„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy család. Ebben a családban három legényke pusztította a kenyeret…” Gyermekkoromra visszapillantva, rendszerint valahogy így kezdődtek édesanyám hol humoros, kacagtató, hol meg szomorkás, mélabús meséi, történetei, amelyekben a legkisebb fiú mindig bámulatos hőstetteket vitt véghez. A legkisebb fiú, azaz a legfiatalabb királyfi természetesen én voltam. Én hadakoztam édesanyám oldalán a kukoricaföld sokfejű gyomsárkányaival, én szaladtam lelkesen a csecses korsóval vízért a forráskútra, hátha megpillanthatom a benne lakozó szépséges tündért, aki a víz tisztaságát vigyázza, és a kút körül szemetelőket, rendetlenkedőket lehúzza annak feneketlen mélységébe. Minden ilyen út borzongató élmény volt számomra. Nos, alighanem ezek a gyermekkori élmények és emlékek ébredtek újra bennem, és vittek, vezettek a meseíráshoz. A szépségnek és örömnek azt a szívet melengető élményét szerettem volna és szeretném átadni nektek általuk, amelyet nekem jelentettek és jelentenek mindmáig. Az itt közölt meséim szelíd humora, kedves játékossága remélhetőleg valamennyiőtökben az öröm forrása lesz és marad. Ti ugyanis – ha tükörbe néztek – megpillanthatjátok majd azt a jóságos tündért, aki csodálatos szépségű nyelvünk mélységes kútját vigyázza. Mert ti, olvasók vagytok azok a tündérek!   Tóth Elemér     Z. Németh István Az impozáns, nagy méretű könyv minden érzékünk figyelmét magára vonja: a szemünk a pompás színekben és formákban gyönyörködik, az ujjunk boldogan lapozza a kellemes tapintású vastag oldalakat, az orrunknak is nehéz megparancsolni, hogy bele ne szagoljon legalább egyszer-kétszer a varázslatos nyomdafestéket árasztó könyvbe. Tóth Elemér A bátor nyúl című művére a megjelenés után folyton mint gyermekverskötetre utaltak, csak amikor kézbe vettem és belelapoztam, vált világossá számomra, hogy igazából mesekönyvvel van dolgom. A kötet száztíz oldalán tizenhat mese vonul végig, tizenhat versbe szedett, versszakokba rendezett kis történet. Száztíz színes, csupa szín oldal: ebből 16 illusztráció, a többi oldal pedig „csak” színes, meleg színekkel világít a nagy betűkkel szedett, könnyen olvasható szövegek alatt. A kötet címválasztása is találó, hiszen azt még a legkisebb gyerek is tudja, hogy az emberek szeretik különböző jó és rossz tulajdonságaikat átruházni az állatokra. Nos, a nyusziról természetesen nem a bátorság jut eszünkbe. Az eddigi legbátrabb nyúl Csukás István tollából született meg, pontosabban Gombóc Artúr tintásüvegeiből folyott ki, igen, a bátor tintanyúlra gondolok, aki (pechjére) még a virágokat locsoló parkőrtől sem ijedt meg. Tóth Elemér verses meséiben is hemzsegnek a nyulak, öt mesének is nyuszi a főszereplője, a bátor címadón kívül van itt még egy csapnivalóan zongorázó, egy furfangos, egy egészen rendetlen, valamint rengeteg tojásfestegető hosszúfülű is. A többi verses mese szereplője is a házi-, erdei- vagy épp a mezei állatok közül kerül ki, találkozhatunk a magyar népmesékből is jól ismert farkassal, rókával, kutyával, lóval, szamárral, egérrel, medvével, disznóval, bagollyal, szarvassal, de bőven megjelenik egzotikus, mifelénk szabadon csak elvétve kószáló oroszlán, zebra, tigris, sőt még bivaly, okapi, varacskos disznó, vadmacska, hiúz. Emberi szereplők ritkábban bukkannak föl, de vannak azok is, említhetném itt az állatkertben az állatok bőrébe bújni kényszerülő Jóskát és Jánost, a gazdát, akinek ellopták a szamarát, illetve egy rendőrt, aki RENDŐR csupa nagybetűvel, s a szintén nagybetűkkel írt RÖFI 1-gyel és RÖFI 2-vel kering az űrben. Tóth Elemér hosszú évek óta gyűjti a különféle ízes tájszavakat, népi rigmusok és mondókák refrénjeit, hívószavait, a különféle érdekes, ma már nem használatos kifejezéseket, és ezeket előszeretettel komponálja bele gyermekverseibe is, ám ezúttalnem a