Hova vezet az út? Az idei nyár a víz jegyében telik számunkra, ugyanis a Tiszát és a Balatont vesszük célba a családdal. Könyves szempontból az első program Böszörményi Gyula Könyvkóstoló elnevezésű irodalmi est-sorozatával kapcsolódik majd össze, ahova ezúttal én kaptam megtisztelő meghívást, míg a másik alkalommal az Ördögkatlan fesztiválon tartunk közönségtalálkozót a pécsi Pagony szervezésében. Tavaly szerzői különdíjat kaptál a HUBBY-tól.  Idén is jelöltek az Év Gyerekkönyve díjra, amit most ugyan Gimesi Dóra kapott, mégis nagy elismerés szerintem. Igen, természetesen már maga a jelölés is felér egy óriási elismeréssel, amit ismét meglepve és nagy-nagy örömmel fogadtam. Igen erős mezőnybe került be az idén Fény Sebestyén. És a könyv első fejezete érdekes módon pont egy versenyről szól. Ebből kiderül, hogy a farsangi ufó-jelmezversenyt ugyan nem Fény Sebestyén nyeri, de azért elcsíp egy dobogós helyet, és annak is nagyon örül, mert nála ez nem vérre megy. Ezzel nagyjából én is így vagyok, és úgy gondolom, Gimesi Dóri megérdemelten nyert. Kedvelem a HUBBY módszerét, a shortlist önmagában is kitüntetés. Gondoltad volna a Labirintó írásakor, hogy hat év elteltével többkötetes, kitüntetett írónő leszel? Sőt! Nem, egyáltalán nem számítottam arra, hogy így alakul a pályám, és nem is biztos, hogy mindig ügyesen kezelem a sikert és a vállalásaimat, de azért dolgozom az ügyön. A kudarc feldolgozásáról valahogy mindig sokkal többet beszélünk, miközben a siker is nagyon érdekes, összetett és szorongató csomagot hoz magával, amit szintén érdemes lenne alaposan, minden aspektusát tudatosítva körüljárni. Például a munkamennyiség, a szociális következmények, vagy a teljesítményhez kapcsolódó érzések és elvárások szempontjából. Ezt már kicsit a pszichológusi énem is mondja. Természetesen nem szeretnék panaszkodni, nagy ajándéknak tekintem, ami velem történt, és azt is, hogy hivatásként foglalkozhatok azzal, amit szeretek. Ha hat éve valaki ezt mondja nekem, biztos csak nevettem volna rajta, de ha árnyalt képet akarunk látni, akkor ez egy sok összetevős helyzet, amit nem mindig egyszerű kezelni. Hogy lett a Labirintóból és Dalia és Dáliából Panthera és a többi? Belső késztetés volt a műfajváltás? Ha műfajváltás alatt azt érted, hogy a viszonylag nehezen besorolható, nehezen kategorizálható könyvek után korosztályos, és műfajilag behatároltabb könyvek megírására is vállalkoztam, akkor erre az a válaszom, hogy több éves tanulási folyamat volt számomra, hogy megértsem, milyen korosztálynál mi működik, mire vevők, egyáltalán mit tudnak/akarnak befogadni. Ebből a szempontból sokat tanulok a közönségtalálkozókon a gyerekektől, illetve a kiadók munkatársai is a segítségemre vannak. Természetesen továbbra is vonzódom a kevésbé szigorúan keretezett alkotási folyamathoz, de nem tartom alacsonyabb rendűnek a közérthető, korosztályhoz szóló, egyszerűbb szövegeket, és ugyanolyan lelkesen írom ezeket is, mint az összetettebb műveket. Ebből a szempontból teljesen nyitott szeretnék maradni, noha mindkét irány miatt kapok hideget is, meleget is. Ezek viszont – szerencsére − kiválóan ellensúlyozzák egymást. Tudod hasznosítani írás közben a civil végzettséged és tapasztalataid? A pszichológia szerencsés háttér a karakterek megteremtése szempontjából, de sokszor érzem azt, hogy önmagában még nem elég. Hiába tervezek meg egy úgynevezett „típust”, ha az nem kezd élni, jönni-menni és beszélni a képzeletemben, akkor csak egy tipológia száraz eleme marad. Sokszor az tart legtovább, mire egy halványan körvonalazott alak olyannyira önállóvá válik, hogy szinte hallom a mondatait. Ez szerencsés esetben néhány nap, de az is előfordul, hogy hetekig, hónapokig eltart, mire elhiszem, hogy ő akár létezhetne is. A pszichológiai ismeretek talán inkább kontrollt jelentenek, de írás közben elengedem a tudományos hátteret. Előtte-utána végig tudom gondolni például a csoportdinamikát, vagy a jellemfejlődést, de nem kínzom ilyesmivel magam munka közben, mert azzal agyoncsapnám az írás örömét. Min dolgozol most? Jelenleg egy múzeumhoz kapcsolódó gyerekkönyves munkám van, amiről egyelőre csak annyit mondanék, hogy tökéletes újdonság, és igazán érdekes tapasztalat számomra. Ez az ifjúsági regény ugyanis megköveteli a hiteles történelmi hátteret, ezért nagyon sokat kell olvasnom ahhoz, hogy otthonosan mozogjak az adott történelmi korszakban. A munkastílusomon is változtatnom kellett, eddig ugyanis jellemzően gyorsan, hirtelen ötleteknek engedve, úgymond, fantázia alapon írtam. Ehhez képest most olyan érzésem van, hogy darabonként rakom össze a díszletet, és minden egyes korabeli bútordarabért meg kell küzdenem, tehát nem csak úgy odarakok egy szekrényt, lendületből. Türelmetlenségre hajlamos személyiségemnek ez nagy próbatétel, de úgy érzem, valami régi hiányt is pótolok ezzel. Hogy telik a napod? Mennyi időd megy el írásra? A nyári szünetben végig a fiaimmal vagyok, ami egyrészt mindig inspiráló, másrészt viszont nem feltétlen kedvez a megszállott alkotásnak. De ez nem is baj. Az elmúlt évek egyik tanulsága számomra, hogy az írásnak is megvan a maga jellegzetes ritmusa, például meg kell tanulni passzívvá válni, gyűjtögetni, hogy aztán legyen mit kiírni, kiárasztani. A lustaság fogalmát innentől kezdve egy mozdulattal töröltem is a szótáramból, és ez az önigazolás valahogy mindig meg tud nyugtatni, és ad egy kis felmentést a nyári hónapokra. Forrás: prae.hu