A Meseotthon szó két irányba mutat: egyrészt jelzi, hogy olyan meséket ölel egybe a kötet, amelyek egy családi hajlék mindennapos részleteiből, tárgyaiból és történéseiből indulnak ki, és vezetik el az olvasót a varázslatok világába. A leányka gubancos haját itt Keferenc és Fésű Ferke gondozza, a fiúcskát éjjelente papírból kivágott állatkák védelmezik a Duzzogás, Fojtott vita és Ki nem mondott kedves szavak nevű szörnyek támadásától, anya új piros kendőjét pedig egy szerelmes pipacs ajándékozta. Másrészt búvóhelyet kínál a kötet az olvasónak, annyira kedves, meghitt ez a világ.
A kötet kifejezésmódja hangsúlyozottan lírai, amit felerősít a szerző által lendületesen művelt rímes próza. Mintha az elbeszélő nem tudna ellenállni a hangzásbeli játéknak, olyan természetesen, majdnem hanyagul tűnnek fel a szövegben a rímek: „Samu pedig kipróbálta, teljesült-e kívánsága. A buborékok egyre-másra gömbölyödtek, nagy rakásban a szobában hömpölyögtek.” Nyomokban verset tartalmaz, de nem versmaradványokat, hanem verskezdeményeket, amelyek az olvasó, hallgató elméjében szépen továbbíródhatnak.
A főszereplők, ha van ilyen, ebben a könyvben is Samu és Sára, mint Sikó-Barabási Eszter előző köteteiben, két szép lelkű, a mindennapok csodáira nyitott gyerkőc. Célközönsége is az ilyen beállítottságú aprónép, négy-ötéves kortól keződően egészen addig, amíg a mesék megmozgatják fantáziájukat, illetve azok a szülők és felnőtt (fel)olvasók, akik még nem tompultak teljesen bele a rutinos földhözragadtságba. Bónuszként a szorgos felolvasásért a szerző a kötet végére egy felnőtt mesét is írt, egyfajta beavat(ód)ástörténetet. De hogy miről is szól ez, maradjon meglepetés." (Gál Andrea)
Könyvmutatványosok
Otthonteremtő mesék
Balázs Imre József irodalomtörténész írja, hogy egy szerző írói stílusát érdemben megítélni legalább három önálló kötet alapján lehetséges[1]. Sikó-Barabási Eszter idén elérkezett a harmadik önálló kötetéhez, s ez lehetőséget ad számunkra, hogy elhelyezzük őt az erdélyi kortárs gyermekpróza vonulatai között.
A szerző korábbi köteteiben közölt mesék „különös gyöngédségről és érzékenységről” vallottak. A korábban felütött lírai hangvétel későbbi köteteiben is meghatározó stílusjegy marad: meséinek líraisága hol J. Ch. Andersen, hol Hervay Gizella prózastílusát juttatja eszünkbe. [2] A most megjelent harmadik kötetben (Meseotthon) is ugyanez a hang dominál mintegy a szerző kiforrott egyéni stílusára utalva.
Sikó-Barabási Eszter meséit a lírai mese kategóriába sorolhatjuk, amelynek műfaji sajátossága, hogy a gyermektörténet tartalmi, tematikai érdeklődéséből kölcsönöz témát, viszont a gyermektörténet élményszerű elbeszélésmódja helyett lirizált nyelvhasználatot alkalmaz.
A mese és novella határán egyensúlyozó lírai mese szabadon válogat a két műfaj összetevőiből, a két szövegtípus különböző variációját teremtve meg általa.[3] Ezekben a szövegekben még kimutatható a mesére jellemző mágikus gondolkodás, a csoda, a csodálatosság, előtűnik a racionális‒irracionális tér-időábrázolás, viszont a hétköznapi élettér hétköznapi témái kerülnek előtérbe. A próza lírizálódásának megnyilvánulásai közül a legszembetűnőbb a hétköznapi tárgyak, természetei elemek (fő)szereplővé emelésével létrejövő antropomorfizálódás, animizálódás.
A hétköznapi tárgyak életre keltése során ismerkedhetünk meg mindjárt az első mesében Buborékával, a buborékfejedelemmel (Különös kívánság), majd a bálba készülődő bútorokkal: S.P. Alettával, az emeleti ablakkal és Bükk Kázmérral, az ajtófiúval (Bútorok bálja), a kócokat kibogozó felmentő sereggel, Kuferenccel, a kefével, Ferkével, a fésűvel és Vével, az ollóval (Sej-haj!), vagy kicsit később Frank Záppal, a hímes tojások versenyének zsűritagjával (Ajándék), valamint a Sári zoknijába hímzett pillangókkal (A magasban).
A hétköznapi tárgyak megszemélyesítése mellett, az állatok vagy természeti jelenségek antropomorfizálása a gyermeki világlátást tükrözi: Berci, a nadrágjából kihízott mentaszínű bálna (Bálnabaj), Pipacsilla, a kis piros virág, aki nappal Samu játszótársává válik (Samu a réten), Balambér, a repülni vágyó jegesmedve (Balambér bánata), valamint Nagy Panna, a napleány (A nap ruhája) éppúgy szereplői ennek a csodálatos világnak, mely, akárcsak a címben kódolt üzenet, a gyermek otthon- és világteremtő képzeletének köszönhető.
