Dávid minden társaságban a középpontban állt. Nem csak azért, mert jóképű volt, humoros, de fizikailag is kilógott a többiek közül. A többségnél magasabbra nyúlt az érettségi évében és még azóta is nőtt, így már százkilencven centi magas volt. Mivel rendszeresen járt konditerembe, szép, kidolgozott izmai voltak. Igazából nem arra tette a hangsúlyt, hogy minél nagyobb izmokat növesszen, hanem arra, hogy egészséges legyen, ezért a súlyok emelése mellett sok sportot kipróbált már és űzött hosszabb, rövidebb ideig. Kiskorától telente síelni ment a szüleivel és megtanult snowboardozni is. Nyaranta, ha tehette lement a Balatonra szörfözni vagy az utóbbi években Supozni. Ezt a sportot nagyon megkedvelte, mert szélcsendben, a sima víz tükrén állva, evezés közben a természet rezdüléseit figyelve, mindig úgy érezte, hogy ő is részévé vált egy időre a természetnek, másrészt maximálisan ki tudott kapcsolni, úgy, mint semmi más elfoglaltság közben. A lányok kedvelték és meghívták sok buliba, ahova mindig vihette a haverokat is. Mostanában azonban nem járt el olyan gyakran, hisz a szakdolgozat és a vizsgák miatt sokat kellett fotózni és az utómunkákat is el kellett végeznie a portfólión. Két lány azonban bármikor számíthatott rá és ők a húgai voltak. Szofi és Zora. Szofi kilencedikbe, Zora pedig tizenegyedikbe járt, abba a gimnáziumba, ahol anno Dávid is érettségizett. Csajozás terén szerencsésnek nem nevezhette magát. Túl volt már több szakításon az elmúlt pár évben. Sajnos sok lány nem volt kapható arra, hogy a hétvégi bulizás helyett inkább másnap hajnalban kimenjen vele a természetbe, hogy szép fotókat készíthessen. A próbálkozások egy része pedig pár hét után azért futott zátonyra, mert már nem tudtak miről beszélgetni. - Helló Dávid! Ma mikor végzel? Elmehetnénk délután egyet pizzázni! – ezzel Kingának sikerült kizökkentenie Dávidot a hétfői búskomorságból. Sőt mosolyt is csalt az arcára ez a kedves, huncut női hang. Kinga mindig jó kedvre tudta deríteni, még akkor is, ha nagyon maga alatt volt is esetleg. Szertelenségével, szókimondásával az egyik legkedvesebb barátjává vált az egyetemi időszak alatt. Nem volt köztük semmi egyéb, mint haverság, de ezt mások nehezen hitték el. Minden bánatukat megosztották egymással és ha a másik nemmel volt problémája egyiküknek, akkor a másikuk hasznos vagy haszontalan, de vigasztaló szavakat mondott, hogy felvidítsa. - Szia Kinga! Nem végzek túl korán és utána megyek edzeni, mert már napok óta nem voltam. A pizza most nem igazán csábító! Jön a nyár… - Jaj, ne! Úgy beszélsz, mint egy lány. „Jaj, jön a bikini szezon”, meg „Jaj, a vonalaim” és a „hízlal”, meg a „fúj, szénhidrát”… - morgott Kinga, de azért mosolygott, mert nem gondolta teljesen komolyan. – Jó, legyen akkor konditerem. Hányra mész? - Szerintem fél hétre érek oda. Miért, jössz ma Te is? És mi lesz akkor, a „bármit ehetek nekem nem lesz akkora seggem, mint a szomszéd fiú csajának” dumával? - Semmi, majd utána bekajálok és beépítem. Nem hájjá, mint a szomszéd srác, akinek mellesleg neve is van… - Tudom Félisten! - Most miért vagy ilyen?! Vannak rajtad kívül is jó pasik a világon. És én olyan szerencsés vagyok, hogy egyikük pont mellettünk lakik. - Ja, mi is a