Menő Könyvek: Mindhármatoknak van egy civil szakmája. Mennyire áll közel ez a könyvíráshoz? Kalapos Éva: Én évek óta csak az írással foglalkozom. Újságíróként glossy magazinokba írok, kezdtem a Cosmóval egyetemistaként, írtam a wmn.hu-ra, a Wellness Magazinba és még sok helyre, most pedig az Elle magazin táborát erősítem.   Ez könnyen összeegyeztethető a könyvírással, ugye? Van, hogy ugyanazt a témát dolgozod fel könyvben és cikkben is? Kalapos Éva: Nemrég pont olyan téma jutott eszembe, ami összefügg a Masszával, az iskolai és a netes zaklatással. Arról szeretnék írni, hogy az ilyesminek mennyire hosszú távú hatása van valaki életére. Mostanában nagyon sok emberrel találkoztam, akikkel ez szóba került, és többen mondták, hogy soha nem felejtik el, ami az iskolában történt velük. Ez ütött szöget a fejembe: az ember hajlamos azt hinni, hogy az iskola befejezésével ez lezárul, pedig nem. Épp a múltkor hívtak a Massza kapcsán egy továbbképzésre beszélgetni, és az egyik részvevőből kijött a saját sztorija, ott sírt előttem a kb. ötvenes tanárnő, hogy ő ezen nem lesz soha túl. Erdős Zsuzsa: én nagyon messze voltam az írástól, harminc évig egy banknál dolgoztam, végigjártam a szamárlétrát, 2013 nyaráig legfeljebb IT meg üzleti specifikációkat írtam, de könyvet nem. Most egy tanácsadó cégnél dolgozom. Amikor Kata felkért a könyv folytatására, ültem a gép előtt, hogy most mit csináljak? Aztán megírtam két hónap alatt. Egyszerűen leülök a gép elé, és elkezdek írni, és akkor jönnek az ötletek. Amikor ezt a könyvet írtam, ez volt a kikapcsolódás, mert éppen egy nagyon nehéz projekten dolgoztunk. Ez segített át a napi verklin, azáltal, hogy átsegített egy másik világba. És nagyon megszerettem a szereplőket is. Ági, te is professzionálisan foglalkozol mással. Mészöly Ági: Igen, konduktor vagyok. Az utóbbi húsz évben időnként elmegyek külföldre dolgozni, rövidebb időre, így a világ mindenféle izgalmas részén tanítok gyerekeket. Voltam Kínában, Norvégiában, Hollandiában, Németországban, Trinidadon is. Ezek mindig időleges munkák, és nagyon jól összeegyeztethetők az írással. Én két dologra tudok egy időben fókuszálni, és külföldön ugyebár nincs család. Tavaly Franciaországban három hétig voltam egy fejlesztőtáborban, 9-től 3-ig foglalkoztam a gyerekekkel, aztán hazamentem. A faluban még egy pék sem volt, így nem is tudtam volna mást csinálni, mint írni. Kész is lett majdnem egy regény. A két dolog messze van egymástól? Mészöly Ági: Hát, elég messze van. Mindkettő kreatív dolog, a semmiből kell csinálni valamit, de más közös pont nincs. Azon kívül, hogy az közös bennetek, hogy írtok, még az is közös pont, hogy kamaszoknak írtok. Mást ír az ember kamaszoknak, mint egyébként? Kalapos Évi: Hú, erre sosem tudok válaszolni. Mészöly Ági: Én sem. Sokféle könyvet írok, felnőttregényt és hároméveseknek lapozgatós mesekönyvet is. A közönséget az adott téma és a szereplők határozzák meg.  A hangvétel, stilisztika, a szókincs, a dramaturgia, minden attól függ, hogy egy kontrollmániás kistündérről van szó, vagy egy tizenévesről, aki valamilyen konfliktusba kerül a világgal. Kalapos Évi: Igen, a D.A.C-ban Flóra ilyen dumálós, kombinálós, ezért lett olyan a könyv is. A Massza sokkal szikárabb, a főhős miatt is. Tehát minden témafüggő és karakterfüggő. Erdős Zsuzsa: Igen, nálam is. A kisebbik gyerekem akkor volt 14 éves, amikor írtam a könyvet.   