- Ilyen legénnyel még a cipőmet sem takaríttatnám ki. Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve. De nem tudta kiverni a fejéből a szép királykisasszonyt. Azt mondta magában: "Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a leány!" Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben odafent a fényes mennyországban. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz, s beszegődött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá. De másnap elévette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya. Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz, s mondja nagy lelkendezve: - Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyent még nem látott. Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét. Összecsapja a kezét. - Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondja az inasnak. - Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal. Mondotta az inas: - Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé. A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az inast. Azzal fölszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét, szaladott nagy örömmel a szobájába. Másnap az inas elévette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobaleány, szalad a királykisasszonyhoz, s jelenti: - Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot láttam az inas szobájában. Futottak az inas szobájába, s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a szertelen ragyogástól. - Jaj de szép guzsaly, jaj de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebből! - mondotta a királykisasszony. - Kívánj akármit, megfizetem érte. Mondotta az inas: - Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot, s legyen a tied az aranyguzsaly. Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast, s szaladott vissza a szobájába. Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elévette az aranytükröt, felakasztotta a falra, s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll előtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz, s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni. Azt hitte, hogy az angyalok muzsikálnak. Szaladott a királykisasszonyhoz. - Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt? Mennek az inas szobájába, hanem mikor beléptek, akkor a tükör nem muzsikált. - Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a királykisasszony. Szólt az inas: - Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne! Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája, s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve. - Add nekem ezt a tükröt! - könyörgött a királykisasszony. Mondja az inas: - Neked adom, hogyne adnám, de három csók jár érte.   De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte, megcsókolta háromszor azt a csúnya legényt. Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyű haragra gerjedt, amikor látta, hogy az ő leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya legényt. - Ki a házamból - ordított a király -, ha kedves az életed! - s világgá kergette a leányát, világgá az inast. Kimentek a városból nagy búsan, de mit mondok, csak a királykisasszony búsult, nagy volt a legénynek az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki s mi ő, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi városába. Város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondotta az inassá lett királyfi: - Most én megmosdom, s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám. Szót se szólott a királykisasszony, vette a csizmát, s szépen megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ottan magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba, s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért. Bemegy a királykisasszonyhoz, s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének. - Emlékszel-e - kérdezte a királyfi -, amikor azt mondtad, hogy még a cipődet sem engednéd velem kitakaríttatni? No, látod-e, én nem voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat. Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak, s mondta lelkes szóval: - Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket. Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába, s még aznap lett nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom. Ma is élnek, hogyha meg nem haltak. Képek forrrása: csimota.hu   Forrás: Mesélj nekem - Királylányokról, krályfiakról VISSZA A MESEKÖNYVHÖZ>>