| 		
		 
     A mese
	
		
			
				
					
						 Mi mindenre tanít a mese? 
					
						A mesék, és különösen a népmesék világa egyáltalán nem zavarja és rémíti meg a kicsi gyermekeket, ellentétben a különböző virtuális csatornákon érkező villódzó, túlságosan gyorsan pergő mesékkel.  
					
						A királyfik és királylányok, szegénylegények, ősz öregapók és öregasszonyok, boszorkányok és hétmérföldes csizmák világa harmonikusan illeszkedik a gyermeki fantáziához, és lehetőséget teremt arra, hogy a kicsik a meséken keresztül készüljenek fel az életre. 
					
						Megtanulják például, hogy  
					
						- a célolat először ki kell tűzni, aztán  
					
						- el kell indulni az úton, hogy el is érjük őket, és bizony  
					
						- útközben számos harcot kell majd megvívni.  
					
						Ezektől nem szabad megijedni, hiszen mindig lesz elég erőnk és optimizmusunk abban, hogy kudarcok után győzhetünk a nehézségek felett.  
					
						Más motívumok az identitás erősítését segítik: a szülőktől való elszakadást is jelképezi például a hamuba sült pogácsával való elindulás az ismeretlenbe. 
				 
			 | 
		 
	
 
	  
 
	
		
			
				
					
						A mese, mint a lélek tükre, ajtót nyit számunkra belső világunk felé. Ezen a titkos kis ajtón keresztül napvilágra kerülhetnek és mesebeli alakokban testet ölthetnek vágyaink, fantáziáink, ndulataink, egész ösztönvilágunk.  
					
						  
					
						A mesék szereplői által képviselt tulajdonságokban felismerhetjük saját cselekvéseink indítékait, az élet problémáihoz és megoldásukhoz való viszonyunkat.  
					
						A mesék egyik legfontosabb célja és funkciója, ahogy von Franz írja (1995), hogy  
					
						"a gyökerét vesztett racionális tudatot - aminek eluralkodása egyoldalúsághoz és a személyiség elsivárosodásához vezethet - visszakapcsolja gyökereihez, a kollektív tudattalanhoz".  
					
						Ezzel együtt visszakapcsolja az emberi közösséghez, s a közösségért végzett cselekedetekhez. Egyben visszakapcsolja a lelkünk mélyén eredő forráshoz is, amely új életenergiák hordozója.  
					
						A mese, akárcsak az álom, ahogy Jung írja:  
					
						"megnyitja a lélek legbelsejébe, legintimebb részébe vezető titkos kis ajtót, amely kinyílik abba a kozmikus őséjbe, amely a lélek volt, amikor még messze nem létezett az én-tudat, és amely még sokkal tovább lélek marad, mint ahová az én-tudat valaha is elér…. Ebből a mindent összekötő mélyből származik az álom." (Id. Isler, 1996.110.o.) De nem csak az álom, hanem a monda, mítosz és a mese is. 
					
						Mese és valóság kapcsolata 
				 
				
					  
				
					A mesék cselekményének középpontjában mindig valamilyen krízissel, konfliktussal találkozhatunk  - szereplőinek addigi életfolyama megreked, elakad, vagy kisiklik - hasonlóan ahhoz, ahogyan az a mindennapi életünkben is előfordul. A mesék szimbolikusan utalnak a valóságban megélt  problémáink és komplexusaink gyökerére, fellebbentik a fátylat az úgynevezett való világ színpadáról, amelynek függönye mögött tudattalan világunk királyai, királynői, sárkányai, boszorkányai, tündérei, mesebeli állatai a rendezőerők, mint archaikus pszichés struktúrák.  
				
					A mesékről első megközelítésben az jut eszünkbe, hogy olyan történetekről szólnak, aminek nincs és nem is lehet köze a valósághoz. Ellenkezőleg!  
				
					A mesék cselekményében végighúzódó konfliktusok a való élet problémáinak sűrítményei, amelyek szimbolikus  képekben és eseményekben öltenek testet.   
				
					A szimbólumalkotás veleszületett képességünk, s ha ennek nem adunk teret életünkben - akár csak mesehallgatás szintjén is - akkor ez megakadályozza a fejlődést (von Franz, 1995). A személyiség kibontakozásának elakadása pedig pszichés zavarokhoz, szorongásokhoz, indulatkezelési problémákhoz vezethet.  
				
					A mesék választ adhatnak minden olyan kérdésre és problémára, amellyel életünk során szembekerülünk, a testvérféltékenységtől kezdve a szülőkről való leválásig, az életfeladat, a hivatás megtalálásától a párválasztásig. 
				
					  
			 | 
		 
	
 
	  
	  
	 
	  
 |