Őt képzelted el, mint olvasót? Erdős Zsuzsa: Nem is olvasót, a főszereplő lány konkrétan rá hasonlított, a haja világosbarna, szőke csíkokkal, erről a lányom azt hitte, róla formáztam, pedig tényleg nem. Jó pipa is volt miatta. Mit szólt a könyvhöz a lányod? Erdős Zsuzsa: Amikor a férjem hazahozta a tiszteletpéldányokat, én egy szót sem mertem szólni. A lányom pedig lehasalt a szoba közepére, a szőnyegre, és elkezdte olvasni. Egy óra múlva azt mondta: hm, ez tényleg jó. És ez a legnagyobb dicséret számomra. A második könyv kéziratát már gépről elolvasta, úgyhogy nagyot léptünk előre. Zsuzsa egyébként két hét alatt átírta az egész könyvet, mikor megkértük, hogy két hangra írja meg. Zsuzsa nem beszél erről, de neki van azért néhány regény a fiókjában, úgyhogy ír sokat. Azt mondjátok, hogy a figura hozza a történetet, de gondolom témát azért máshogy választotok, ha ennek a korosztálynak írtok. Van olyan téma, ami fontosabb ennek a korosztálynak?  Kalapos Évi: Szerintem minden kamaszkori helyzet megfeleltethető felnőtt helyzeteknek. Az iskolai vagy netes bántalmazás lehet egy felnőtt története is, akit egy irodában zaklat a főnöke. Ezek olyan szituációk, amiket mindenki megtapasztalhat az élete folyamán. Erdős Zsuzsa: A Debreceni Líceum igazgatónője írt nekem egy levelet, mikor elolvasta a könyvet, azt írta, hogy ez nem csak kamaszokra jellemző, hanem az ő korában ugyanúgy van. Kalapos Évi: Pont nemrég olvastam én is a moly.hu-n, hogy valaki azt írta a Muszáj?!-ról: 40 évesen is nagyon élvezem, pedig a gyereknek vettem. Erdős Zsuzsa: érdekes egyébként, hogy milyen szélsőséges vélemények vannak: vagy lehúzzák a sárga földig, vagy az egekig magasztalják. Kalapos Évi: Igen, van, hogy inkább nem is olvasok véleményeket, mert van, aki azt írja, hogy borzalmas, van, aki azt, hogy szuper. Befolyásol titeket az olvasói vélemény? Kalapos Évi: Persze. A D.A.C első részéről például írták az olvasók, hogy mi ez a sok angol kifejezés benne, hagyjuk már ezt, úgyhogy amikor a második részt írtam, akkor rájöttem, hogy oké, ez tényleg modoros, úgyhogy kihagytam őket a szövegből. Erdős Zsuzsa: én nagyon kiakadtam az első rossz véleményen. Tudtam, hogy nem ez a világ legjobb regénye, de azt is, hogy ennyire nem is lehet rossz. Voltak nagyon pozitív olvasói vélemények, és mikor azt láttam az interneten, hogy kislányok a főszereplőmön, Somán osztozkodnak, az felemelő érzés volt. Nem vagyok profi író, soha nem tanultam írást, de a kislányom mondta, hogy a második könyv sokkal jobb lett, mint az első, már máshogy csinálom. Ez most lehet, hogy tudatos azért, mert ott motoszkál bennem a kritika, amit olvastam, vagy nem tudom. Mészöly Ági: Szerintem nagyon sokat lehet a kritikákból tanulni. Mikor megjelent az első könyvem, kapott jó kritikákat, de volt egy negatív kritika, ami nagyon fájt. Az ember az első könyvnél mindenre érzékenyebben reagál. Aztán egy idő múlva rá kellett jönnöm, hogy az az egy kritika az sokkal többet segített, mint a magasztalós vélemények. Nagyon sokat tanultam belőle. De nem