szerencse abban, hogy lassan 8 éve csurog a nyálad utána és ahelyett, hogy észrevenne, mindenféle csajokat hord haza? Ráadásul bemutatja őket neked, aztán tőled kér tanácsot, hogy mit vegyen nekik születésnapra, karácsonyra, ÉVFORDULÓRA!!! Évfordulóra! Ez elég gázul hangzik. – viccelődött Dávid. - Jó, tudom, de ha egyszer olyan szexi meg cuki. – merengett el Kinga. - Ja, meg csillám póni… Beszéljek a hülye fejével egyszer? Megmondom neki, hogy a csoda csaj ott áll az orra, vagyis az ablaka előtt, csak át kell nézni a szomszédba. - Nem köszi, megoldom. - És mikor? 50 évesen? - Nem, idén nyáron nekiállok. Ma kezdem a gyúrást rá. Legalább jó izmos seggem lesz, ha esetleg seggre esnék! - De jó neked, hogy mindenen ilyen jót tudsz röhögni! Tuti sikerülni fog, csak egy kis lökést adjál, aztán pofával esik bele abba, amit észre se vett eddig! - Ok, akkor esete a teremben tali! – és már sietett is tovább. Kinga nem szeretett bandukolni. Inkább sietett mindig, mint hogy sétafikáljon. Sőt, ha volt a kő, padka vagy bármi más tereptárgy, amin ugrálva lehetett előre haladni, akkor azt használta. Volt is pár sérülése, amit ezeken a „sétákon” szerzett. Kinga húsz éves korára még elég nehezen tudta elképzelni, hogy mit fog kezdeni magával a nagybetűs életben. Elvégezte a középiskolát és teljesen elképzelés nélkül bejelölt egyetemeken olyan szakokat, amikben látott fantáziát. Így lehetett a felvételit a lehető legjobban megkavarni. Amikor látta a politikusokat a tévében és nem értett egyet velük, akkor éppen politológia szakra akart menni és megmondani nekik az arcukba, hogy mit kéne csinálniuk, ahelyett, hogy egymást próbálják leégetni a kamerák előtt. Amikor az Instán látott szép tájképeket, olyankor fotó szakra szeretett volna bejutni, hogy ő is élvezhesse a természet csendjét. Aztán ha épp lakásvásárlásról beszélgetett valakivel, akkor meg pénzügyesnek akart tanulni, hogy ő mindig jól döntsön hitelfelvétel esetén. A határozatlansága miatt sokat kellett tanulnia. Tizenkettedikben négyféle fakultációra járt, hogy minden szaknak megfelelően tudjon érettségizni. A művészeti szak miatt pedig még portfóliót is készített. Végül a tervező grafikus szakra jutott be. Ott sok évfolyamtársával járt együtt bulizni és moziba vagy éppenséggel kiállításra vagy koncertre. Egyik fesztiválon megismerkedett egy számára nagyon szimpatikus lánnyal, akivel később is tartották a kapcsolatot. Hol Messengeren, hol Facetime-on, néha még emailt is írtak egymásnak. A lányt Petrának hívták és pár évvel volt fiatalabb nála. Viszont sok közös vonásuk volt. - Szia! Mi újság van veled? – kérdezte Kinga Petrától. - Semmi jó, szakítottunk!- válaszolta Petra. - Ne, már megint? És most miért? És meddig? – kérdezte a végén elmosolyodva Kinga. - Ez most nem olyan volt. Nem hiszem, hogy kibékülünk. Nagyon összevesztünk és azt is elmondta, hogy külföldre megy évekre az egyik ismerősükhöz. Hogy gyakorolja a nyelvet. - Akkor lehet, hogy csak ezért mondta, hogy szakítsatok. Mert nem akarta, hogy várj rá feleslegesen. – próbálta vigasztalni Kinga. De titkon azért abban reménykedett, hogy barátnője végre el tud szakadni a fiútól, aki nem illik hozzá. – Ide kéne jönnöd, itt annyi aranyos srác van. Nem azok a