Matyi Tamás még mindig az a félénk, sovány kisfiú volt, mint amilyennek Panni a Pöttyös óvodában megismerte; régi pajtása, Kockás Peti pedig változatlanul hetvenkedett, de hamar beijedt, ha komoly bajba keveredett. Matyi Tamás akármennyire is bemagolta otthon a leckéjét, amikor az osztályban felelésre szólították, a feje olyan lett, mintha kimosták volna, semmire nem emlékezett. Csak dadogott, hebegett, vagy meg se tudott szólalni. Kockás Peti persze csúfolta érte, hogy amint beül a padjába, lenyeli a nyelvét!   - Nem igaz! - kiáltotta Matyi Tamás az udvaron elvörösödve, és kinyújtotta a nyelvét, amennyire csak tudta. Kockás Peti utánozta. - Beee! Az én nyelvem hosszabb! Azután lökdösôdni kezdtek. Panni alig tudta szétválasztani őket. Bezzeg nem hetvenkedett és csúfolódott Kockás Peti egy viharos, tavaszi napon. Óriási felhôszakadás zúdult rájuk, éppen akkor, amikor félúton voltak hazafelé. Vakító villámok szelték át az eget. Hatalmas dörgések csattantak fölöttük. Nem volt hová menekülniük. - Fussunk! - kiáltotta Kockás Peti, és előrefutott. Matyi Tamás megfogta Panni kezét, úgy szaladtak együtt. - Fa alá ne álljunk, mert belénk csap a villám! - dideregte Matyi Tamás. - Nincs is itt fa! És villámhárító van a háztetôkön! - nyugtatta Panni. Egyszerre mind a három gyerek megtorpant. Most már Kockás Peti is ott volt Panni mellett. Szorosan hozzásimult. Panni érezte, hogy egész testében reszket. Nem is volt mindennapi látvány, amelytől lábuk a földbe gyökerezett. Még a hajukra, vállukra verôdô, borsónyi jégszemeket sem érezték miatta. Nem messze tőlük óriási tûzgömb lebegett. Mindhárman látták. A gömb egyre lejjebb ereszkedett. Nekiment egy villanyoszlopnak, az eltört, mint egy gyufaszál, és ledôlt a földre. A tűzgömb közeledett hozzájuk. - Anyuuuuu! - sírta el magát Kockás Peti. Nem mozdultak. A lebegô tűzgömb meggondolta magát. Föllebbent a magasba, és hirtelen eltűnt. Kockás Peti vadul rohanni kezdett, orra bukott, felállt, továbbrohant. Panni nem engedte el Matyi Tamás kezét, amíg haza nem értek. - Mi lehetett ez? - kérdezte Panni Imamától otthon, akinek elmesélte a kalandjukat. Imama rögtön levetkőztette, testét végigdörzsölte puha törülközővel, és hársfateát itatott a kislánnyal. - Valószínűleg gömbvillámot láttatok - magyarázta. - A mi szobánkban is megjelent egyszer kislány koromban. Átlebegett a másik szobába, azután a szomszédunkba, és ott porrá zúzott egy nagy, nehéz tölgyfa szekrényt. Pedig nem is volt odakint olyan nagy vihar. - Mi az a gömbvillám? - firtatta Panni a teáját szürcsölgetve. - Senki sem tudja pontosan. Csak azt észlelik, hogy váratlanul megjelenik, és eltûnik. Hatalmas energia rejlik benne, ami néha igen nagy károkat okoz. Sok tudós figyeli már, és gyűjti az adatokat róla. Lehet, hogy egyszer hasznos célokra is fel tudják majd használni a benne rejlő, titokzatos erôt. Nagyon érdekes - tű- nôdött Panni hangosan. - Mi lett volna, ha bennünket vesz célba, hozzánk ér, mint a villanyoszlophoz és a tölgyfa szekrényhez? - Szerencsére nem ért hozzátok! Imama egy pillanatra magához szorította a kislányt. Panni ebbôl megértette, hogy Imama nagyon féltette ôket egy ilyen rejtelmes, veszedelmes gömbvillámtól. Panni nem is tudta elűzni a gondolataiból, még lefekvéskor sem. Lehunyt szeme mögött is látta a levegôben lebegô, tüzes gömböt. Vajon hová tûnt? Elalhatott közben, de most hirtelen felébredt.