Forgách Kinga   Caesar és bandája kolosszális történeteket mesélnek az ókori Rómáról   Az ókori történelem még sosem volt olyan vicces és érdekes, mint Frank Schwieger könyveiben, aki a görög mitológia után most a legizgalmasabb római történeteket mesélte el „újratöltve”. A Caesar és bandája című kötetet olvasva úgy fognak ráragadni a gyerekre az alapvető tudnivalók az ókorról, hogy még élvezni is fogja, és közben az egésznek garantáltan nem lesz tanulásszaga. Az ókori Róma legendái és figurái persze egyébként is fordulatos történeteket szolgáltatnak, Schwieger csak annyit tett, hogy kiemelte a legfontosabb sztorikat a száraz, történelemkönyvi környezetből és megmutatta, milyen regényesek is tudnak lenni, ha azoknak az embereknek a szemszögéből mesélik el őket, akikkel mindez megtörtént.   A Caesar és bandája főleg azért hálás olvasmány, mert általa a gyerek valóban belemerülhet az ókori életérzésbe és hitvilágba: az egyes szám első személyű elbeszélések révén sokkal jobban lehet azonosulni azokkal az alakokkal, akikről a történelemórán tanul az ember. Schwieger már magát az előszót is Gaius Julius Caesar nevében írta meg, aki egyenesen az alvilágból szólítja meg a könyv olvasóját és arra panaszkodik, hogy az emberek ma már alig tudnak valamit róla és az ókori Rómáról, ezért összehívott pár rómait és megparancsolta nekik, hogy írják le a történeteiket. „Ha most ezeket a sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy bevált a tervem. Valaki megtalálta a cuccot és lefordította. Hálából akár áldozhatsz is az isteneknek egy ökröt, már ha van épp kéznél. Vagy egy zacskó gumicukrot. Merthogy azon szerencsések közé tartozol, akik LEGESLEGELSŐ KÉZBŐL tudhatják meg, mizu volt annak idején Rómában.” A könyvben összesen 14 visszaemlékezést olvashatunk, a városalapító Romulustól egészen a nagy gladiátor, Priscus életéig bezárólag. Az időrendi sorrendben felfűzött történetek így i. e. 753-tól egészen i.sz. 80-ig felölelik az ókori Róma legfontosabb eseményeit, és közben kitérnek arra is, hogyan éltek, hogy szórakoztak, vagy mit ettek az emberek, ahogy az sem marad ki, hogy épp ki uralkodott vagy milyen államforma volt. Merthogy a Caesar és bandájában nemcsak olyan történelmi személyek szólalnak meg, akik birodalmakat irányítottak vagy csatákat nyertek, hanem a társadalom minden szintjéről érkezik egy-egy jó sztori. Mesél magáról például Licinia, az erkölcsös Vesta-szűz, Polydus a fogathajtó bajnok vagy Thalia, a fiatal rabszolga is. Az is kifejezetten szimpatikus, hogy a nők ugyanolyan súllyal esnek a latba ezekben a szövegekben, mint a férfiak. A történelemkönyvekben megszokott arányokkal ellentétben a szerző kifejezetten figyelt a kiegyensúlyozottságra: a 14 írásból 7-ben férfi, 7-ben pedig nő lett a főhős.   „Nem is lenne rossz, ha mi, nők kicsit gyakrabban beleszólnánk a férfiak dolgába. Akkor sokkal békésebb és jobb hely volna a világ…” A kötet szövegei már a tízévesek számára is jól érthetők, de a legjobb talán ötödik-hatodik környékén olvasni, amikor a gyerekek először tanulnak az ókorról. Schwieger kifejezetten lazán, könnyedén, szlenges stílusban írt a történelmi eseményekről, például Caesar haláláról, a római tűzvészről vagy Pompeii pusztulásáról is. A nehezebb fogalmakat is szinte észrevétlenül magyarázta meg a történetek közben: az imperátor például ebben a könyvben csúcsgóré, a retorika pedig az, amikor az az ember órákig süketel, mint a politikusok. A legtöbb történetből nem marad el a humor sem, így hamar kiderül, hogy a történelem sokkal szórakoztatóbb is lehet, mint amilyennek az iskolában tűnik. „Hozzámentem Romulushoz, az első római királyhoz. Pontosan. Ahhoz a dühöngő idiótához, aki kinyírta a saját testvérét. Most biztos azt hiszed, bediliztem. De a helyzet az, hogy nem teljesen önszántamból lettem a felesége.  Szabin vagyok. (Ha-ha, jó vicc! De sajnos nem úgy!) Ha nem tudnád, a szabinok egy kicsi nép, amely Róma környékén telepedett le.”   