Bánáti Anna
Bence egy átlagos harmadikos kisfiú, aki az átlagos harmadikosok életét éli: rengeteget focizik, nemrég volt mandulaműtétje, sokat lóg a legjobb barátjával, Rigl Zolival és próbál minél kevesebbet lenni a húgával, Jankával (legalábbis amikor éppen megint az agyára megy). És persze sokat játszik a türkiz Nabuval, a szuperhősfigurával, amit a mandulaműtétje előtt kapott, hogy vele legyen a kórházban.
Aztán egyszer csak egy októberi hétfő délután megjelenik a hatodikos (HATODIKOS!) Nagy Pelva, és elveszi tőle Nabut. Bence nem szólhat a szüleinek, mert fél, hogy csak leszidják, hiszen elvileg be se vihette volna magával Nabut az iskolába. Jobb híján tehát Bence és Zoli összedugják a fejüket, hogy kitalálják, hogyan is szerezhetnék vissza Nagy Pelvától Nabut (és persze az öt fegyverét)...
A Bence és a türkiz Nabunak már rögtön az első fejezete megidézi a kellemes, őszies, iskolakezdő hangulatot: “Két fiú kedvetlenül bandukol hazafelé az iskolából a Botond utcában. Mindketten hátizsákot cipelnek, október eleje van, hétfő délután, a kabát alá nem kell még pulóver, süt a nap.” (Nekem mondjuk valamiért sosem engedték a szüleim, hogy pólóra húzzak dzsekit, pedig kevés ennél jobb érzés van a világon!) Bence és Zoli ugyanabban a helyzetben van, mint a velük egykorú olvasó: kezdődik az iskola, jönnek a soha véget nem érő tanórák, az értelmetlen és röhejes beírások…
"...Helytelenkedését többszöri tanári figyelmeztetés ellenére is folytatta."
...az utánozhatatlan, karót nyelt tanári utasítások…
“FÜZET KI, SZÁJ BE!”
...a hülyébbnél hülyébb leckékről nem is beszélve:
“Próbál figyelni a matekleckére. Erzsinek 861 Ft-ja, Ferinek 385 Ft-ja van. Hány forintot adjon Erzsi Ferinek, hogy ugyanannyi pénzük legyen?
"Mekkora hülyeség ez! Minek adja oda a pénzét Erzsi?" Erre gondol Bence.” (Pirospont a kritikai gondolkodásért!)
De persze nem csak a közös szenvedés hozza össze Bencét és az iskolakezdéstől undorodó alsósokat. Magyari Péter könyvében pont az a jó, hogy annak ellenére, hogy oda-odaszól a lassan rothadó oktatási rendszernek, felsorol egy csomó olyan dolgot, ami jó az iskolában: például az, hogy Szelindek Dóra mindig megosztja az uzsonnáját a többiekkel, vagy az, amikor két óra között Bencéék kedvükre tervezgethetik a Nagy Pelva elleni bosszút, de az sem rossz, hogy az iskolában mindig kéznél van Szűcs Zsófi, aki “általában mindent szokott tudni, még a fociról is.” És akibe Zoli talán egy kicsit bele van zúgva, de azt hiszem, ezt csak a következő részből tudjuk meg biztosan…
Myreille
A 444-es Magyari Péter olyan könyvet írt, amit a Harry Potter mellé kell tenni a kedvenc könyvek polcán. Csak sejtem – gyerekkísérleteket nem folytattam, meghagytam a fiaimnak önálló olvasásra -, hogy a célközönségnek, azaz a kiskamaszoknak mennyire teszik Magyari Péter valóságból erősen táplálkozó meséje – nagyon -, mert én, a kétgyerekes anya roppantul odavoltam érte. (Ugye, lesz folytatása?) Cinkos mosolyom már a cím láttán felkúszott az arcomra – a 444-en állandó téma a bencézés és ezek után igencsak pikírt bátorság előállni egy olyan könyvvel, aminek a címe Bence és a türkiz Nabu -, és akkor is ott maradt, amikor az érzelmi felkavarodásban bepárásodott a szemem.
Első felütésre a könyv tipikus gyerekes-sulis-szuperhősös történet, tipikus ifjúsági regény – bár valószínűleg van ennél trendibb jelző is rá -, jól felrajzolt, megunhatatlan és ismert karakterekkel. (Mindenki életében van egy Nagy Pelva és a Kornus néni, az Utána, srácok!-at pedig túl sokszor láttuk az elmúlt 20 évben.) Az első oldalaknál még aggódtam, hogy ennyi sablonosság után hova is fog kifutni a történet – miért is kellett megírni ezt a könyvet? – aztán az események elkezdtek sűrűsödni, és nem a mesei elemek szaporodtak meg, hanem a hétköznapiság, a “rideg valóság”, amikor anya minden titkot felfedez, amikor a legjobb barátod árul el és van egy pillanat, amikor az egész világ ellened dolgozik és egyik problémából a másikba esel..
A történet konfliktusa, hogy Nagy Pelva elveszi Bence türkiz Nabuját – akinek öt fegyvere van: egy kés, egy aknavető, egy pisztoly, egy dobócsillag és egy elektromos sokkoló –, amire Bence nagyon régen vágyott, nagyon drága volt és el se vihette volna a suliba. Innentől Bencének egyetlen cél lebeg a szem előtt: vissza kell szerezni Nabut és ebben Rigl Zoli, a barátja is segít neki és meglehetősen furcsa kalandokba keverednek, miközben az életük nagyon is tipikus, egybevág minden most – és egykor volt – harmadikos életével.
Bence és a türkiz Nabu nagyon fiús könyv. Vagány, belevaló, vicces, tele nagy tervekkel, szuperhősös csatákkal, némi focival és csótánnyal. Ugyanakkor gyermekien gátlástalan, naív és felkavaró. Az első szótól az utolsóig derűs, miközben az érzelmek széles skáláját mozgatja meg. Szellemes és érzékeny, ám az utóbbit is nagyon fiúsan csinálja. (Képes volt könnyet csalni a szemembe. De ez, persze, csak félig ér, mert amióta gyerekem van, én mindenen képes vagyok bőgni.) És végül egyértelmű, hogy még párszor el fogod olvasni, mert nagyon szeretted olvasni és nem lehet máshol a helye, mint a kedvenc könyvek között.
|