ELSŐ FELÁLLÁS Amikor először megmoccant a világ, ledöbbentem, pedig előtte csak annyit csináltam, mint szokásosan, jó erősen megmarkoltam a kiságy rácsát, és térdeltem, meg guggolásztam, összevissza nyaklott alattam a lábam, és bámultam hozzá, meg énekelgettem, hogy prú-prupru-prú.   Most viszont egyszeriben rúgtam egy nagyot a földbe, és a föld eltávolodott tőlem, lenn maradt a földön, én meg felröppentem, mint mikor anya felkap a magasba. A világ megmoccant, és billegett alattam, és láttam az egész szobát, és annyira meglepődtem, el is felejtettem énekelni, hogy prú-prupru-prú.   Aztán egyszeriben kiugrott alólam a lábam, és beleborultam a semmibe.   ELSŐ HÓ Amikor először esni kezdett az égből, anya odahívott az ablakhoz, hogy nézzem csak, ilyet még nem is láttam, csak nagyon kicsi koromban, arra nem emlékezhetek. Mintha valaki teleszemetelte volna a kertet, még annál is több hullott. Mintha vattákat vagy szalvétagombócokat dobálnának az angyalok, jutott mindenhová, csupa szöszös lett a fa, a bokor, a ház, a minden. A kinn maradt szék is olyan lett, a kinn maradt kismotor is, még egy kinn maradt kesztyűt is teljesen eltakart. Csináltunk belőle hógyereket, de alig ragadt össze, apa egy vödörbe tömködte bele a havat, és akkor valamennyire egyben maradt. Háromvödörnyiből összeállt a hógyerek, de nem élt sokáig, mert másnapra meleg lett, és csak egy répa meg két kavics meg egy sapka meg egy sál maradt ott a járdán.   ELSŐ BICIKLIZÉS Amikor először elindult velem a bicikli, alig láttam ki a könnyeim mögül. Már az orrom is folyt rendesen, és tudtam, hogy úgysem sikerülhet. Ha most nem bicsaklik félre a kormány, hát csak azért, mert apa fogja a vázhoz kötözött seprűnyelet. Próbál engem egyensúlyban tartani, pedig jobban tenné, ha az egészet hagyná a csudába. Minek akar felvágni vele, hogy a gyereke már biciklizik, mikor nem is, mikor biciklizni lehetetlen, már annyiszor próbáltam. Kell nekem az újabb szégyen? Kell nekem az újabb esés? Dühömben beletapostam a pedálba, és a bringa szökkent egyet előre, mint egy paripa. Én meg döbbenetemben a másik lábammal is tapostam. Paripám vágtatott most már, és én bicikliztem, Úristen, bicikliztem, és majdnem elájultam a gondolattól, hogy ez most már mindig így lesz!   ÉLETEM ELSŐ KÖNYVE Életem első könyve nagyon finom volt. Szuperül lehetett nyálazni a kemény kartonlapjait, és kellemesen birizgálták a szép kis oldalak a nyelvemet meg az ínyemet, mert akkor még nem volt fogam. Először kemények és szögletesek voltak a lapok, volt rájuk nyomtatva mindenféle állatka, kacsa meg kutya meg cica, de aztán szépen megpuhult a papír, maszatok váltak le róla, bele lehetett kenegetni a sok darabkát a szőnyegbe, a ruhába meg mindenhová. Anyuék azt mondták, még a hajam is meg a fülem is meg a nyakam is csupa könyv volt, annyira kiolvastam. Most már én is nagyosan olvasok, lapozgatok, meg motyogom az orrom alá, hogy: hmnymnym, seremere, száólálélő meg ilyenek, ahogy az okos felnőttektől látom. És már nem károsítom a lapokat, mert az kicsis dolog. Ezt a könyvet is kiolvastam, mert nincsen benne több lap. És ami innentől jön az életemben, az szerintem már mind volt korábban, legalább egyszer.