"Egyszer azt találtam mondani, hogy Erika olyan, mint egy meseanyó: az ember körbeülné, és hallgatná folyton. Ez a beszélő, mesélő jelleg a leginkább magával ragadó minden meséjében – ebben az ifjúsági regényben is. És bizonyos szempontból nincs jobb gyógymód mindenféle lelki és társadalmi bánatokra, mint hogy valakiben megbízzon az ember a mese révén, rábízza magát és kövesse. Olykor Illem Katának hívják azt, akiről mesél, máskor Lizinek és Porcicának. De voltaképpen mindig: rólunk." Demény Péter, író A meseregény tartalma:   Könyvtár az erdő szélén Porcica a hátizsákban Porcica az iskolában   Matyi Hangya hazatér Az iskolai könyvtár titka A könyvtárünnep   "Lizi és a Mindentudó Porcica egy meseregény, melyben az elején még olvasni sem szerető Lizi, és az osztályban kicsúfolt Matyi összefognak, hogy megmentsék az elszunnyadt könyvtárat, és újból tanítsák meg olvasni az iskola gyermekeit. A nyomozó-rejtvényfejtő munkában segítségükre van Mindentudó Porcica és Hangya, de sokan mások is bekapcsolódnak a nagy feladat megoldásába!" (erdely.ma)   "Milyen a jó könyvtár? Talán olyan, ahol szisszenés nélkül ülnek a gyerekek, ahol még a légy zümmögését is meghallják? A könyvtáros néni segítőkész legyen-e, vagy éppen árgus szemekkel figyelje, hogy kinek - milyen turpisságon jár az esze? Hajós Erika egy olyan könyvtárba vezeti be az olvasót, ahol hajdan tarka madarak röpködtek, hadseregek vonultak, vízesés zuhogott, varázserejű fák táncoltak, tündérek röpködtek, de csak olyankor, amikor a királykisasszony olvasott. Hiszen máskor olyan volt, mint bármilyen más könyvtár.  Hogyan tellik  meg élettel egy elhagyatott, erdőszéli könyvtár, és mitől válik izgalmas beszélgetések helyszínévé egy iskolakönyvtár? A mese szereplői nem csupán a kalandjaikba avatják be az olvasót, de még az olvasás szeretetére is rávezetnek kicsiket és nagyokat egyaránt." (elhangzott a kolozsvári rádióban) Harmath Artemisz - irodalomtörténész, kritikus   A cselekményfordulatok finoman illeszkednek, a sűrítés-tömörítés és az egyénítés remek arányú, a szereplők bájosak és gyerekszerűek. Az ellenfél nem élőlény, nincs is megnevezve. Ott lapul a sorok között, a hősök passzivitásában. A mai napság oly gyakori fásultság, a pedagógusok által gyakran emlegetett motiválatlanság az ellenfél, akit le kell győzni. Lizi, a lila kislány ugyanis nem szeret olvasni. De még az iskolai könyvtáros kisasszony sem. Szerencsére itt is akad egy segítő, a mindentudó és beszélő Porcica. Ő vezeti át a csodák világába a gyerekeket. A helyszín három könyvtár, egy erdei, egy iskolai és egy padlásérbeli. A mellékszereplőknek egy-egy könyv hiányzik a boldogsághoz, azokat kell bennük megtalálniuk, hogy végre önazonosak legyenek. A kíváncsisággal közelítő olvasó számára megélednek a mesék, a lapokról felcsap a varázslat. Kipenderülnek és beszélni kezdenek a virágok, a hangyák, harcolni kezdenek a lovagok. Ez már meggyőzi a kicsi, lila lányt, Lizit és barátját Matyit is arról, hogy olvasni jó. A meseregény ügyesen elkerüli az alapszituációban rejlő didaxis csapdáit. Kedves humorral, tapintatosan, de annál fordulatosabban és ellenállhatatlanabbul viszi színre a hétköznapi helyszínek és tárgyak eredettörténetét, életét, ízét-zamatát. Forrás: mamiolvas.wordpress.com Könyvtár az erdő szélén - részlet   A meseregény első fejezetében a nagymama, akinél Lizi nyaral, elviszi kisunokáját az erdőszéli könyvtárba, hogy megbarátkozzon a könyvekkel. Itt találkozik a kislány Porcicával és a kicsi Sárkánnyal...   