Tartalom
A magányos százlábú
A lámpaegér
Mese a titkos hóemberről
A titokzatos Csizmaevő szörny
Éjszaka az óvodában
Lámpa a zebben
Acsai Rolnad
A zseblámpa mindig oda világít, ahová irányítjuk, olyan, mint egy célzott pillantás, de lehet pásztázni is vele valami olyat keresve, amin megakad, mert valamiért érdekesnek találjuk. Kimetsz a sötétből egy kört, ami az egész részeként is köralakú teljességet képvisel. Továbbá az is jellemző rá, hogy átváltoztatja a valóságot, titokzatossá teszi, sejtelmessé és mássá, magyarán: meseszerűvé. Tóth Krisztina meséi éppen ilyenek.
A valóság átlényegítése nála mindig tényszerű marad, csak annyit hajlít rajta, amivel még véletlenül sem csúszik át a fantasybe. Fontos megemlíteni, hogy Tóth Krisztina a meséiben is, ahogy egész írói munkásságában, mindig olyan elemekből építkezik, amik mindenki számára ismerősek, átéltek vagy átélhetők. Ezt ő szinte varázslatos, szinte boszorkányos ügyességgel műveli.
Számomra a valóság kifordításának nagyon finom szöge az, ami különösen szerethetővé teszi ezeket a meséket – azon kívül, hogy érződik rajtuk, hogy mind szívvel íródtak. Most említhetném azt, hogy a megéltség mennyit hitelesít ezeken a műveken, de ezzel nem mondanék újat, hiszen az írónak az a dolga, hogy éljen, figyeljen, megfigyeljen és érezzen. Az érzést a felsorolás végére hagytam, méghozzá azért, hogy kiemeljem. Tóth Krisztina meséiben ugyanis alapvető mozgatórugó az együttérzés fogalma. Együttérzés a magányos százlábúval, az óvodában éjszakára bennrekedt játékokkal, a világ legkisebb hóemberével.
Tóth Krisztina alapvetően érdekesnek látja a valóságot, de ezekben a mesékben leginkább azt élvezi benne, amit mögé vagy belé gondolhat (például, hogy a közlekedési lámpát egy kisegér kapcsolgatja), és ezért tetszett különösen a csizmaevő metrószörnyről szóló mese, ami egy ajtó közé akadt, és a szerelvényben maradt gyerekcsizma esetéből íródott.
Mint az előző mesekönyvében, itt is felbukkannak az állatok és az író gyermekei is. El kell mondanom, hogy ezek minden ízükben modern mesék, amikben érintőlegesen megjelennek a klasszikus vonások.
Az illusztrátor, Timkó Bíbor, inkább a skandináv-típusú groteszkséget részesíti előnyben, a szépség helyett a karcosabb, mégis finom humort. Képei, bár a modern Budapestről regélnek, szívesen nyúl a századelős hangulathoz. Sokszor kikacsint a könyvből és rejtetten apró humormorzsákat hint el, amiket csak a meséket gyerekének felolvasó felnőtt élvezhet. Ezek a „viccek” általában kulturális, főleg irodalmi utalások. Így fedezheti fel az éles szemű szemlélő, hogy az egér ágya mellett az „Egerek és emberek” című könyv fekszik, vagy Geimo Stilton egyik egeres könyve. De a mesekönyv állatszereplőinek még Orwell „Állatfarmja” is bejön, és az egyik lapon feltűnik maga a Kockásfülű nyúl is, aki mintha egy másik meséből pottyanna ide.
Tóth Krisztina tehát továbbra is egy olyan magánmitológiát működtet, ami mindenkinek ismerős, és ezért egy varázsütésre közmitológiává is válik.
Forrás: uveghegy.com
|