A svéd pszichológus különleges módszereinek köszönhetően a mesehallgatás során szerzett megnyugtató élmények segítenek a gyerekeknek az ellazulásban, és abban, hogy rövidebb idő alatt és szívesebben aludjanak el. A gyerekek Ella személyében új társat kapnak az álomhoz vezető úton Bendegúz mellé, a szülőket pedig a szerző korábban soha nem közölt, hasznos tanácsokkal látja el új kötetében, és választ ad a leggyakrabban feltett kérdésekre is. A napi altatás rutinja így nemcsak tovább egyszerűsödik, de változatosabbá is válik. A magyar kiadás kép világát ezúttal is Agócs Írisz illusztráció teszik különlegessé.     Hintafa blog Bendegúzhoz hasonlóan itt sem a történeten van a hangsúly, hiszen nem a hagyományos értelemben vett mesekönyvről beszélünk, ami sokaknak furcsa lehet az esti mesék világa után. A könyv minden tartalmi eleme, a felolvasás módja azt a célt szolgálja, hogy a gyerek (is) ellazuljon, egy kellemes, nyugodt állapotba tudja magát hozni. Ebben a történetben Ellát kell elkísérnünk a varázserdőn túlra, kedvenc alvóhelyére, ahol vele együtt hajthatjuk álomra a fejünket. MIközben komótosan átsétálunk az erdőn, Ella mesél az egymás után elalvó szereplőkről és helyszínekről, (a zabálnivalóan cuki) Szendergő Szőrpocokról (köszönet a fordítónak, Petrikovics Editnek érte), az Álomhozó Lépcsőről és Patakról, Hortyogó Helgáról. Az ereszkedést és elringató mozgást közvetítő képek már önmagukban is nagyon jól elősegítik a fokozatos relaxációt, a feszültségek elengedését. Alvástúránk ezen a pontján viszont nem mással találkozunk mint Bendegúzzal, aki Álomhozó Pepitónál járt. A tőle kapott álomport Ella segítőkészen az alvásra készülőkre fújja, hogy a nyugalom újabb rétege rakódjon a hallgatóságra. Álmatag Egérkével történő találkozásnál elhangzó mondatokért külön hálás vagyok. A fogkefét szorongató  Egér (az esti fogmosás nagyon f-o-n-t-o-s, ez a rajz pedig még egy ok, hogy nagyon szeressem Agócs Íriszt) arról beszél, hogy átadja magát a nyugalomnak, mert így  "láthatja magát alvás közben". Ez egy olyan motívum ami T-nél rendszeresen előtör lámpaoltáskor (a  tortúra kezdetének pillanata). Fél. A kiszámíthatatlan sötéttől, ami átveszi a világosság helyét. Megszűnik mindaz, ami előtte még sziklaszilárd volt (pedig SOHA nincs egyedül éjszaka). A fény hiánya nagyon elbizonytalanító, rémítő érzés, nem csodálom, hogy az addig szendergő gyerek tágra nyílt pupillával bámul bele a mélyébe és egyszeriben már nem akar elaludni. Természetesen ez egy életkori sajátosság, ami idővel elmúlik majd, de amíg ez bekövetkezik, a tudatos lazítás, megnyugvás technikájával igyekszem oldani a feszültségét. De  most még kicsit menjünk vissza az erdőbe, hiszen nem teljesen ért véget az út. Ella bóbiskoló Apukájának útmutatásaival érünk el Ella ágyához, ahol a kiselefánt csak akkor tud elaludni, ha mi is vele vagyunk. Mi pedig a tucatnyi ásításunk és elandalított gondolatainknak köszönhetően bízvást követhetjük a példáját. A gyakorlatban Elárulom, hogy az első esti olvasások után másnap reggel képtelen voltam felidézni a könyv egyes részeit. Felvillantak ugyan homályos képek, de nem tudtam volna kronológiai sorrendbe állítani őket.  Persze, hiszen nem is az alapos szövegértésen van a lényeg.  Amit viszont nagyon jól tudtam, hogy mindkét gyerek éjszakai pihenése érzékelhetően nyugodtabb volt. P-nek már rutinja van, ő hamarabb rákapott a könyv ízére, viszont a kisebbik nem egyszer megmakacsolta magát. Az is előfordult, hogy nem engedte kézbe venni sem a könyvet, mert -ahogy ő mondta- nem akart még aludni. Lámpaoltáskor viszont (miután háromszor megkérdezi, hogy ott vagyok-e még) gyakran kéri, hogy meséljek neki az Álomhozó Lépcsőről és a Patakról. Miért is ne? Hiszen ez nem egy rigorózus szabályokhoz kötött módszer. Ha kell, igazodjuk a gyerek igényeihez, szükségleteihez. Egyébként kellemes újdonság a kötet végén található szülőknek szóló útmutatás, amiben a szerző is hangsúlyozza ezt a flexibilitást. Nem kell ódzkodni, ha változtatásokat eszközlünk (nálunk például két gyerek hallagtja a mesét, ezért nem látom értelmét, hogy bármelyiküket is külön néven nevezzem) a mesében. Ha vannak kedvenc részek, mesélhetjük többször is. Ha nem sikerül elsőre, másodikra, sokadikra az elalvás akkor se adjuk fel. Még akkor se ha  a mese után ha nem alszanak el a gyerekek varázsütésre, a relaxáció és a tudatos elcsendesedés sokkal zavartalanabb éjszakai pihenéshez vezet. Olyan felxibilis, személyre szabható technika ez, amire nemcsak nekünk, hanem a gyereinknek is rá kell éreznie. Ella álomtúrája -Bendegúzhoz hasonlóan- szuggesztív "olvasmány". Az előző részhez képest mintha hangyányit nagyobb hangsúlyt kapott volna a fizikai megnyugvás. Szimpatikus újdonság, hogy megjelenik Ella apukája is, olyannyira, hogy anyu már indulásunk pillanatában -természetesen álmatagon- elbúcsúzik a kiselefánttól, akit végül apu kísér el az ágyhoz. És miért is ne? Hiszen az apukák is vannak olyan ügyes altatók, mint az anyukák. Bendegúzzal felváltva olvasva Ella erdei kirándulása kellemes változatosságot hoz az esti rutinba.