bulizzunk és „éljünk a mának” típusúak. Van olyan, akivel kiállításra is el tudok menni. Lenne is itt egy fiú, akivel szerintem te nagyon jól kijönnél! - Ne csináld már, még csak most szakítottunk és máris beállsz kerítőnek? – mosolyodott el Petra. Kinga, mint mindig, most is kicsit jobb kedvre tudta deríteni. - Jó, de ha meggondolnád magadat, szólj! – Kinga már fejben el is képzelte, hogy valamelyik ismerős sráccal, összehozza Petrát. - Akkor mesélj arról, hogy mit tervezel nyárra? – terelte el a témát. - Nem tudom, anyámékkal megyünk valahova, az biztos, de szeretnék fesztiválozni is, az bejön. Még találhatok akár új barátokat is! Ugye?! – mondta Kingának egy kis nyomatékkal. - Ja, ja, de azt nem mondták még, hogy ha a barátoddal szakítasz, az nem jelenti azt, hogy a barátnőidet is le kell cserélni!? – vágott vissza Kinga. - Nem lecserélni akarlak, sőt tök jó lenne, ha megint jönnél és akkor együtt bulizhatnánk! Olyan ritkán találkozunk, pedig egy városban lakunk! Most lesz egy művészeti kiállítás, nem futhatnánk össze ott? – jutott eszébe hirtelen Petrának. - De, oké. Arra gondolsz, ami csütörtökön lesz a Corvin negyedben? - Igen, láttam, hogy az eseményre te is rányomtad, hogy mész! - Igen, szerettem volna, érdekel, de ha te is jössz, akkor mindenképp ott leszek. Találkozzunk ott! – lelkesedett fel Kinga. - Oké, majd írok, hogy mikor érek oda! – válaszolta Petra. És még tíz percet beszélgettek, amikor Kinga szólt, hogy mennie kell. - Bocs, egy barát csörög épp. Fel kéne vennem! – mondta a videóchatben. - Rendben, akkor csütörtökön talizunk! – búcsúzott el Petra. Kinga átváltott a másik hívásra. - Szia Dávid! Mizújság? – kérdezte, de látta, hogy itt valami gond lesz. Dávid nem mosolygott, és nem is kezdett a mondanivalójába rögtön. - Utálok minden csajt! – mondta első felindulásában Dávid. - Remek, örülök, hogy emiatt engem hívtál! Igazán megtisztelő! – próbálta felhívni a figyelmet Kinga arra, hogy Dávid most egy lánnyal beszél, aki utálata tárgyát képezi. - Jó, bocs, de te más vagy, te normális vagy! – felelte Dávid, mikor rájött a hibára. - Akkor most határozzuk meg kik a lányok? Nem éppen egy adott lányra gondolsz? Akit nevezetesen Laurának hívnak? – kérdezett rá direktben Kinga a lányra, aki mostanában a legtöbb gondot okozta Dávid életében. - De jól ismersz. – felelte röviden Dávid és elhallgatott. - Elmondod mi történt vagy azt is nekem kell kitalálnom? – vigyorgott a telefonjára Kinga. – Bár lenne tippem. Ha eszembe jut az elmúlt egy hónap, akkor biztos szakítottatok. Negyedszer. - Igen, honnan találtad ki? – kérdezte némi éllel a hangjában Dávid, mert tudta, hogy aki csak a felét tudja annak, amit Kinga tud, az is kitalálta volna, hogy ma is az a hír, hogy szakítottak. - És most mi volt? Elfelejtetted az utolsó szakításotok hétfordulóját? – grimaszolt a telefonba Kinga. - Te utálod Laurát, úgy érzem! – mondta Dávid, miközben elnyomott egy halvány vigyort. - Dehogy, csak valahogy már el kéne döntenetek, hogy megölitek egymást vagy elválnak útjaitok, esetleg megpróbáltok felnőttként viselkedni. – vázolta fel gyorsan a lehetőségeket Kinga. - Szerintem az elsőt választom, ha lehet. Aztán elmegyek Indiába és vagy szerzetes leszek egy hegyen életem