Mindkét mű nagy űrt tölt be a gyerekkönyvpiacon. A Körhinta úgy beszél közvetlen módon a legnehezebb dolgokról, például a barátságról és az elválásról, hogy cseppet sem didaktikus, mégis mindannyian tudjuk, mire megy ki a játék. Legszívesebben teleírnám a könyvből vett idézetekkel ezt az oldalt, de lehet, hogy a kiragadott szövegrészletek sutának hatnának az egész ismerete nélkül. Rejtély számomra ez a kötet! Nem tudom pontosan megfogalmazni, miben rejlik a varázsa, hiszen a történet végtelenül egyszerű és egyszerűségében is hihetetlenül bonyolult: a viszonyainkról és az időhöz való kapcsolódásunkról szól. Egy csirka és egy harmona találkozásának lehetünk tanúi, a csirka neve Fazék, a harmonáé Felicián. Ne tévesszen meg senkit, hogy még soha nem hallott ilyen madarakról! Mindannyian egy kicsit csirkák vagyunk és legalább annyira harmonák is. A Mérleghinta és a Körhinta is nagyon mélyre viszi az olvasót: önmagába. A kis csirka hasztalanul várakozik arra, hogy felülhessen a többiek közé a körhintára, amely nem képes már forogni. Jön az ősz, a csirkák elrepülnek, de Fazék még ehhez is túl kicsi, csak áll és vár, maga sem érti, mire. Ekkor jelenik meg Felicián, a harmona, akivel hamarosan barátságot köt, együtt vészelik át a zord és hideg telet. „Felicián és Fazék a hókunyhójuk tetején feküdtek. Fazék kényelmesen bevackolódott a harmona szárnya alá. Pont mintha egy tollpaplan alatt lett volna. Apró, fekete szemei az éjjeli égboltot fürkészték. Ha a csillagok az idő, akkor abból nagyon sok van. Több, mint hogy meg lehetne számolni. Ez biztonságosnak tűnt. Senki sem fogyaszthatná el mindet. Legalábbis nem egyhamar. A csillagok ideje mind közül a legnagyobb. Az év számukra kevesebb, mint egy másodperc. Nem lehet felfogni. – Azt hiszem, ma van a születésnapom – szólt félénken Fazék. – Sok boldogságot! – mondta Felicián. – Köszönöm. – Ajándékba adom neked ezt a csillagos eget és minden időt, amit itt látsz. – Ó – válaszolta Fazék. – Óóó. Télen az idő is jégbe fagy. A másodpercek percekké dermednek. Az órák megkötnek a hidegtől, és csak tavasszal olvadnak ki. A hetekben nem kering a vér, bárhogy is lehelgeted őket. A hónapok betemetkeznek hóval, az év pedig náthásan fekszik a hótakaró alatt, nem is látszik ki belőle más, csak a jégágy csúcsa.” A két barát a tél minden pillanatát együtt tölti, majd újra kitavaszodik. Amikor visszatérnek a harmonák az égre, Felicián nyugtalanná válik, Fazék tudja, hogy el kell válniuk egymástól. Felicián szinte észrevétlenül eltűnik, megérkeznek a csirkák is. Fazéknak nem kell már hiába várakoznia arra, hogy felülhessen a körhintára, mert ott van szabadon az ő helye, amire mindig is vágyott. Bár Felicián korábban felajánlja neki, hogy felteszi a körhintára, Fazék érzi, hogy nem szabad élnie a lehetőséggel, mert neki magának kell megteremtenie azt a helyzetet, amikor valóban elfoglalhatja saját helyét. Ez a legnehezebb feladat, megtalálni a helyünket térben és időben. A kis csirkának sikerült. „A többieknek csak nem volt se híre, se hamva, de Fazék tudott ám várni. Még egy kicsit. Egy másodpercet, aztán még egyet. A másodpercnyi várakozás elég rövid. Egy perc alatt már kicsit bele lehet unni. Egy óra alatt már az összes fát meg lehet számolni, kétszer is. Egy nap alatt a remény feléled, és ki is alszik, amikor a felhők elvándorolnak a nap előtt. Egy hét alatt megint nősz egy icipicit, aztán egy hónap alatt egy picit többet. Egy évbe a kicsik egész élete belefér.” Bízom benne, hogy gyermekeink is tanulnak a történetből, és megtalálják helyüket a világban; de még inkább abban, hogy mi, szülők, nem sajnáljuk az időnket a közös mesélésre, mert ez az idő amíg csak élünk, a miénk marad! Both Gabi