Az elektronikus tömegkommunikáció - és elsősorban a televízió - napjainkra jellemző elterjedése előtt a fejlődés első éveiben a fizikai és társas világ működésére vonatkozó ismeretek a gyerekek számára szinte kizárólag személyes tapasztalatokból származtak. A gyerekek a felnőttek minden tevékenységének részesei voltak. A szó mai értelmében nem volt tehát gyerekkor.   A 19. század végétől egy olyan új korszak köszönt be, mely körülbelül a 20. század közepéig tart, és meghatározó eleme az írásbeliség, illetve az iskoláztatás általánossá válása, ennek következtében a gyerekkor elkülönülése, a védett gyerekkor kialakulása. Ebben az időszakban a világ megismerése továbbra is a személyes tapasztalatokon alapul, ami kiegészül - az olvasás révén - a nyomtatásban rögzült és felhalmozott ismeretekkel. Az olvasás csak fokozatos belépést enged a felnőttek világába.   A gyerekek ismereteit apránként a felnőttek által mondott történetek, mesék is gazdagították, de a fiatalok fejlődéséért felelős idősebb generáció a történelem során mindig megszűrte a gyerekeket érő információkat. Az iparosodott társadalmakban csak az iskoláskortól -helyesebben az olvasni tudás készségszintű elsajátításától, általában 8-10 éves kortól - kezdve tudtak a gyerekek olvasmányaikon keresztül a világ előlük addig elzárt életébe, a felnőttek világába apránként betekinteni. Az olvasási készségek kialakulása és fejlődési szintje tehát szükségszerűen életkorhoz kötötte és fokozatossá tette ezt a folyamatot.   A 20. század második felében döntő szerepet játszik egy kitüntetett médium, a televízió elterjedése. Vajon véget vet-e a tévé uralma a védett gyerekkornak? A tévé korában a világ megismerése "mintha" személyes tapasztalatok útján történne, és azonnali belépés a felnőtti világba.  A televízió gyökeresen megváltoztatta a korábbiakban kialakított fokozatos átmenetet a gyerekkorból a felnőttkorba. Kendőzetlenül, feldúsítva mutat be mindent, akár a legkisebbek számára is. Az általa ábrázolt világ pedig nagymértékben eltér attól, amit a mesék, a valóság felnőttek által megszűrt változata, a gyerekeknek szánt egyéb történetek az adott kultúrában elfogadott értékeknek megfelelően ábrázoltak: itt gyakran nem az igazság és a rend uralkodik, gyakran nem győz a jó és a becsületes, sok a megtorlás nélküli, sőt eredményes erőszak, és a szexualitás sem a szerelem szép velejárója.   A fenti összehasonlítás persze erősen leegyszerűsített, de a szakértők - és az aggódó nevelők is - a televízió elterjedéséhez kötik a gyermekkor védettségének megszűnését. A televízió mindent megmutat, sőt gyakran dúsítva hozza a gyerekek elé a felnőtti világot, annak gyakran csúnya arcát, a társas világ működési rendellenességeit. A televízió nem tud suttogni, mint a gyerekeknek nem való témákról beszélgető felnőttek. Ráadásul a fiktív, gyakran eltúlzott tartalmak a kellő tapasztalattal nem rendelkező gyerekek számára valóságnak tűnnek. Mindez abban az életkorban tűnik igazán kedvezőtlennek, amikor a morális értékrend, a világkép, a társas együttműködés alapjai kialakulnak.  A szülők és a nevelők gyakran attól tartanak, hogy a televízió veszélyezteti a szülők viszonylagos "információs monopóliumát", vagyis azt a jogot és lehetőséget, hogy gyermekeik életkori és egyéb sajátosságainak megfelelően alakítsák a hozzájuk eljutó információk minőségét és mennyiségét. Ez a félelem tükröződik abban, hogy általában sokkal nagyobb hangsúlyt kap a média "ártalmas" hatása a lehetséges kedvező hatásokkal szemben.