban a méhek talán nem is tudták.
Hirtelen csend támadt. A kutyus óvatosan kikukucskált. A kunyhója előtt illatos lépes mézet pillantott meg. Örömében nagyot vakkantott. A méhek ezzel köszönték meg a segítségét.
A kutyus elragadtatással látott hozzá a mézhez. Ezúttal valóban meg is érdemelte, ugye?