– Sáf-rá-nyos, nem Sárkányos. És nem Szekerce, hanem Szeklice. Túl halkan mondtam, vagy ma reggel nem mostatok fület? – mosolyogta el magát a királylány.
– Ja, úgy! Igenis mostunk fület, vagyis én biztosan. Máskor mutatkozz be hangosabban. Hófény – biccentett a jobbszélső fej.
– Hunyor – nyújtotta nyakát a középső fej.
– Hérics, tisztelettel – zárta a sort a balszélső fej.
– Örvendek a szerencsének – biccentett Szeklice.
– Hm, azt mondod, királylány vagy? – akadékoskodott Hófény. Ide a listánkkal!
– Melyik listánkkal? – kérdezett vissza Hunyor.
– Melyik, melyik? Hát a királylányossal.
– Honnan tudjam, melyik listát kéred, amikor legalább tizenkét lista lapul a zsebünkben.
Hérics nem szólt semmit, előhúzott egy hátizsákot, beletúrt, elő-előkapott egy-egy papirost:
– Kedvenc könyveink listája, ez nem az, kedvenc mesefilmjeink listája, hm, ez sem az, kedvenc süteményeink listája, felfalandó lovagok listája, ez sem az. Hol vagy, királylányos lista? Ó, ez az! Lássuk csak. Ellenőriznünk kell, rajta vagy-e a listán, és a fizimiskád megfelel-e a név melletti rajznak – folytatta Hófény.
– El sem hiszem, hogy van egy ilyen listátok. Most be fogtok azonosítani? Ez olyan fontos? Ahelyett inkább beszélgessünk – ült le a mogyoróbokor tövébe Szeklice.
– Míg nem tudjuk, kivel állunk szóba, nem beszélgetünk.
– Megjegyzem, már egy jó ideje beszélgetünk.
-Jó, akkor most berekesztjük a beszélgetést. Ne szólj hozzánk, ellenőrzünk – okoskodott Hérics.
Hunyor és Hófény helyeslően bólogattak.
– Lássuk csak. Fehér Zászpa, Fürtös Bodza, Hegyi Árnika, Sáfrányos Szeklice. Jéééé, itt vagy! Na, lássuk csak, nézzük a képet! – túrta bele fejét a papírba Hófény.
-Tedd fel a szemüveged, így nem látsz semmit! – szólt Hérics.
– Ja, tényleg, jó, hogy mondod – kapott észbe Hófény, és orrára tolt egy okulárét.
– Hunyor, ez meg micsoda? –bökött a lap felé Hérics.
– Mármint mi micsoda? – értetlenkedett Hunyor.
Hófény is belefúrta tekintetét a papírba.
– Jaj, nem hiszem el! – kiáltott fel Hófény.
– Mi a baj, mondd már? – kiváncsiskodott Hunyor.
– Nem az volt a feladatod, hogy a sok királylány közül kettőt megfigyelj és a listára, a nevük mellé pontos rajzot készíts róluk?
– De, és? – húzta fel a szemöldökét Hunyor.
– Nézz ide, mit látsz Sáfrányos Szeklice neve mellett? – zúgta Hérics.
– Egy fejet, két szemmel egy orral és egy szájjal – nyugtázta Hunyor.
– Szerinted ez egy élethű rajz, olyan amiből fel tudjuk ismerni a királylányt?
– Mit csináljak, este volt, fáradt voltam, ágaskodnom kellett, olyan gyorsan mozgott, és a közvilágítás, meg kell mondanom, kedves királylány, már bocsánat, de gyatra volt, így hunyorogtam, alig láttam valamit. És persze, senki nem kérdezte meg előtte, tudok-e rajzolni.
– Tudsz? – kérdezte Szeklice.
– Nem – felelte Hunyor.
– Hehehhe, ez én volnék? Mintha lenne két szál hajam is. És fülig ér a szám! – vette ki a sárkány kezéből a lapot Szeklice.
– Most akkor honnan tudjuk meg, hogy ez a lány itt tényleg a királylány-e? – húzogatta a szemöldökét Hófény.
– Talán el kellene hinnünk neki, nem?
– De.
– Jó, akkor most úgy döntöttünk, hiszünk neked, Szeklice. Mondd, mi járatban vagy te erre? Mért gurultál be a sárkányvölgybe? Nem is sejted, milyen szerencsés vagy, hogy velünk, a jámborabbakkal találkoztál. Ha a hétfejűek, vagy a tizenegyfejűek botlanak beléd, annyi a biciklidnek és neked is – fordult Szeklice felé Hérics.
– Nem először jövök – hőzöngött kicsit Szeklice –, sokadszorra vagyok itt.
– Hűha, azt a vízimalmotcsiklandítóvörösmoszatjátneki! Te aztán bátor királylány vagy! – hüledezett Hunyor.
– Már ha, királylány vagy, khm, khm! – köhintett Hérics…”
Tovább>>
|