Thetisz azonban nem engedte még az ünneplők közelébe sem az istennőt. Erisz – épp akkor, mikor az istenek csodás ajándékaikkal örvendeztették meg az ifjú párt, sőt még meg sem született gyermeküket is – tisztes távolból is képes volt a maga módján bosszút állni. Az ünneplők közé egy aranyalmát gurított, „Kalliszté” (A legszebb) felirattal. Hárman kaptak utána: Héra, Pallasz Athéné és Aphrodité. Mindenki tudja: így vette kezdetét a trójai háború nevezetű kalamajka…
A mítoszok az évezredek során mesékké szelídültek. De Csipkerózsika is azért kényszerült százéves álomba szenderülni, mert királyatyja majdnem mindenkit meghívott keresztelőjére – barátokat, rokonokat, s a birodalom tudós asszonyait is – csak egyvalaki nem szerepelt a meghívottak listáján. A palotában ugyanis csak tizenkét színarany teríték akadt, márpedig a tudós asszonyok tizenhárman voltak – s a király arra a döntésre jutott, hogy a legöregebb, amúgy is legmesszebb lakó asszony akár otthon is maradhat.
A sértett nőnél nincs veszélyesebb ellenfél: a tizenharmadik asszony hívatlanul-váratlanul érkezik a palotába, épp mikor a tudós asszonyok ajándékaikat – áldásaikat – osztogatják a bölcsőben fekvő kislánynak. Mindenki tudja: halálos „ajándékát” – átkát – az utolsóként megszólaló asszony éppen hogy enyhíteni volt képes.
A mítoszok az évezredek során mesékké szelídültek – a mesék pedig az évszázadok során „varázstalanítódtak”. Miért is magyarázom mindezt?
Mert Maflázia trónörököse, Villó királyfi egy olyan családba születik, ahol ugyan a király még jó kapcsolatot ápol rokonaival, a tündér nagynénikkel, a túl művelt királyné azonban kerek-perec megtagadja létezésüket. Nem hisz bennük. Ebből következően nem is hívja meg őket a kis Villó keresztelőjére. Ennek ellenére a tündér nagynénik nagy szárnysuhogtatások közepette mind egy szálig megérkeznek, kezükben izgalmas csomagokat szorongatva. Az egyik láthatatlanná tévő süveget, a másik hétmérföldes csizmát, a harmadik repülő szőnyeget hozott ajándékba. (A királyné, jóllehet nagyon is látta őket, nem vett róluk tudomást. Nem hitt a tündérekben, így nem hitt a tulajdon szemének sem.)
A legutolsó tündér – aki a mese szerint egyszerűen csak egy rosszmájú öreg lélek volt – így szólt: – Gyermekem, légy te túlontúl okos!
Hát Mafláziában így vette kezdetét a kalamajka.
...
Andrew Lang (1844 – 1912) angol író, költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, történetíró és folklorista volt. (Gyanús… Nem volt ő túl okos?) Homérosz fordítójaként bizonyára mindenkinél jobban tudta, hogy „már az ókori görögök is…”
Talán nem elvetemült feltételezés, hogy miközben Skócia történetét írta meg, vagy legértékesebbnek tartott művein dolgozott, melyek a vallás és a mítoszok magyarázatával foglalkoznak (s a mítoszok magyarázatát az etnográfia és antropológia alapján kísérlik meg) – ezenközben „melléktermékként” született meg a Maflázia című mese, ami tulajdonképp egy fiktív történeti mű, mely előszavában visszatekint Maflázia (fiktív) krónikájára, és több ízben utal Maflázia (fiktív) mítoszaira (sőt folyamatosan hozza létre azokat).
Villó királyfi a maga fene nagy eszével egészen elviselhetetlen figurává növi ki magát. Okoskodásával mindenkit az őrületbe kerget – elsősorban magát a királyt, aki egy idő után örömmel megszabadulna elsőszülött gyermekétől.
Mivel a mese a teljesen varázstalanított mesék és a csetlő-botló hősű, de a csodák világával még kapcsolatot tartó mesék határán áll, a helyzet megoldásaként látszólag kapóra jön egy tűzokádó sárkány megjelenése a birodalomban, de szerepet kap a logika is. A király elküldené Villót, hogy szabadítsa meg az országot a fenevadtól (aki ugyan áldozatokat nem követel, viszont rettentő hőség van miatta) – s a koronás fő úgy spekulál, hogy csak jól járhat egy efféle próbálkozással.
Mert tisztességes mesebeli fordulatként vagy odavész Villó, és az tiszta haszon, vagy ha netalán mégis legyőzné a sárkányt, az sem volna akkora baj, legalább megszabadulnának a vörösen izzó szörnyetegtől.
Villó is logikus eszmefuttatással vág vissza: egyrészt kijelenti, hogy tűzokádó sárkányok márpedig nincsenek, másrészt azonban, feltéve de meg nem engedve, ha mégiscsak léteznék efféle fenevad, menjen ellene eleve a legkisebbik fiú, érvel, mert azt még ő is tudja, hogy ebben az esetben ő maradna fölül.
Előbb a két öcs odavész, a király gyászol és a gutaütés kerülgeti Villótól, az udvartartás elköltözik és Villó magára marad a palotában – és ekkor Villó a királyi lomtárban az elfeledett ajándékokra bukkanva esélyt kap, hogy átadja magát a csodáknak – de ő ehhez sajnos túl okos. Hiába válik láthatatlanná, időbe telik, míg képes lesz megérteni, mi történik vele. S ehhez is egy csoda szükségeltetik. Egy csoda, amit nem mágikus tárgyak és tündér nagynénik idéznek elő, pusztán a szív. Villó szerelmes lesz, és egy csapásra megvilágosodik. Kezdődhetnek a kalamajkák, hogy jóra fordulhasson minden.
Lang műve igazi „duplafedelű” olvasmány – lebilincselő a gyerekek számára és folyvást kikacsint a felnőttek felé. A Holnap kiadó gondozásában is – mint bő két évtizede a Móra kiadásában – Réber László páratlan humorú illusztráció teszik teljessé a Göncz Árpád leleményes fordításában tolmácsolt mesét. A történet kacagtató könnyedsége ellenére olyan filozófiai problémákat is feszeget... áh, hagyjuk. Nem kell mindig olyan okosnak látszani.
Tamás Zsuzsa
Forrás: litera.hu