néphagyomány, nem népmesék ihlették ezen történetek legjavát, hanem – viccek. Persze ezek is a hagyomány részei, mivel nem ismerjük a „szerzők” nevét, de tény: Tóth Elemér könyvének lapjain az újságokból ismerős viccek kaptak versruhát, ritmust és rímeket. A jól ismert vicc szerint a nyuszika bemegy a kocsmába és rácsap a pultra. – Kérek egy répalevet! – Nincs répalé – mondja a csapos –, de ha megkérhetlek, ne csapdosd a pultot! Másnap a nyuszika megint bemegy a kocsmába és jókorát ráüt a pultra: – Kérek egy répalevet! – Nincs répalé – mondja a csapos –, de ha még egyszer rácsapsz a pultra, odaszögelem a mancsodat! Másnap a nyuszika ismét megjelenik: – Van szög? – Nincs! A nyuszi megint ököllel a pultra vág: – Akkor kérek egy répalevet!   Ugyanez, hosszabban és természetesen szögmentes, szelídített változatban olvasható Mese a MÉZESCSÓK cukrászdáról és a rendetlen nyusziról címmel. „Csókolom… Tessék   mondani, kérem,  van-e tortája, olyan,   mint régen?”    Azzal lehuppan   az egyik székre,   asztalon dobol,   nem mintha félne.    „Répatortám most,  sajnálom, nincsen.   Elfogyott régen,   megették frissen…”    Másnap a nyuszi  betoppan újra,  s megint a régi  nótáját fújja:     „Csókolom, néni,  van-e tortája?  Sárgarépából.   Nincs annak párja!”    Aztán a nyuszi  lehuppan gyorsan  egy asztalhoz, és   a mancsa nyomban    dobolni kezd, bumm,  annak a lapján  csépeli, veri,  akár egy talján.” Ezután persze a nyuszit megkérik, hogy ne kopogjon, mert leragasztják mindkét mancsát. „Nyuszika elmegy, s harmadnap újra beállít, s régi nótáját fújja:   Csókolom! Tessék mondani, kérem, van-e ragasztó a nagy szekrényben?” Ezek után nem meglepő, hogy az Űrhajóban, Az ellopott szamár, A vadon ura is egy-egy közszájon forgó vicc átirata. A tizenhat tételből csupán négy az (Az okos lovacska és a buta farkas, A macska és a hetvenkedő róka és A furfangos nyuszi), amely egy-egy ismert népmese illetve műmese átirata, verses feldolgozása. Kissé kilóg a sorból A kutya, a ló és a szamár, amely akár egy felnőtteknek szóló tanmese is lehetne. Egy pamflet, amely a politikusok képmutatásából és ígérgetéseiből kiábrándult felnőttek arcára csalhat elsősorban szomorkás mosolyt. A kötet legtöbb költeménye négysoros versszakokból áll, 5-6 szótagú sorokból, az a b x b rímképlet szerint zakatol a történet. Tóth Elemér biztos kézzel vezeti a mese vonalát, a forma és a rímelés mestere, nem bicsaklik, nem botlik meg a ritmus. A költő jól veszi az akadályokat, vannak olyan versei is a kötetben, amelyek az előbb említett rímképletet lecserélve íródtak, csak helyenként, szabálytalanul rímelve, inkább a gondolatritmusra ügyelve jobban, mint a csengés-bongásra (ilyen például Az ellopott szamár), vagy egyenesen a páros rímelés gördülékeny megoldásait használják (Nyakkendővásár). Ha választanom kellene egy személyes kedvencet, akkor az mindenképpen az Űrhajóban című verses mese lenne. Hogy miért? Talán mert a szokásosnál is könnyedebb, lazább. Könnyen érthető történetmesélés, semmi bonyolítás, kitérő vagy cifrázás mellett 5 és 3 szótagos sorok gyorsan viszik előre a történetet, a rímek kellemesen csengenek, bravúrosak. Bálint Mariann illusztrációi is megérdemlik a figyelmünket és elismerésünket. A művésznő jó érzékkel találja, jeleníti és festi meg a történetek legfontosabb mozzanatait. Figurái kedvesek, egyszerűek, szerethetők, a gyermekolvasók pedig kedvelik a meleg, barátságos színeket, a jól megkomponált beállításokat, a pontosan kidolgozott részleteket. Mindent összevetve tehát Tóth Elemér egy nagyon érdekes könyvvel jelentkezett. Rengeteg emlékezetes vers, számtalan elbeszélés, visszaemlékezés után most megszületett a kettő ötvözete, a verses mese, amely egyben halhatatlanná tesz számtalan anekdotát, viccet is, amelyek – ha úgy tetszik – a modern kor apró népmeséi. Forrás: Felvidék.ma