A herceg másik leánya, Helka mintha a tündérek birodalmából szállott volna le a tihanyi sziklák közé. A sudár termetű, szőke leány mosolya a sötét, borús napot is felderítette, fekete szemében az égbolt minden csillaga ragyogott. Szép volt ez a lány, bájos, ártatlan és jóságos szívű: igazi mesebeli hercegkisasszony.
A herceg töméntelen kincséről legendák keringtek messze földön, s két leánya szépségének híre is messze szállt. Gazdag főurak, akik még gazdagabbak akartak lenni, szegény lovagok, akik rozsdaverte páncéljaikat akarták bearanyozni Rohan kincseivel, s kalandorok, akik a gyors meggazdagodás útját keresték, egymásnak adták a kilincset a tihanyi várkastélyban.
Mikor meglátták a két gyönyörű lányt, egyik sem tudta, melyiket válassza. De mikor meghallották Horka rikácsoló hangját, megijedtek, és Helkához pártoltak. Helka naphosszat ült vak édesapja mellett, leste minden szavát, kívánságát. Gyönyörű fekete szeme a távolba nézett, gyengéd kezeivel a lábainál pihenő aranyszőrű gödölye fejét simogatta, s nem törődött a leánynézőbe érkezett lovagokkal. Annál inkább törődött azonban velük Horka, s mikor látta, hogy a fiatal vitézek szíve mind Helka felé fordul, egyre jobban felgyűlt benne az irigység. Egy napon sírva szólt atyjához:
- Édesapám! Látom, hogy Helka szépsége és csúf hangom előbb-utóbb gyilkosom lesz. Ha nem tudok megszabadulni ettől a szörnyű átoktól, inkább meghalok. Kérlek, hirdettesd ki birodalmadban, hogy csak az kapja meg kezemmel együtt vagyonod felét, aki feloldja a borzalmas varázst, mely béklyóba köti nyelvemet, s olyan szelíd hangot ád a számba, mint a többi leánytársamé.
Megesett az öreg herceg szíve a szerencsétlen leányon, s még aznap kihirdették egész birodalmában s a távoli országokban, hogy aki megszépíti leánya hangját, fele országát s a hercegkisasszony kezét nyeri el jutalmul.
Ezután még több szerencsevadász érkezett a tihanyi várkastélyba. A jó szándékú kérők elmaradtak, mikor megtudták a teljesíthetetlen feltételt. De a kalandorok egyre jöttek. Az egyik csodakenőcsöt, a másik varázsitalt, a harmadik ritka keleti füveket hozott. A herceg birodalmában és a távoli országokban is jól ment a sora ebben az időben a boszorkányoknak s a javasasszonyoknak. Annyi hamis varázsszert adtak el a szerencsevadászoknak, amennyit csak akartak. Persze egyik sem használt. A jókedvűen, bizakodóan érkező lovagok búsan távoztak; egy sem találta meg Horka hangjának gyógyszerét.
Az Alföldről érkezett Thuz herceg volt mind között a legelszántabb szerencsevadász. Ez a nagyravágyó, hiú lovag természetre egy volt Horkával, egyebekben csak a kincsszerzés érdekelte, s célja elérésében nem ismert akadályt. A lánynak tetszett a lovag, de Thuz herceg is csak akkor nyerhette el kezét, ha előbb tündérhangot varázsol szájába. A lovag esztelen kincsvágyában egyik tervet főzte ki a másik után. Gondolt ő is varázsszerre, boszorkányságra, énekmesterre, de hiába erőltette gonosz fejét, nem talált megoldást.
Egyik este ott ült a Balaton partján, s kétségbeesetten töprengett: mit tegyen? Csodálatos éjszaka volt, a telehold beragyogta a tó tükrét, s ahol a parti szél elérte, felborzolta és ezüstbe vonta a vizet. A lovag azonban mindebből nem látott semmit. Tehetetlen dühében ökölbe szorított kézzel tárta karjait az ég felé:
- Ég és föld szellemei, istenek vagy ördögök, segítsetek!
Csend volt körös-körül, csak a parti nádas suhogása hallatszott, s a távolból egy kései pásztorkürt szava. Aztán egyszerre felborzolódott a tó tükre, s a habok közül párába burkolt leányalak emelkedett ki. Sió volt, a Balaton tündére, aki aranybuzogányos nádat tartott kezében. A herceg lélegzete elállt, e lőbb a gyönyörűségtől, aztán a borzadálytól. A tündér hófehér nyakán aranyfürtök helyett csúf kígyók tekergőztek.
- Ne rémülj meg, herceg! - szólt a tündér. - Régi átok rútítja el szépségemet. De ha igaz, hogy őszintén szereted azt a lányt, akinek gyógyulásáért ég és föld szellemeit hívtad segítségül, talán most megszabadulok kígyóimtól.
A herceg egy szót sem értett az egészből, s elbűvölve hallgatta a tündér szavát.
- Meggyógyul a szép Horka, de csak ha teljesíted kívánságomat. Nem lesz nehéz. Ha elnyerted a leány kezét, egy fürtöt hozol nekem Helka gödölyéjének aranyszőréből, hogy visszanyerjem aranyhajamat!
A herceg még mindig nem értette a dolgot, de annyit azért mégis megsejtett a tündér szavaiból, hogy most megszerezheti a varázsszert Horka meggyógyítására.
- Százszor haljak meg - kiáltotta -, ha az első nyírás aranyszőre nem lesz a tiéd!
- Vigyázz, herceg! - felelt a tündér. - Meghalni elég egyszer, s ha nem tartod meg szavadat, bárhová rejtőznél, bosszúm utolér!
A herceg ígért, könyörgött, fohászkodott. Szavai végre meggyőzték a tündért, akit elvakított a vágy, hogy visszanyerje aranyhaját.
- Jól van - mondta -, próbára teszlek. Jól figyelj! Rohan herceg várának tövében, a sziklák alatt remetelak áll. Könnyen megtalálod, mert előtte virággal borított sírt látsz. A kunyhóban élő remete szép, sárga köves gyűrűt visel, ez a gyűrű Horka orvossága. Ha az öreg remete neked kölcsönzi gyűrűjét, mátkád hét nap, hét éjjel tartsa annak kövét nyelve alatt, s ha a hetedik éjszaka után megszólal, hangja úgy cseng majd, mint az ezüstcsengő szava.
A herceg köszönetet rebegett, s a tündér búcsút intett:
- Vigyázz! Ne feledd ígéreted!
Aztán kihunyt a fény a víz felett, Sió visszamerült a habokba, s újra csak a hold ezüstfénye játszott a tavon.
TOVÁBB>>
|