MAI ROSSZCSELEKEDETEK
Egy:
kilögyböltem a levest
az asztalterítőre.
Kettő:
összefirkáltam a piros filccel,
hogy ne látsszon.
MAI JÓCSELEKEDETEK
Egy:
segítettem anyának
összehajtogatni a ruhákat a mosáshoz.
Kettő:
segítettem anyának
új terítőt választani a boltban,
mert a régiből nem jön ki a piros filc.
Megállapítást nyert
Kovács bácsi szerint
tegnap megállapítást nyert,
hogy én vagyok a legokosabb
gyerek a lépcsőházban.
Mivel más gyerek nincs,
én nyertem a megállapítást.
KILENC VERSSOR
Egyszer régen, amikor a nagypapát
homlokon csókolta a Múzsa,
azonnal írt kilenc verssort,
de mind a kilencet
a nagymama gyönyörű szépségéről,
és amikor ezt a Múzsa megtudta,
hát annyira megsértődött,
hogy azonnal elrepült Itáliába,
és azután már mindig más homlokát csókolgatta.
Kiss Ottó a 2002-ben megjelent Csillagszedő Márió című kötetével rátalált egy stílusra, egy hangra, s ezt a gyerekhangot azóta is sikeresen szólaltatja meg, akár kislány (mint a Csillagszedő Márióban), akár kisfiú (mint az Emese almájában) verseinek beszélője. Valójában a „hang” már 2002 előtt megvolt, csak fül nem akadt hozzá (akkor Visszafelé hull a hó címen jelent meg a Márió-kötet verseinek fele). Mindenesetre nyolc év alatt értő közönsége akadt a verseknek.
Veszélyes egy hang, egy stílus sikerét, működését megszokni: félő, a működés előbb-utóbb inkább a technika működésévé válik, s a lényeg elvész valahol. Kiss Ottó különböző koncepciók érvényesítésével kompenzálja a fennálló veszélyt. A 2006-os Emese almája „Szép Szó Tár”-ként, vagyis szótárként is funkcionált, s mind „szócikkei” elrendezésével (vagyis a versek alfabetikus szerepeltetésével), mind tartalmukkal a magyar nyelvről (is) szóltak.
A nagypapa távcsöve kevésbé „szigorú” koncepcióval bír: a versek annak a két hétnek történetét mesélik el, amíg a nagyszülők a beszélő kisfiú családjánál vendégeskednek. Ez a két hét némi idegenkedéssel indul („Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni” – mondja megérkezésükkor a kisfiú), de aztán nagy összebarátkozások ideje lesz.
„[U]gyanolyan, mint én,
csak sokkal magasabb,
és nemcsak értelmes dolgokról beszél,
hanem értelmetlenekről is.
Ebből lehet tudni, hogy ő már felnőtt” – tudjuk meg a nagypapáról.
A nagymamával pedig azért lehet összebarátkozni, mert
„ő nagyon finoman tud főzni,
én pedig nagyon finoman tudom
megenni, amit főzött”.
A két hét továbbá arra is alkalmas, hogy a nagypapa megtanuljon bánni a számítógéppel, hogy a házban lakó dühös Kovács bácsi kissé megszelídüljön, és persze hogy a nagypapa távcsövével láthatóvá váljék a múlt… A negyven versben vissza-visszatérő motívumok közül nem csupán a nagypapa távcsöve bír mélyebb, metaforikus értelemmel. Ám a kockadinnye felbukkanásánál (amelyről kiderül, hogy valójában egy tök, és hogy soha többé nem vesznek olyat) fontosabb egy merőben új motívum: a kisfiú istenhite.
Ez a hit – amely nem csupán a gyermeki mágikus gondolkozás eredménye, hanem a család mindennapjainak része – legalább öt versben szerepet kap (Éjszaka mindenkinek aludni kell; Nagypapa nem hisz; Indulunk a templomba; Oltár, valamint a kötetzáró Reggel kihallgattam anyáékat, amelyben a kisfiú így fohászkodik:
„drága kedves Jóistenem,
ugye hétvégére szép idő lesz?” – ugyanis épp azt hallgatta ki, hogy
„ha hétvégére szép idő lesz,
elmegyünk a nagyiékhoz”).
És valószínűleg a Mai rosszcselekedetek, illetve Mai jócselekedetek című páros is ide számolható: leginkább azok a gyerekek szokták számba venni napi jó és rossz cselekedeteiket, akiknek hittanórán felhívják ennek jelentőségére a figyelmüket. Kiss Ottó természetesen rendkívül bájosan relativizálja a „jó” fogalmát.
A kötetet Paulovkin Boglárka illusztrálta, mint annakidején a Csillagszedő Máriót is. Öröm, hogy ezúttal színes képek társaságában jelentek meg a versek: a képek humora jobban érvényesül, s melegebb-barátságosabb az összhatás.
|