Nagy Koppány Zsolt
Gáti István a fordítást Olga Huotari nyersfordítása alapján elvégezte. Erről bővebben is írnék:
Gáti István úgy szórja a nyelvi leleményeket, a szellemes, távolságtartó és mégis szerethető poénokat, mintha a saját könyvét írná – és igen, a saját könyvévé is válik valamennyire ez a kötet, az ilyen megoldásoknak hála:
„Macskává változott, na bumm!
Majd medveként morogta – »brumm«;
bagolyként hajtogatta – »húúú«,
és hófajd lett, fájin szagú,
és hollóként csak krúgatott,
s ezernyi mesét fejtett fel,
míg óvta titkos rejtekhely”.
Vagy:
„– Ezt aztán a BESZÉD! Ez aztán a SZÁJ!
De olcsó lúdnak híg a kása! –
felelt a Róka nyeglén és lazán.
Mert volt egy ilyen szokása,
hogy kifordított szólásokat,
és dobálózott velük sokat,
az értelemnek vermet ásva.”
(Ugyanez a poén visszatér még egyszer:
„Hogy bosszúságát leplezze a Róka,
dühét fura mondásokban szórta:
– Nem halt meg a reményhalunk,
lassan jár a medve bőre,
korpa közt még arathatunk.
Eljön majd az óra,
s rátesszük mancsunk a nyuszóra”.)
A fordító bátran nyúl az irodalmi hagyományhoz
(„Ez volt a találós kérdés,
meglehet, elsőre fura,
Hogyha a válaszra rájössz,
te vagy a talányok ura.”),
és a filozófia határát súroló módon él a magyar nyelv adta lehetőségekkel
(„– Macskánál macskábbá leszek,
magamnál is magamabb…”),
és még arra is van kapacitása, hogy a klasszikus,
„Aki nem hiszi, járjon utána!”
mesezáró fordulatot is újszerűen rímbe szedje:
„Ha zavaros maradt még bármi, érdemes utánajárni!”
Gyereknek, felnőttnek egyaránt ajánlható könyvvel van tehát dolgunk.