végéig vagy elveszek egy thaiföldi nőt, aki főz, mos, takarít és félistenként tekint rám. Örül, ha rámosolygok és ennyi. Remélhetőleg sosem tanul meg magyarul és akkor beszélgetnem se kell vele. – mondta kis gúnnyal a hangjában Dávid és szomorú képet vágott hozzá. - Egyébként annyi normális csaj létezik a Földön, csak te mindig a balhésokkal esel szerelembe. Inkább valakit az egyetemről vagy egy művész estről kéne felszedned. - De azok a csajok meg unalmasak szoktak lenni. - Nekem lenne egy… - kezdett bele Kinga Petra és Dávid találkozásának megszervezésébe, de Dávid nem engedte befejezni a mondatot. - Ne kezdd, nem akarok lányokról hallani. Inkább elmennék moziba. Nincs kedved eljönni egy szerencsétlennel, akit most dobtak ki?! Én fizetem. - Na, mi van a haverok nem érnek rá? - célzott Kinga Dávid barátaira, akikkel ő is sokat szokott lógni. - Ők csak szívnák egész este a véremet, minden csajra rá akarnának beszélni. És erre most nincs energiám. – válaszolta őszintén Dávid, miért szeretne inkább csak Kingával elmenni moziba. - Rendben. Mit szeretnél megnézni? - Végülis mindegy, de ne legyen romantikus! - Jó, akkor megnézem, mi a műsor. – miközben Kinga beszélt, már nyomkodni is kezdte a telefont. Megnézte a műsort. - Találkozzunk a mozi előtt egy óra múlva. Lesz egy jó film, majd meglátod mi az, ha elkezdődik. - Rendben. – válaszolta fenntartás nélkül Dávid, mert tudta, hogy Kinga nem veri át és valami neki is megfelelőt talált. Letették a telefont. - Szia Petra! Bocsi, csak meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni moziba. - Szia! Most? Nem, nincs kedvem, eléggé magam alatt vagyok. Azért rendes vagy, hogy fel szeretnél vidítani. Inkább maradjunk a csütörtöknél, jó?! – mosolygott kicsit erőltetetten a telefonba Petra. - Jó, jó, bocsi, jó ötletnek tűnt, de ahogy akarod, akkor szia! – tette le a telefont Kinga. Pedig már nagyon lelkes volt, hogy a két szomorú, de kedves ismerősét bemutathatja egymásnak. De nem csüggedt, elhatározta, hogy majd csütörtökre beszervezi Dávidot is a kiállításra. Az még jobb, mert nem kell egy teremben némán ülni egymás mellett, hanem beszélgethetnek egymással hárman. Egy óra múlva már a filmet nézték Dáviddal. Nem volt túl izgalmas, de azért jobb volt, mint otthon ülni. Keresés (Searching) volt a címe és azért volt különleges, mert nem a csoda technikát alkalmazva a jövőben játszódott vagy a hírszerzés eszközeivel felturbózott szokványos akció film volt, hanem egy, a hétköznapi emberek által használt technikára épült, mint a Facebook, mobiltelefon, stb. Elég jól elterelte Dávid figyelmét arról, amin egyébként már elég sokat gondolkozott. Hogy mit is csinál ő még mindig Laurával. Most már tudta, hogy végleg el kell válniuk, de valahogy a lány el tudta varázsolni mindig. Ahányszor elhatározta, hogy nem kezdi vele elölről, annyiszor tudta meggyőzni Laura arról, hogy van értelme megpróbálniuk újra, ha mindketten változnak egy kicsit. De persze pár hét után minden alkalommal minden úgy folytatódott, mint előtte. - Hát ez jó volt, köszi, Kinga! – mondta a film után elismerően Dávid. - Jó fej vagyok, tudom. Csütörtökön nem lenne kedved esetleg egy kiállításhoz? – kérdezte reménykedve tőle. - Majd meglátom. Még