Hintafa blog   Végre megérkezett Morrigan Crow kalandjainak folytatása! A könyv, amiről tavaly mindenki beszélt, aki meg nem, az csak azért, mert éppen olvasta és annyira magával ragadta a… hát tulajdonképpen: minden. A Csudamíves a Húsvéti olvasásunk fénypontja volt. (Egyben az első eset, hogy összekülönböztünk azon, melyikünk olvassa elsőként.)  Kiskamaszként leginkább a kaland, az elképzelt külső tájakon tett utazások (majd később rájöttem, hogy a belsőre is igaz) öröméért vettem a kezembe könyvet. Ezt a felfedezőkedvet azóta is tovább szítják azok a történetek, amik átnyúlnak a papíron és apró darabokban hozzád tesznek valamit, vagy elsimítják az olvasó hétköznapi, akár drámaian varázstalan szürke hétköznapjai felett érzett méltatlankodást.  A Nevermoor sorozat nekem ezt, P-nek pedig a felüdülést jelentette. Miután odáig fajult a HP-mániája, hogy a találomra felütött könyvek egy-egy megkezdett mondatát könnyű szerrel tudta folytatni, amivel kétségtelenül elérte a minősített állapotot. Miután Morrigan Crow-t felvették a Csudálatos Társaságba, úgy tűnt, hogy élete legnagyobb nehézségén túl van. Azonban hamar kiderül, hogy a Társaságon és a 919-es egységen belül komoly küzdelem vár még rá, hogy el- és befogadják. És természetesen Ezra Squall sem nyugszik, sötét és hosszútávú tervei azt hiszem még több kötetre való izgalmat tartogatnak.  Nyíltan és (azt hiszem) elfogulatlanul rajongok a sorozatért. Imádom, ahogy a filmszerűen pörgő eseményekkel sodródom, máskor meg ámulva barangolok Morrigan oldalán a város csodáin ámulva, köszönhetően Townsend izgalmas történetépítészi tehetségének, amely egyaránt érvényes Nevermoor világára és Morrigant körbevevő eseményekre. A fordítás Pék Zoltán érdeme. Az ausztrál írónő sok olyan motívumot felhasznált, amik a kiskamaszkortól kezdve ismerősek, hiszen így, vagy úgy mindenki megélt valami hasonlót. A főhősnő meg nem értett, magányos, utat vesztett, bizonytalan, olykor kiszolgáltatott helyzete ismerős emlékeket idéz, közben pedig példás bátorsággal és komoly kitartással halad előre minden akadály, visszahúzó erő dacára. Az olvasó magánya szinte feloldódik abban a támogatásban, amit Morrigan ügye iránt táplál.  A Harry Potter párhuzamok dacára, vagy éppen ezek miatt nagyon jó volt újra megmerítkezni egy ilyen lenyűgöző, sodró erejű események forgatagába, a változatos hangulatok, fantasztikusan izgalmas helyszínek áradatába. Mindezek mellé még egy szinte sokkoló erejű esemény is belefért a sorozat második kötetébe.   vissza a kiskamaszok sorozatához