kell mindent halálosan komolyan venni. Olyan is volt, hogy valaki mondta, hogy márpedig így nem beszélnek gyerekek, ahogy ebben a könyvben. Pedig azzal kezdtem a munkát, hogy bementem egy tizedikes osztályba, és elkezdtem szlenget gyűjteni… 32 gyerek írta össze a kifejezéseket, ebből gazdálkodtam. Amikor a kamasz korosztálynak írtok, miből építkeztek? Mit kutattok, hogyan kutattok? Kalapos Évi: Főleg magamból építkezem, a D.A.C írásakor a saját 16 éves önmagamhoz nyúltam vissza. Van négy fiatalabb tesóm, de azóta ők is felnőttek. Az öcsémtől egy-két szófordulatot ellestem, de azokat inkább a Masszában használtam fel. Egyébként nem akarok olyasmit adni a szereplőim szájába, amit én magam nem használnék, mert azt ledobja a papír. Például sose írnám le, hogy napszecsó. Erdős Zsuzsa: Én megcsináltam azt, hogy felmentem a Gyakori kérdésekre, ott van egy olyan rovat, hogy Tini párkapcsolatok, és ott elkezdtem válaszolgatni a kérdésekre. Egy-egy válaszra jöttek a privát üzenetek, 12-20 évtől nagyon széles skálán, és arra kértek, hogy beszélgessünk. Beszélgettünk, és roppant érdekes tapasztalat volt, beleláttam egy kicsit a gondolataikba, a szóhasználatukba, a világnézetükbe, hogy mi van ennek a korosztálynak a fejében. Nagyon nagy igényük van a kamaszoknak arra, hogy beszélgessenek velük. Kalapos Évi: Igen, találkozókon is. Elkezdünk a könyvekről beszélgetni, és mindig van egy-két ember, aki maga is ír. Belemegyünk ebbe a témába, majd aztán sokszor ott kötünk ki, hogy a pasim ezt meg azt mondta. Mészöly Ági: Igen, ilyenkor döbbenetes dolgok derülnek ki. Egy találkozón megszólalt egy kisfiú, hogy neki van egy féltestvére, aki csak pár hónappal fiatalabb nála, mert amikor ő az anyukája pocakjában volt, nem kellett az apukájának. Ilyenkor rögtön tudja az ember, hogy ezt a mondatot rengetegszer hallotta otthon. Félelmetes a felelősség, hogy jól tudod-e ezt kezelni. Egy írónak kicsit tanárnak és pszichológusnak is kell lennie ilyenkor. Kalapos Évi: Igen. Egyszer egy kis faluban jártam, ahol odajött egy kislány, és mondta, hogy olyan könyvet keres, amiben hasonló problémáról van szó, mint az övé. Kérdeztem, mi az, mire megmutatta a csuklóját, ami fel volt vagdosva. Mit lehet tenni ilyenkor? Kalapos Évi: Próbáltam puhatolózni, hogy van-e olyan felnőtt, akivel tud erről beszélni. Később az ottani könyvtárosnővel lamentáltunk ezen, mert ilyenkor olyan emberre van szükség, aki ott tud lenni a gyerek mellett, és ismeri őt. Menő Könyvek: ilyenkor mindig nagyon fontos a könyv témája, amiről beszéltek. Nehezebb egyébként felkérésre írni? Ági, az Ellenpontok következő része is így készül. Mészöly Ági: Igen, amikor jött az ötlet, hogy legyen barátnős-pasizós könyv, akkor mondtam, hogy szerintem ezt megírták jobbnál jobb szerzők, én nem hiszem, hogy ehhez hozzá tudok tenni bármit is. Aztán jött egy másik konfliktus, szintén barátnők között, ami engem is érdekelt, fontosnak tartom. És onnan már nem volt nehéz. Ez a téma akkor elindított benned valamit. Ilyen a Szakítós antológia is, nem? Mészöly Ági: Igen, én az első pillanatban tudtam, hogy a saját szakításomat írom meg a kézilabda csapatommal. Ez volt az egyik legfontosabb szakítás az életemben. Kalapos Évi: Az én