nem tudom. De köszi, majd beszéljünk kedden vagy szerdán megint róla. - Oké. De sokféle művész lesz ám ott. Festő, táncos, fotós és ők csak azok, akik kiállítanak vagy táncolnak. A látogatók között meg lehet bárki. Érdekes emberek. - próbálta eladni a programot Dávidnak Kinga, remélve, hogy mindkét barátja eljön a kiállításra. Szerdán hívta őket. - Szia Petra! Mi lesz holnap? Megyünk akkor a kiállításra? – kérdezte tőle Kinga rögtön. - Szia Kinga! Persze, megbeszéltük, már nagyon várom, hogy találkozzunk! – válaszolta Petra. - Szuper! Biztos sok érdekes ember lesz még ott! – mondta vigyorogva Kinga. És elköszönés után bontották a vonalat. - Szia Dávid! Akkor holnap a Dürer-kertben? Vad Art kiállítás? – kérdezte azonnal Dávidot, mert már nagyon izgatott lett a kis akciójától. - Ja, emlékszem. Hát, nem annyira van kedvem, inkább maradnék itthon játszani online a fiúkkal. Azon sem kell sokat agyalni, csak mindenkit jól lelőni. – mosolygott a tabletre Dávid. - Na, ennyi, én elmegyek veled moziba, amikor krízisben vagy erre egy nyavalyás kiállításra nem vagy hajlandó eljönni?! – próbált érzelmi zsarolással célba érni Kinga. - Hűha, ez már kimeríti a lelki terror fogalmát kislány! – vágta rá viccelődve Dávid. - Látom, jobb kedved van, már rajtam élesíted a nyelvedet! Jól van, akkor megyek majd mással! – és kinyújtotta a nyelvét a telefonra Kinga. - Rendben, elmegyek veled. Ott találkozhatunk? Mást is hívtál? – kérdezte gyorsan. Rájött, hogy lehet, hogy egy társaság megy együtt és akkor ő is hív inkább az ismerősei közül valakit. - Csak egy barátnőm lesz ott. Miért kérdezed? – gyanakodott Kinga. - Csak, mert akkor elhívnék én is valakit. - Fiút? – lelkesedett föl Kinga. - Persze, de nem hiszem, hogy a te zsánered. - Az egyik őrült haverod? Nem hinném, hogy rá tudod venni bármelyiket arra, hogy eljöjjenek egy ilyen rendezvényre! - kuncogott Kinga már annak a gondolatától is, hogy Dávid három ütődött haverja közül egy is megjelenjen egy ilyen helyen. - Nyugi, nem közülük való, csak egy egyetemi évfolyamtársam. Ő is fotóra járt, de aztán megtetszett neki a csomagolástervezés és átment. – magyarázta el neki Dávid. - Jó, akkor ott találkozunk. Helló! – köszönt el vidáman Kinga. Kinga már szerdán örömködött azon, hogy másnap milyen jó lesz, ha a két frissen egyedül maradt barátja megismeri egymást. Hátha igaza van és egymásba habarodnak. Azért gondolta, hogy egymáshoz valók lennének, mert egyformán gondolkodtak, mindketten hasonló értékrenddel rendelkeztek, ami alap egy hosszú kapcsolathoz. És végső soron neki is jó lenne egy ilyen társasággal összejárni. Szerette Dávid haverjait, de olyan őrültek voltak néha, hogy az már neki sok volt. Meg állandóan a csajokról viccelődtek még ő előtte is és ez azért egy idő után unalmassá vált. Néha csapódott a srácokhoz egy-két lány, de pár hónapon belül lemorzsolódtak vagy lecserélődtek és emiatt sem barátkozott össze velük. Meg azért eléggé felszínes csajok voltak többségében. De abban most biztos volt, hogy Petra és Dávid jó páros lennének. Csütörtökön délután Kinga rohant haza, hogy elkészüljön és oda is érjen időben a rendezvényre. Gyorsan írt üzenetet mindkét barátjának, hogy hatkor ott lesz és keressék őt. Egész idő alatt