A Caesar és bandájában az is jó, hogy interaktív és kifejezetten játékos könyv. Minden fejezet elején meg lehet nézni például az adott történelmi személy „profilját”, amelyben pár mondatban leírja, hogy ki ő, miért különleges a családja, mi a kedvenc helye, mire igazán büszke, mit szégyell, és mit szeret a legjobban csinálni. A kötet ettől kicsit olyan lesz, mint egy barátságfüzet (az elején egyébként vannak szabadon hagyva rubrikák a könyv tulajdonosa számára is), ami azért is jó, mert pár mondat és néhány vicces rajz által máris közelebb érezzük magunkat a történelmi személyekhez. Kifejezetten találók az illusztrációk is, amelyeket Ramona Wultschner készített, nemcsak kreatívak, de jól passzolnak a szövegek könnyed, vicces stílusához is. A fejezetek végére egy-egy extra kiegészítés, érdekesség is került. Csupa olyasmi, amiről a történelemkönyvek jellemzően nem írnak. Ilyen például, hogy milyen háziállatokat szerettek a rómaiak, milyen játékokkal játszottak vagy milyen ételeket ettek a lakomákon. Utóbbiakhoz persze játékszabály és recept is a tartozik, így semmi sem áll annak útjába, hogy otthon is kipróbáljuk. A könyv végén mindemellett egy rajzolt térkép is van Rómáról és az egykori birodalom legfontosabb helyszíneiről, valamint egy kvíz is, amelynek segítségével rögtön le is tesztelhetjük a gyerekkel, hogy mi mindent tanultunk Ceasar és bandája történeteiből. Forrás: konyves.blog.hu konyvesmas.blogspot A kötet felépítése fiatalos, logikus és jól áttekinthető. Összesen 14 történetet olvashatunk benne, melyeket a Római Birodalom valamelyik kiemelkedő vagy kevéssé ismert alakja mesél el nekünk. Olvashatunk például a város alapítójáról, Romulusról, a híres egyiptomi királynőről, Kleopátráról, vagy a címadó hadvezér Caesarról is. De ami ennél izgalmasabb, számos olyan figura is felbukkan, akik neve legfeljebb a könyvek apró betűs részeiben szokott szerepelni, pedig hihetetlen kalandjaik nagyszerűen színesítik az ókori látképet. Az pedig külön pozitívum, hogy nem csupán uralkodók, filozófusok vagy legendás harcosok elevenednek meg a lapokon, hanem a nép egyszerű emberei, szolgálók, gyerekek, mesteremberek vagy éppen gladiátorok. Szerintem ez fontos, emlékszem, annak idején, amikor a történelmet tanultuk, azokat a leckéket szerettem a legjobban, amik a hétköznapi életről, mindennapokról szóltak, hiszen ezeket megismerve sokkal jobban bele tudott az ember helyezkedni egy adott korszakba. Itt sincs ez másként: bár a rövid fejezetek alapvetően a fiatalabb korosztályt szólítják meg humoros nyelvezetükkel, mégis alkalmasak arra, hogy egy kis időutazásra repítsék az olvasót, aki úgy érzi, maga is ott jár a híres római helyszíneken. A fiatalos stílus mellett nagyon tetszettek az egyéb apróságok, amik különlegessé tették a kötetet. Ilyen például, hogy minden fejezet elején szerepel egy kis összefoglaló az adott szereplőről, ami személyes információkat tartalmaz róla, például hogy mit szeret csinálni, mire a legbüszkébb stb. Ez a megoldás a manapság divatos önismereti naplók világát idézi, és szerintem tökéletesen alkalmas arra, hogy megszólítsa az iskolás korosztályt. Az itt szereplő információk egy része nyilván az író fantáziájának terméke, de ez egyáltalán nem baj. Ilyen történelmi távlatokból szükségszerű, hogy a meglévő (sokszor hiányos) ismereteket a szerzői szabadság és kreativitás színesítse, hogy ezáltal élőbbé és szerethetőbbé váljanak a figurák. Az azonosulást segíti még, hogy minden fejezet egyes szám első személyben kerül elmondásra, így sokkal személyesebbé válnak ezek a mindennapi vagy éppen hihetetlen történetek. Ráadásul a kötet elején van egy ugyanilyen üres felület is, amit a könyv birtokosa saját magára vonatkozóan is kitölthet. További extra a fejezetek végén szereplő, egy oldalas rész, ami mindig valamilyen ismeretterjesztő funkciót tölt be, és az adott történethez kapcsolódik. Ezekben olvashatunk például a legfontosabb római istenekről, a rómaiak állattartási szokásairól, a gladiátorok ruházatáról és fegyvereiről, vagy éppen az ókori oktatási rendszerről. Gyerekkönyv lévén persze ezek az ismeretek sem túl mélyek és átfogóak, tényleg csak a lényeget foglalják össze, azt viszont nagyon esszenciálisan. Még egy plusz pont, hogy a könyv legvégén találunk egy 14 kérdésből álló kvízt is, mellyel remekül ellenőrizhetjük, mennyire sikerült elsajátítanunk a fejezetekben szereplő ismereteket. Én nagyon szeretem- főleg a gyerekeknek szóló ismeretterjesztő kötetek esetében-, ha van valamilyen interaktív felület, akár egy játék, akár egy ehhez hasonló ellenőrző-teszt formájában. Összességében engem nagyon meggyőzött ez a kötet, bár nem én vagyok az elsődleges célközönsége, mégis roppant szórakoztató volt számomra is az olvasás, és úgy gondolom, az általános- és középiskolás korosztály számára is élvezhető és könnyen befogadható. Ramona Wultschner mókás illusztrációi nagyon sokat dobtak a hangulatán, kívül-belül igényes és szép darab. Nagyon jól el tudom képzelni egy kreatív történelemtanár foglalkozástervében, vagy csak szimplán a családi könyvespolcon, ahonnan időről időre elő lehet venni.