Ha nem is tetszik mindegyik történet ugyanolyan nagyon, az összes szerzőnek adnék még esélyt az itt olvasható műve alapján. Ennyire jól sikerült ez a könyv. Kocsis Pétertől „A vakond autója” nem jött be annyira, hiába kedves ötlet, hogy egy kisfiú azt álmodja, beleülhet a híres csehszlovák Kisvakond autójába – ellenben humora, párszor meglepő szóhasználata miatt még ez is rendben van. Dragomán György „Mágnesjoghurt”-ja minden bizonnyal szimbolikus tartalmú, de kicsit erőltetetten egyénieskedő, ő viszont a szépirodalom terén épp elég jót írt már, hogy ennyi beleférjen. Aztán, Berg Juditnál varázslatos kisautó viszi kalandozni Danit,  Nádori Lídia „Az óriás közbelép”-jében újra találkozhatunk a Sárkány a lépcsőházban című kötetből ismert Jancsival (az ott olvashatóknál hosszabb ez a mese, de hasonlóan kedves és jó, bár annyira szeretem annak a könyvnek az igéző képi világát, hogy az itteni, teljesen más stílusú képek elsőre nem is tetszettek). Lackfi János két rövidebb és egy hosszabb mesével szerepel, nála a játékos nyelvezet, a humor és az emberség egyaránt tetszik, plusz ő írta az „Autósmesét lányoknak”-t, ami biztosan tetszeni fog nekik, és ez nagy szó.   Lőrincz Judit Lívia és Nógrádi Gábor megöregedett autókról ír, nosztalgikus-kedves módon, míg  Czigány Zoltán kukásautós meséje úgy nevel némi környezettudatosságra, hogy nem érzem erőltetettnek (plusz itt a leghatásosabbak az illusztrációk). Finy Petra hősei sokaknak más történeteiből lehetnek ismerősek, amiket én még nem olvastam, de ezen mese könnyedsége, sajátossága miatt utánuk fogok járni. Mosonyi Aliz rövidke epizódokat írt egy öreg kisasszonyról és öreg autójáról, melyekben refrénként ismétlődnek bizonyos mondatok, amiktől az emberi, kedves mesék egyúttal költőiek is lesznek. Gyöngyszemek.   És van két mese az elmúlásról is. Békés Pál, aki a könyv megjelentekor hunyt el, alighanem saját magáról írta Kocsi, a locsoló történetét,  Kiss Ottónál pedig az autó egy érdemes, jól megélt élet metaforájaként jelentkezik. Mindkettő történet szívbemarkolóan szép.   Rubik Anna karikatúra-szerű illusztrációi kezdetben nem tetszettek, de mire a könyv végére értem, megszerettem őket. Vidám hangulatú, apró részletekben gazdag képek ezek, amikben talán nem lehet úgy gyönyörködni, mint számos mostanában megjelent, művészi képekkel teli mesekönyvben, viszont talán jobban is tud velük azonosulni a gyerek olvasó, meg illenek is ezekhez a történetekhez.   Mint látható, ebben a könyvben nincs autóverseny, Dragomán meséjét kivéve, de az sem olyan, mint a Verdák vagy Roary, vagy akármelyik hasonló, agyonmarketingelt, mindenféle formában megvásárolható „márka”. És ez így van jól. A Disney meg a többiek adják csak ki a csili-vili könyveiket, de azért legyen egy ilyen is, amiben igazi mesék, igazi jó kis történetek vannak, sok emberi érzéssel, kedvességgel, egy ilyen, ahol a lényeg nem az, hogy kisautó, póló, üdítőital és ezer más formában kapható legyen, hanem hogy adjon valami jót a gyerekeknek. Uzseka Norbert Forrás: ekultura.hu