mosolygott magában. Nagyon jó tervnek tűnt ez a kiállítás. Felszállt a villamosra a fülében szólt hangosan a zene. Szeretett zenét hallgatni a járműveken, mert nem igazán szerette az embereket hallgatni. Némelyikük nem egészen érte el, szerinte, a majmok értelmi színvonalát. Ezért, ha nem olvasott, akkor zenét hallgatott és nézett kifelé az ablakon. Nagyon gyorsan odaért a kiállítás helyszínére és már látta is Petrát az utcán sétálni. - Petraaa! – kiáltott rá messziről. - Szia Kinga! – köszönt vissza Petra, mikor már elég közel értek egymáshoz, ahhoz, hogy ne kelljen kiabálnia. Nem szerette a feltűnést. - Jegyet kell venni, menjünk a pénztárhoz. – mondta Kinga és kezdte szemével pásztázni az embereket, hátha meglátja Dávidot. De hiába kereste, nem látta sehol. Pedig azt válaszolta Messengeren, hogy nem sokkal előbb ér oda, mint Kinga. Biztos valami útközben lelassította. - Mit nézelődsz annyit? – zökkentette ki Kingát Petra hangja. - Ja, semmi, csak láttam az eseménynél, hogy van még olyan ismerősöm, aki jön és gondoltam, hátha meglátom egyiküket. De inkább menjünk be mielőbb, mert megfagyok. – azzal nyújtotta a kártyát a terminál felé, hogy kifizesse a jegyet. Kinga “Hol vagy már?” írt rá végül Dávidra negyed óra múlva, mert addig sehol sem találta a fiút. Dávid „Sietünk, de kicsit megcsúsztunk a kistesó miatt…” - Milyen jópofa ez a kiállítás. Jó, hogy sokféle művészetet hoznak itt össze. Az a táncos, aki festett, az is milyen jó volt! – mondta Petra Kingának. - Ja, igen, nagyon jó! – és már nézte is a telefont, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Dávidnak írt. - Már megint mi van? Olyan vagy, mint egy tini, aki randira készül. Tuti fiú van a dologban! – mosolygott Petra a barátnőjére. Elég jól ismerte és látta már, hogy milyen kis szertelen tud lenni, amint egy fiú kerül a képbe. - Igen, egy fiú, aki idejön és már itt kéne lennie, nem értem egy órája írta, hogy lassan itt lesz! – mondta kicsit mogorván Kinga. - Jól van, de le ne harapd a fejét, ha megérkezik, az nem lesz jó indítás a következő randihoz! - mosolygott rá Petra. - Ez nem olyan találkozó. Csak be szeretném mutatni Neked! Egy kedves srác és épp szingli. – vallotta be Kinga, hogy mire készül. - Ezt nem hiszem el!!! Keríteni akarsz nekem egy pasit? Azért még én is tudok szerezni magamnak egyet, nem kell segítség, köszi! Inkább haza megyek. Köszi a meghívást, jó volt, szia! – azzal Petra sértődötten elindult a kijárat felé. Nem nézett fel, csak ment kifelé, hogy minél előbb kijusson. Haragudott Kingára, bár tudta, hogy csak rendes akart lenni, de akkor sem teheti ezt vele, hogy kész tények elé állítja. Most nem volt olyan hangulatban, hogy egy idegennel beszélgessen mindenféle semmitmondó témákról. Inkább otthon marad egyedül és zenét hallgat. Vagy filmet néz. Egyedül, anélkül, hogy beszédkényszert érezne közben. Egyszer csak egy nagy testnek ment neki. Ezt csak akkor érzékelte, amikor már le is pattant róla. Elég kínos jelenetnek indult, nem akarta azzal tetézni a dolgot, hogy nekiáll bocsánatot kérni. Inkább a bajsza alatt odanyomott egy bocsit és fel sem nézve ment kifelé. Kinga ott állt és nézte, hogy Petra elsiet. Nem akart utána rohanni, tudta, hogy jobb, ha egyedül