Nagyanyó pedig aprócska vendégével körbejárta a könyvtárat, megmutatta neki a könyveket, majd azt, hogy hol találja a létrát, aztán elment. A kis idegen pedig csak állt a szoba közepén, apró lila papucsától a feje búbjáig, lilában. Nem azért mondom, hogy a feje búbjáig, mert így szokás, hanem azért, mert tényleg a feje búbjáig lila volt. Amilyen kicsi, olyan mérges. - Nem fogok olvasni! Nem szeretek olvasni! Hát senki nem érti meg? - kiáltott a kislány, miután nagyanyó a könyvtárban hagyta. Porcica és Sárkány egymásra néztek. Porcicának írtó kíváncsi természete volt, így hát ki is gurult az asztal alól, egyenesen a kicsi lila lány lába elé. - Már meg ne haragudjon, kisasszony, de olvasni mindenki szeret, ezért nem érti senki, hogy kegyed miért nem szeret olvasni. - Te ki vagy? - nézett a lény Porcicára. - Ó, elnézést, milyen udvariatlan vagyok! Porcica a nevem. Mindentudó Porcica - tette hozzá szerényen -, és ő a barátom. - Mutatott rá az asztal alatt lapuló Sárkányra. A lila kislány bekukkantott az aszatal alá. - Egy kicsi rózsaszín sárkány! Jaj, de édes! Megfoghatlak? - kérdezte már vidáman, s ahogy kezébe vette a Sárkányt, arca is visszakapta halvány rózsaszín színét. Egészen kedves kislánnyá változott. - Kegyed, kisasszony, kicsoda? - érdeklődőött tovább udvariasan Porcica. - Jaj, bocsánat, be sem mutatkoztam nektek. Lizi vagyok. Nagyanyónál leszek vakációban. És nem vagyok kisasszony, csak egy kislány. - fordult nevetve a lila ruhás Lizi Porcicához. Majd így folytatta: - Azt hittem, borzasztóan unalmas vakációm lesz, főleg hogy nagyanyó egyből a könyvtárba hozott, pedig tudja, hogy nem szeretek olvasni. De így, hogy ti itt vagytok, biztosan jókat fogunk mulatni! Mit szoktatok csinálni? - Háát, leginkább olvasni - vallotta be Porcica. - Olvasni? Egy porcica és egy sárkány? - Igen. Tudod, mi nagyon szeretünk olvasni. De nemcsak azért olvasunk, mert szeretjük, hanem azért is, hogy minél több mindent megtudjunk arról, ami épp érdekel. Most éppen azt a könyvet keressük, amelyikbe lehet varázsige...."  A két kis csodalény e probléma megoldásának keresésekor mutatják meg Lizinek a könyvek titkát, s vonják be azok tanulmányozásába, megszeretetve ezzel az olvasást.     Az iskolai könyvtár titka - részlet -     ... Márta néni figyelmesen végighallgatta őket, majd csenedesen így szólt: - Igen, valamikor élt az iskolakönyvtár, de ez ma már nem lehetséges. - De miért? A gyerekeket meg kell tanítani olvasni. S ebben csak Márta néni tud segíteni. Ha az erdei könyvtár él, akkor ez miért halt meg? - Mert még ott van Sárkány. Azóta van ott, amióta a könyvtár megépült. Minden könyvtárban él egy szellem, aki vigyáz rá. Némelyiknek szerencséje van, mint Sárkánynak, aki barátokra tett szert, és van, aki nem mutatkozik, láthatatlan, mégis irányítani tudja, életben tudja tartani a könyvtárat. Minden szellem más. - Ennek a könyvtárnak ki volt a szelleme? Most hol van? - kérdezték egyszerre a gyerekek. Márta néni percekig csak nézte a kíváncsi szemeket. Látszott rajta, hogy tétovázik, aztán megszólt újra: - Itt ül előttetek - mondta csendesen. - Márta néni? Márta néni a könyvtár szelleme? - néztek egymásra elképedve Liziék, majd újra egyszerre kiáltottak fel. - Hiszen akkor megvan a megoldás! Ha van a könyvtárnak szelleme, életre keltheti a könyvtárat. Márta néni életre keltheti a könyvtárat! - harsogták a gyerekek. Becsengettek. Kintről még beszivárgott a folyosón rohanó gyerekek hangja, majd sorra becsapódtak az ajtók, és síri csend lett. - Be kell mennetek órára - mondta Márta néni. - Nem, most nem mehetünk. Márta néni, kéreztess el minket, segítened kel, most nem küldhetsz el. Kérünk szépen, mesélj el mindent. Biztosan találunk megoldást.  - Nem bánom. Elkéreztetlek, és elmesélek mindent. De utána ígérjétek meg, hogy nem beszéltek soha senkinek róla senkinek, és többet nem kérdeztek. - Megígérjük - hadarták a gyerekek, miközben hátuk mögött kisujjaik keresztbe fonódtak. - Maradjatok itt, mindjárt jövök - azzal Márta néni felállt, és kiment az ajtón. A tanci Márta néni kérésére elengedte a két gyereket, hogy a könyvtárban segédkezzenek. Tudta, hogy az utóbbi időben gondjaik voltak az osztállyal, és azt is, mennyire szeretnek olvasni - arra gondolt, biztosan jót tesz nekik, ha még egy kis időt a könyvtárban tölthetnek.   Amint Márta néni visszatért, két aggodó szempár várta. Nem lesz könnyű elmagyarázni - gondolta magában, de aztán visszaült a helyére, és mesélni kezdett. Elmesélte, hogy ő is, mint minden könyvtárszellem, akkor került ide, amikor a könyvtár épült. Réges-régen minden ember tudott olvasni, mindenki életre tudta kelteni a könyvtárat. Aztán jöttek a háborúk, majd az új élet, és az emberek kezdtek megfeledkezni a könyvekről, már nem úgy olvastak, mint régen. Ezért volt szükség arra, hogy minden könyvtárat egy szellem vigyázza, olyan szellem, aki már kezdetektől ott volt, mert csak  ő segíthet a könyvtár életben tartásában. Sárkány is ilyen szellem, a könyvtárak tündére őrzőnek nevezte ki. Ő nem tud róla, a legtöbb szellem nem tudja, hogy őrző is egyben. - Nahát! - csapta össze kezét Lizi. - Hogy fog örülni Sárkány, ha elmesélem neki! - Az én esetem kicsit más - folytatta Márta néni. - Az előző könyvtáros gyakran vette elő azt a hercegnős könyvet, amelyben én is éltem. Aztán egy nap nyugdíjba ment, és épp búcsúzkodtunk, amikor bejött az igazgató, és megkért, legyek én a könyvtáros. Örömmel vállaltam. Azóta az igazgató is más, az új igazgató nem tudja, ki vagyok. - Te hercegnő voltál? - szólt közbe Matyi csodálkozva. - Igen. Még mindig az vagyok, csak őrző nem tudok lenni már, és nem volt, aki a helyembe lépjen - magyarázta szomorúan Márta néni. - De miért nem lehetsz őrző, ha eddig az voltál? - értetlenkedett Lizi. - Tudjátok, én a könyvből léptem ki mindennnap, de minden este vissza kellett mennem, a könyvben pihentem, puha ágyban, párnák közt. Egy hercegnő csak akkor lehet őrző, ha minden éjfélkor visszalép a könyvbe. De én pár éve kint rekedtem. Az új igazgató sok könyvet hozott a könyvtárba, és sok régit elvitt. Egész nap pakoltunk, rendezgettük a könyveket, és nem vettem észre, amikor az én könyvemet is kitették az eldobhatók közé. Este már hiába kerestem, nem találtam. Másnap szóltam az igazgatónak, hogy szükségem van a könyvre, mert éjfélkor vissza kell mennem, különben nem tudom életbe tartani a könyvtárat, de kinevetett, és határozottan kijelentette, hogy hercegnők nem léteznek: divatjamúlt mesék ezek, nincs szükség rájuk. Bárkit kérdeztem, senki nem tudta, hová vitték a régi könyveket. Attól a naptól kezdve hiába olvastam a gyerekeknek, nem keltek életre a könyvek, mert megszegtem a szabályt. Éjfélkor nem tudtam visszatérni a helyemre. - Vajon nincs az erdei könyvtárban Márta néni könyve is? - nézett Matyi Lizire reménykedve. - Nincs, az biztos nincs. Egyetlen hercegnős könyv sincs. Vannak ugyan könyvek, amelyekben élnek hercegnők, de ami csak róluk szól, olyan nincs. Valahol viszont biztosan megvan...