Képzeljétek el, az Egyisten mennyit mulathatott, miközben hullócsillagot, pörölycápát, pandahangyát, tapírt, örvösmedvét, csikóhalat teremtett! Ráadásul élő anyagból izgő-mozgó lényeket! Meg embert is, akinek a fejéből kipattant az egész mostani világ. "Dicsérjétek Istent, aki embert alkotott, egy szájjal és két füllel, hogy kétszer annyit figyelhessen társára, mint amennyit beszél hozzá..." Joseph Haydn zeneszerző csodás muzsikával próbálta elképzelni a világteremtés hatalmas munkáját és örömét, az ő oratóriumát megtaláljátok az interneten.   Részlet a könyvből "Ahogy reggel lett, Isten kigondolta, hogy szeretné igazán látványosra megcsinálni a plafont, vagyis az eget. Gondolkodott, vajon milyen színre fesse ki ezt az egész mindenséget. - Halványlilára - mondta a Fiú. - Zöldeskékre - mondta a Lélek. - Legyen inkább rózsaszín - ábrándozott az Atyaisten. Na most ha ők három tesó lettek volna, akiktől azt kérdezik a szüleik, milyen színű legyen a közös szobájuk, akkor nyilván jól összevesznek, bunyózni kezdenek, dobálózni meg kiabálni, esetleg vörös fejjel, üvöltve bömbölni. Mert mindegyik mást akar. Hacsak nincs egy okos apukájuk, aki azzal vigasztalja meg őket, hogy az egyik fal akkor ilyen lesz, a másik amolyan, a harmadik pedig a harmadik gyerek akarata szerinti. Igaz, hogy a festő bácsi füle kettéáll a feladattól, mert neki bizony sokkal gyorsabb egyetlen színnel telibe festeni az egészet. Az Atyaisten viszont csak nevetett egyet, hogy akkor jó, pontosan ilyen színű lesz a mennyboltozat, vagyis az ég kupolája. Na de mégis milyen színű? Hát színváltós... Épp volt egy jó hatalmas hordó színváltós festéke a fészerben. Hogy honnan volt neki, ha még nem is volt korábban semmi? Remek a kérdés! Hát onnan, hogy egy-két szóval az Isten fészert is, festéket is rittyentett. Sőt, még olyan hosszú nyelű festőhengert is, amelyhez létra sem kellett, simán el lehetett érni vele az ég legtávolabbi pontját. Nagy szerencse, hogy Isten ekkor még nem teremtett se bogarakat, se madarakat, mert biztos beleragadtak volna a frissen festett égbe vagy összemaszatolják szárnyaikkal az egészet! Végül az egész Hármas Egyisten, az Atya meg a Fiú meg a Szentlélek együtt bámulták az eget, ahogy a színét változtatja. Reggel rózsaszínes, aztán narancsosan vöröslik, aztán izzósárga, aztán süvítő fehér, aztán mélyülő kék, aztán zöldeslilás, aztán bordószürkés, aztán feketebíboros. Meg az összes többi színárnyalatot is bemutatja, ami ezek között elképzelhető. Tisztára mint egy képernyő vagy egy mozivászon... - Na, mostantól ez lett az ég - ujjongott Isten, mert tetszett neki a színváltós mennyezet. És vele ujjongott a Fiú és a Szentlélek is, csak úgy libegett a ruhájuk. - Szeretném, ha nem csak mi hárman örülnénk ennek a jó kis világnak - dobra be az Atya, és elkezdett csettintgetni. A fiú is csettintgetett az ujjaival, a Lélek meg tapsolva röpdösött fel-alá. Lássatok csudát, az ujjaik és a Lélek tollai közül szikrák pattogtak elő, mindenféle színűek, akár az égbolt, mályvásak, türkizek, vérpirosak, aranylók, ezüstösek, kéklők. Így jöttek létre az angyalok, akik attól a naptól fogva egész hadsereget alkottak, és ide-oda zurrogtak. Suhognak még ma is, mert Isten előre látta, hogy az emberek biztos majd össze-vissza botladoznak, rájuk fér egy kicsi segítség. Az angyalok azóta is ellátják körülöttünk az őrző-védő szolgálatot, csak persze nem látjuk őket, ezért néha azt hisszük, nincsenek is. A láthatatlan, tollas népség óvatosan táncikált az ég alatt, és ámuldozva lesték, amint az égbolt újabb és újabb színárnyalatokba vált. Beesteledett és kireggeledett, eljött a teremtés második napja. Isten látta, hogy egy kicsit rendezetlen a földi homokozó. A száraz részeket mindenütt víz takarta. Tocsogni kiválóan lehetett benne, és tocsogni igazán jó dolog, ezt mindenki tudja. Ha van rajtunk gumicsizma, azért jó tocsogni, ha nincs, akkor azért. Az se rossz, ha beleugrunk egy tócsába, és valaki mást le tudunk fröcskölni vele. Lehet, hogy ő nem annyira örül neki, de mi remekül mulatunk. Mondjuk Istennek nem ilyen vásottságokon járt az esze, de azért az angyalokkal tocsogtak egy jót a vizekben, amelyek az egész földet elborították. És örültek és visítoztak, és ünnepeltek. Aztán Isten rendbe szedte a gigászi homokozót. Ráparancsolt a vizekre, hogy húzódjanak egy kicsit összébb. Létrejött a tenger, hullámzani kezdett, és visszatükrözte az égbolt folyton változó színeit. Isten ráparancsolt a szárazföldre is, hogy emelkedjen meg egy kicsit, és álljon össze mezőkké, hegyekké, dimbekké és dombokká. És az angyalok belevetették magukat a hatalmas feladatba, és szédületes csúcsokat meg vízmosásokat meg zátonyokat meg szigeteket meg partfalakat meg sivatagokat gyurmáztak össze vígan, tiszta saras lett a klepetyus rajtuk. Mosóporra Istennek nem kellett költenie, mert alighogy fölröppentek zirr-zurr, a homok porzott körülöttük, és a ruhájuk ismét patyolattisztán ragyogott. Ezek ilyen automata, öntisztító angyalok, nagyon izgalmasak. Látta Isten, hogy a tenger és a szárazföld is nagyon jó."