szakítós történetem egy ismerősöm sztorija. Igaz, a valóságban pont fordítva volt: míg a novellában a fiú anyja szakít a lánnyal, a valóságban a lány anyja szakított a fiúval, mondta neki, hogy ő úgy tudja, hogy napok óta nincsenek együtt. Azt éreztem magaménak a történetben, hogy az ember minden kamaszkorban megtörtént helyzetben fel tudja ismerni a saját hibáit, valamint az is vonzott, hogy két nő, egy kamasz és egy anya egyedül marad egy ilyen szituban. Szintén egy ismerős a sztorijából volt meg a vége is, az, amikor az anya a Viberen küld egy üzenetet, hogy gyere haza kisfiam, és állj bele ebbe a helyzetbe. Egy ismerőssel utaztunk a vonaton, aki mesélte, hogy van egy csaja, és nincs kedve vele szakítani, mert hisztizni fog. Én tudtam, hogy a lány szerelmes, és felháborodva kérdeztem a sráctól, hogy ezt ugye nem gondolod komolyan? Tessék odaállni a lány elé, és megmondani, hogy mi a helyzet. Utána aztán szakított vele. Erdős Zsuzsa: Nekem annyiban saját élmény a szakítós sztorim, hogy régen foglalkoztat, hogy egy nő kit és miért választ. Azt választja, aki iránt szenvedélyt érez, vagy azt, aki rendes, de nem tapasztalja meg vele azt az elsöprő élményt. Arról szól a novella, hogy hogy is döntenek a nők. A főhős negyven körül van, aki a tizennyolc éves kori döntésére néz tekint vissza.  A végén játsszunk egyet, kérdezzetek egymástól valamit, amit szeretnétek megtudni. Erdős Zsuzsa Mi nagyon bírtuk a D.A.C-ot a lányommal, egymás kezéből vettük ki, de Flóra nagyon idegesített. Téged is idegesített, Évi? Kalapos Évi: Volt, amikor igen, de ez annyira az ő karakteréhez tartozott, nem nyesegethettem le a szárnyait, hogy felnőtt módon viselkedjen, hiszen nem volt az. Mészöly Ági: Évi, múltkor azt mondtad, hogy egy ideig nem írsz ifjúsági regényt, ez komoly? Kalapos Évi: Most egy ideig nem szeretnék. Úgy érzem, kicsit kimaxoltam a dolgot saját magamban, és nem akarok belefásulni. Nyolc ifjúsági regényt írtam, most szeretnék kipróbálni valamit, amit eddig még nem, ezért egy felnőtteknek szóló történeten dolgozom. Ági, te most mit írtál? Mészöly Ági: Én most az Ellenpontok sorozat új részét írtam meg, ez könyvhétre fog jönni. Zsuzsa, ha lenne időutazás, és vissza tudnál menni, választanád azt, hogy főállású író legyél? Erdős Zsuzsa: Nem. Én a biztonságra törekszem az életben, soha nem tudnám feladni azt, hogy legyen egy állásom, amiből megéljek. Még most sem érzem, hogy én író lennék. Ezt egy hobbinak tekintem. Fontos a stabil pont az életetekben? Kalapos Évi: Én a stabilitást önmagamban érzem. Az az életem tapasztalata, hogy nem létezik olyan helyzet, amiből ne tudnék kijönni. Ha mást nem, havat lapátolok, vagy gyorsétteremben dolgozom, de valami lesz, ahogy a mondás tartja: „olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen”. Ági, neked mennyire fontos a stabilitás? Mészöly Ági: Én próbáltam rendes polgári életet élni. Vállaltam egy fejlesztőpedagógusi állást, és nagyon jó volt a munka, de az, hogy minden nap oda kellett menni, az nem ment. Másfél év után rájöttünk a férjemmel, hogy mindenkinek jobb, ha én otthon vagyok, írok, és időnként elmegyek máshová. Persze mindig van B terv, ha arra lenne szükség, akkor elmennék bárhová konduktornak.