Mindazonáltal Rowling-nak igaza volt, ez valóban elbűvölő könyv. Magam alapból is boldogan elolvasok bármit, amiben angol (vagy walesi, ír, skót) vidéki kastély vagy kúria is feltűnik, legyen bár Frances Hodgson Burnett bármely klasszikusa (például A titkos kert), a Goudge könyvénél pár évvel később indult Narnia sorozat, Peter S. Beagle sajátos kísértetsztorija (Tamsin), vagy épp egy elképzelt, jelenkori háború sújtotta Angliában játszódó különös szerelmi történet (Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár…). Vagy akár Tolkien Hobbit-ját is említhetném, ugye. Mondhatjuk, hogy se szeri, se száma az efféle meséknek és regényeknek, de a Holdhercegnő talán mindnél bájosabb, békésebb és romantikusabb.   Főszereplőnk Maria Merryweather, egy 13 éves kislány, aki árvaságra jutván Londonból Dél-Angliába költözik, unokabátyjához, az elvarázsolt Holdföldére. Sir Benjamin környezetében mindenki különleges valamiért, emberek és állatok egyként. Azonban hamar kiderül, hogy az idilli és szépséges környezet, a szerető szívű, kedves népek mellett ott van a fekete fenyőerdő, ahol gonosz emberek laknak, akik előszeretettel fosztogatnak Holdföldén.   Maria arra is ráébred, hogy mindennek okai a régmúlt időkbe nyúlnak vissza, mikor őse, Sir Wrolf, Edward király hős lovagja megkapta ezt a birtokot, és szemet vetett a szomszédos uraság földjeire is. A Merryweather-ök és a normann származású de Noir-ok azóta viszálykodnak. Ám jóslat szól arról, hogy csakis a minden nemzedékben felbukkanó Holdhercegnő hozhatja el a békét, feltéve, hogy le tudja küzdeni mindazon akadályokat, amik útjába kerülnek. Annyit elárulhatok: ebbe önmaga legyőzése is beletartozik.   Bár a teljes, totális happy end előre sejthető, nem érzem túlzásnak. Néha tényleg jó egy szebb, jobb világról olvasni, ahol a bátorság, a kitartás és az önfeláldozás elnyeri méltó jutalmát, ahol a szeretet uralkodik, és ahol nem csak megtalálható minden emberben a jó, de elő is lehet hozni.   Elizabeth Goudge keresztényinek is mondott értékekről ír, a prédikálás csapdáját elkerülve, valójában az élet csodáját és varázsát zengve, hol humorral (a könyv elejét mintha csak Charles Dickens írta volna), hol megkapó egyszerűséggel és szépséggel, sok emlékezetes karaktert alkotva.   Tetszik az is, ahogy a kort megjeleníti (1842-ben játszódik a történet), meg ahogy a történelmi és mitikus elemeket beleszövi tündérmeséjébe. A fordítás is kellemes: a Potter-ekért is felelős Tóth Tamás Boldizsár hozza a tőle megszokott szintet.   Viszont vannak hibák a tördelésben, és a könyv ára rémisztően magas. Ilyen puhafedeles, apró betűvel szedett kötetért elég durva ennyit elkérni, bár gondolom, az üzletpolitikai megfontolásokban jelentős szerep jutott annak a reménynek, hogy majd a mozifilm miatt úgyis mindenki meg akarja venni. És biztos vagyok benne, hogy így is lesz, és ez helyénvaló is abban az értelemben, hogy ez igazán kellemes olvasmány.   A filmelőzetes alapján úgy tűnik, a moziverzió feltupírozott sztorit hoz, s még jó pár lapáttal rátesz a látványra, de bízom Csupó Gáborban, meg hát a szereplők között is találunk kiváló színészeket, úgyhogy biztosan nagy élmény lesz az is. Uzseka Norbert Forrás: ekultura.hu