hagyja. Szegény még egy srácnak neki is rohant. És akkor észrevette, hogy a srác nem más, mint Dávid. Na, ha már neki nem sikerült, legalább a véletlen összehozta őket. El is mosolyodott, de nem tartott sokáig az öröme. Látta, hogy Petra lefelé hajtott fejjel ment is tovább, Dávid pedig utána sem fordult, lehet, hogy meg se érezte, hogy nekimentek. - Szia Kinga! Mit nézel ilyen kikerekedett szemekkel? – és fordult, hogy megnézze mit bámul a lány olyan mereven. - Szia Dávid! Jó sokára értetek ide, már a programok egy része le is ment. – motyogta Kinga még mindig kicsit elbambulva és elmerengve az előző pár perc eseményein. Ha ő nem említi meg, hogy egy fiút akar bemutatni Petrának, akkor most itt állnának mindketten és beszélgetnének. Ehelyett lett egy elszalasztott lehetőség és hozzá egy mérges barátnő és egy kvázi baleset. - Szóval mi van ott? – billentette ki Kingát a merengésből Dávid. - Az a lány! Aki neked ment. Láttad? - Nem figyeltem. Megszoktam, hogy tömegben lökdösődnek az emberek. De miért? Mi van vele? Baja lett? Vagy szellem? – heccelte Dávid, hátha magához tudja téríteni a lányt. - Jaj, nem, nem lett semmi baja. Csak egy ismerősöm volt. Mindegy, majd ráírok. - Ő itt Benji, az évfolyamtársam, akiről meséltem. A húga még kicsi és indulás előtt leöntötte a ruhámat, ezért késtünk annyit. Meg kellett száradnom, aztán haza menni egy másik cuccért. De remélem nem maradtam le mindenről! – mosolygott rá Dávid Kingára, Benji pedig nyújtotta a kezét a bemutatkozáshoz. – Örülök, hogy megismerhetlek. - Szia! Én is örülök. – hebegte Kinga. Az este során hármasban megnézték a teljes kiállítást és a bemutatókat. Jól érezték magukat, sokat nevetgéltek a képek láttán. Benji humora és a művészetek körében mutatott jártassága teljesen elvarázsolta Kingát. Ritkán találkozott ilyen fiúval. Ami még nagyon tetszett neki, az a fiú szeme és a feneke volt. Ez a két dolog volt, ami Kingánál a legfontosabb részlet volt egy fiún. Ha ezek nem tetszenek neki, akkor a fiúnak esélye sem lehet nála. Egy dolog nem hagyta nyugodni. Mégpedig Petra. Ráírt amint tudott: Kinga: „Ne haragudj, hülyeség volt!”. Petra: „Semmi baj, de máskor ne csinálj ilyet! J”. Kinga: „Rendben. Meg is jöttek a srácok. Megismertem Benjit, nagyon jó fej! Kár, hogy nem maradtál!”. Petra: „Majd máskor. Ha már nem fogom utálni az összes fiút!”. Kinga: „Rendben. Holnap hívlak!”. Petra: „Oké, és mesélj! ;)”. Kinga: „Mindenképp J” Mikor befejeződött a rendezvény, a két fiú haza kísérte Kingát. A kapu előtt elköszöntek egy puszival. - Örülök, hogy megismertelek, remélem, hogy találkozunk máskor is! – mondta Benji. Kinga szíve hevesebben kezdett verni. Remélte, hogy a fiú ezt nem csak udvariasságból mondja, hanem mert komolyan gondolja. - Én is nagyon remélem, jól éreztem magamat az este. – válaszolt neki elpirulva Kinga. Dávid észrevette, hogy Kinga máshogy viselkedik, mint szokott a haverjai előtt. Elmosolyodott és elhatározta, hogy rásegít a kapcsolat kialakulásához. - Jó éjt, Kinga! – köszönt el Dávid, hogy megtörje a csendet a másik két ember között. Mikor eltávolodtak a háztól, Dávid odaszólt Benjinek. - Tetszik, mi? - Ja, kedves és intelligens és nem látszik hisztisnek, mint a többi csaj mostanában.