A kötet utolsó darabja (A bűvös pemzli) a klasszikus népmesei tradíciót, a hagyományozódás, a továbbmondás gesztusát idézi fel. A tradicionális tündérmesei elemekkel átszőtt történet bár klasszikus elemekkel operál, mégis kortárs olyan értelemben, hogy ezek az elemek funkciójukat vesztve, sajátos jelentéstartalommal telítődnek (pl. a boszorkány ármánykodása). Ugyancsak a tradicionális népmesével, annak egyik típusával, a novellamesével mutat rokonságot az Öten című mese, mely a kéz ujjairól mesél.
A 14 mesét egybegyűjtő kötet két kistestvér, Samu és Sára hétköznapjait elevenítik fel a mágikus világkép tudatos működtetésével. A valós és fikciós világok párhuzamos szerepeltetése többdimenziós, diffúz jelleget kölcsönöz a történeteknek, ez a prózai hagyomány rokonítja a szerző meséit Hervay Gizella meseköltészetével. A világok (mese és valóság) közötti ingázás vagy többdimenzionalitás[4] sajátosságán túl ezeknek a meséknek egyik másik jellemzője a novella műfaji sajátosságainak betüremkedése épp a hétköznapiság, a csodás meseszereplők, illetve a gyermekszereplők (Samu és Sára) egyidejű szerepeltetésével.
A hagyományos felnőtt elbeszélői pozíciót alkalmazó narratívumokból kikacsint a mindentudó elbeszélő, ez azonban nem teremt alá-fölérendeltségi helyzetet, sőt a sorok mögött ott érezzük gyermekekkel cinkos, a „csodák világában” otthonosan mozgó, a gyermeki világlátás sajátját még őrző narrátort. Ezek a szövegek ugyanis kiemelten érzékenyen rezonálnak a gyermekbefogadók pszichikai sajátosságaira. A művekben tetten érhetjük a gyermek hiányos ismereteinek képzelettel való feltöltését (pl. Samu nadrágot „rajzol” a bálnának), a környezet elemeinek nem rendeltetésszerű használatát, vagy a pszichológia nyelvén a gyermeki gondolkodás egyik tipikus jellemzőjét, az artificializmust (pl. az olló arra való, hogy megszabadítsa Sárát a makacs kócoktól ) a mágikus-csodás világ hétköznapi világba való beágyazódását (pl. Sára zoknijára hímzett lepkék megmentik a bolyhóktól), vagy a különböző szférák, az élővilág illetve a tárgyak képviselte materiális világ közötti átjárást, a köztük lévő határok egybemosását (pl. a pipacs nappal lánnyá lényegül (Samu a réten), a naplény Sára hajának aranyszínt kölcsönöz (A nap ruhája), a falra ragasztott állatképek mentik meg Samu álmában megjelenő szellemlényeket, a negatív érzéseket (Samunál az állatok).
A gyermeki és mesei mágikus világkép találkozásán túl az egymással rímelő mondatrészek, tagmondatok véletlenszerű felbukkanása fokozzák a szövegek zeneiségét. A lirizált nyelvhasználat érzékletesebbé teszi az értelmezői folyamatot, ami a gyermekek életkori sajátosságaival, kívánalmaival esik egybe.
A gyermeki gondolkodásmódot, nyelvezetet és világlátást tükröző meséket Karda Zenkő illusztrációi teszik érzékletessé, hangulatossá. A festővászon érdes felületét, textúráját is láttató képek finom szín és formakezelése tökéletesen illeszkedik a mesék naiv szövegtartalmához, az “otthonteremtés” művészi szándékához.
Sikó-Barabási Eszterre illik a gyermekíró megnevezés, hiszen azok közé a szerzők közé tartozik, akik nem a „felnőttirodalomból érkeztek” a gyermekirodalomba, hanem akit már az első kötete megírásakor is a „gyermekek számára való írás” szándéka vezérelt. A most napvilágot látott kötet meséi arról győzik meg az olvasót, hogy a szerzőnek sikerült megtalálni sajátos, egyéni hangját, prózastílusát, mellyel kijelölte helyét az erdélyi kortárs gyermekpróza legújabb vonulatában.
[1] Balázs Imre József: Az új közép, (Tendenciák a kortárs gyermekirodalomban), Universitas Kiadó, Szeged, 2012.
[2] Makkai Kinga: Mesék párban, https://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2014/02/16/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz-gombszomor-mesek-parban/, Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyvéről http://tunderorszag-meseorszag.blogspot.ro/2014/02/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz.html
[3] Petres Csizmadia Gabriella: Kortárs lírai mesék, In: Ambroozia, VII. évf., 2017/1. http://www.ambroozia.hu/index.php/2017-1/86-2017-1-tanulmany/409-petres-csizmadia-gabriella-kortars-lirai-mesek [online: 2017. augusztus 17. ]
[4] Lovász Andrea: Felnőtt gyermekirodalom, Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2015., p.32
Forrás: Könyvmutatványosok
|