A medvének megint születésnapja volt, és hatalmas mulatságot rendezett. Előző születésnapja alig egy hete múlt el, de mit számít az, hiszen most ünnepelte igazi születésnapját. A barátai cseppet sem nem nehezményezték, hogy a medvének egyre gyakrabban van születésnapja. A mulatság hamar beindult. A varjú és a csalogány gondoskodtak a zenéről, az első táncosok is felbukkantak a táncparketten: a szöcske vadonatúj kabátjában feszített, az elefánt pedig ez alkalomból megmosakodott és pompásan festett síkos-szürke bőrében. Pörögtek-forogtak a táncparkett egyik sarkától a másikig, közben el-elbotlottak egymás lábában, a zene hirtelen tempóváltásaitól időnként a vendégek asztalára zuhantak, amikor pedig a muzsika lendületes fordulatot követelt, végigvágódtak a földön. Ám így is hatalmas tapsot arattak. A medve kérésére a méh elzümmögött egy szomorú dalt a darázsról, aki egy virágba repült, amiben eltévedt, csak napokkal később találták meg, kimerülten feküdt a virágporba temetve, és azóta sem mer mézet gyűjteni. A medve az előadás alatt néhányszor meghatottan felállt, és tapsolni kezdett. A dal végén eleredtek a könnyei: – Köszönöm, méhecske, nagyon köszönöm... – hebegte megindultan. A méh után a zsiráfra került a sor, aki valahonnan beszerzett egy pár gólyalábat, és most be akarta mutatni a tudományát. A bolondos zsiráf nagyszerű látvány volt, ahogy körbejárt a gólyalábakon. Amikor még egy fokkal feljebb mászott, a feje átszakította a plafont, hiszen a ház nem gólyalábakon járkáló állatok számára épült. A hangya és a harkály siettek segítségére, és szabadították ki szorult helyzetéből. Kivétel nélkül mindenki remekül szórakozott, egyre-másra gratuláltak a medvének, és azt kívánták neki, hogy mihamarabb legyen megint születésnapja. A mókus egy kanapén ücsörgött, és az egyik tortaszeletet ette a másik után. Lassacskán hátrahanyatlott, a pocakja pedig nőttön nőtt. Végül úgy kikerekedett, hogy a hasától őt már nem is lehetett látni. A társaság tisztelettel járult a mókus elé, aki csak evett tovább, ám senkinek sem sikerült - lábujjhegyen sem, sőt, végül az asztalra állva sem - átlátni a hatalmas pocak fölött. Torták bugyorgása hallatszott, ám csupán találgatni lehetett, mi játszódik le a pocak mögött, hogy milyen kifejezés ül a mókus arcán, és hogy képes még mindig enni.