Nem, nincs ilyen, a Nemzeti Alaptanterv semmit nem ír elő. A helyzet azért mégsem ilyen egyszerű, mert kötelező valamilyen kerettantervet használni, amelyek pedig előírhatnak kötelezőket. Több kerettanterv is forgalomban van, és ezekben már szerepelnek műcímek. A kerettanterv-választás pedig az iskola joga. A kerettanterv viszont nem törvény... (Az új NAT már előírja a kötelező olvasmányokat.)
-
A tapasztalat azonban mégiscsak azt mutatja, hogy nagyjából ugyanazok a köztelezők évtizedek óta. Az egyszerűség diktálja így? Vagy mert a tanárok ezt tanulták?
Részben valóban az egyszerűség diktálja, mert ezt tanulták, meg a szülei is ezt tanulták, és az ember mindig azt tartja normálisnak és természetesnek, amibe ő belenőtt. De van ennek egy nagyon praktikus oka is: nagyban befolyásolja a választást, hogy milyen könyvek hozzáférhetők, milyen könyveknek van tankönyvi feldolgozásuk. Az Egri csillagokról például minden ma forgalomban levő tankönyv beszél – vagyis könnyebb tanítani. De ha mondjuk egy tanár a Min mester inasát akarja feldolgozni, az a saját önállóságára és kreativitására van bízva. Persze, nagyon sok feldolgozást segítő anyag van, nem csak a hagyományosan kötelezőkről van tananyag, csak nehezebben elérhetők azok, amelyek más, újabb könyvekről készültek.
-
És a tanárok, tanítók hol találkoznak a gyerekirodalommal?
Minél kisebb gyereket tanít egy tanár, annál inkább tanul gyerekirodalmat. A tanítók rendesen, alaposan tanulnak gyerekirodalmat, a felső tagozaton tanítók is valamennyire, a középfokon tanítók, tehát akik egyetemre járnak, egyáltalán nem.
-
És te ehhez mit szólsz? Nekem ez régi nagy bánatom, sőt, azt gondolom, többek között azért is ilyen a gyerekirodalom megítélése itthon, mert egyetemen a magyar szakosok egyáltalán nem foglalkoznak vele.
Igen, ez nyilván nagyon helytelen. De vannak arra utaló jelek, hogy ez megváltozik. Reméljük.
-
Régen kizárólag gimnáziumi magyar tanár voltál. Mikor kerültél kapcsolatba a kisebbekkel és ily módon a gyerekirodalommal?
Professzionálisan 1998-ban, akkor kezdtem el hetedikeseket tanítani. Akkor vált evindessé, hogy olyan tankönyvet, olyan szöveggyűjteményt kell csinálni, ami hetedikes gyerekeknek való.
-
Ahogy én emlékszem, felsősként még gyerek-, gimnazistaként pedig már csakis felnőtt irodalmat olvastam. Hogy zajlik ez az átmenet?
Nagyon fontos, hogy az olvasó gyerek és a nem olvasó gyerek két külön kategória. Az olvasó gyerek felső tagozatosan mindenevő, visszafelé és előrefelé is. Eldöntetlen, hogy mit olvas, mesét is, és a szülei könyvespolcáról is levesz bármit. De ez nem baj, sőt nagyon jó. A nem olvasó gyerek viszont, akinek kín olvasni, akinek technikai hiányosságai vannak, egészen más ügy.
-
Miért rosszak, vagy fogalmazzunk így, miért nem annyira jók ezek a régi, hagyományos kötelezők?
Azért azt szögezzük le, hogy nem mindegyik nem jó – mert A Pál utcai fiúkkérdés nélkül jó, mindenkinek és minden iskolatípusban működik, szeretik, el tudják olvasni és élményt ad. És vannak kétség kívül olyanok, amelyek, úgy tűnik, hogy sehol sem jók, ilyen például A kőszívű ember fiai és a Légy jó mindhalálig, amiket a rendszeresen olvasó, nagyon művelt gyerekek sem szeretnek.
Egyfelől az olvasás sebesség felgyorsult, az elektronikus olvasás elterjedésével az olvasási technika megváltozott – a terjedelmesebb, több lábjegyzettel ellátott könyvek ma nehezebbek. Nagyon fontos, hogy a huszonöt évvel ezelőtti kultúra monolit kultúra volt, ami azt jelenti, hogy kevés könyv jelent meg, ami megjelent, az ugyan jól szerkesztett, szép könyv volt, de a gyerekeknek közel nem volt ilyen választási lehetőségük, mint ma. És akkor a sok-sok tévécsatornáról és az internetről még nem is beszéltem. Ezen kívül, mondjuk a huszonöt évvel ezelőtti állapotokhoz képest olyan csoportok is bekerültek a felső tagozatos oktatásba, akik korábban leszakadtak. Ez persze örvendetes, ennek köszönhető, hogy az analfabétizmus lecsökkent két százalékról fél százalék alá, de nem biztos, hogy ugyanazokat a könyveket kell-kéne olvasniuk.
-
Vagyis fölösleges ugyanazt a struktúrát ráerőltetni egy elit iskolára, mint egy átlagosra?
Igen, és ez az oktatáspolitikai váltás, hogy ne ugyanazt tanítsák a különböző iskolatípusokban, elvileg megtörtént. Pont ezért szabadították fel a kötelezőket is, és ezért nem írják elő, hogy mit kell. Viszont ugyanekkor keletkezett egy űr – nincs előírva semmi, de valamit mégis kell tanítani. És ezekbe a lyukakba nyomultak bele a kerettantervek, a tankönyvkiadók, az egyéb könyvkiadók, a rövidítések – és ezek a transzmitterek vették át a reguláció feladatát. Ez így nagyképűen hangzik, annyit jelent, hogy mivel országosan nem szabályozzák, a tanárok oda nyúlnak, amijük van, amit találnak, ami a rendelkezésükre áll.
-
Ha szerencséjük van, megtalálják a Pagonyt:). De ha nincs szerencséjük? Honnan tudja azt az egyszeri tanár vagy tanítónő, hogy mit olvasson a gyerekekkel?
Az oktatáspolitika felnőttnek kezeli a tanárokat, és azt mondja, hogy tájékozódjanak. Lehet találni továbbképzéseket, létezik a Magyartanárok Egyesülete, ami egy szakmai szervezet, és elég sok mindent nyújt ebben a témakörben is (gyermekirodalmi konferenciák, vitaalkalmak stb.) És ugyanígy létezik Tanítók Egyesülete is.
-
Hol jelent igazából gondot az, hogy mit olvassanak? Alsóban? Felsőben? Gimnáziumban?
Alsóban picit jobb a helyzet, ott jól működö könyvek vannak, A két Lotti, Lassie, A téli tücsök meséi – de ott is van kivétel, abszolút nem működik, az iskolák egy része mégis ragaszkodik például a Kincskereső kisködmönhöz.
Gimnáziumban, szakközépiskolában azért más a helyzet, mert ott megszabja a rendet az irodalomtörténet, vagyis hogy időrendben halad a tanárok nagy többsége, és Antigonét kell olvasni a 14-15 éves gyerekeknek, pedig legalábbis valamilyen átvezető irodalomra lenne szükségük. A legnehezebb ügy, a legfőbb kérdés azonban a felső tagozat, ötödiktől nyolcadikig. Itt a tankönyvek tárgyalási rendje is nagyon eltér – van olyan tankönyv, ami irodalomtörténetet tanít már ilyenkor is, ami nagyon nincs rendjén –, és vannak jobbak, olyanok, amik témákat vagy műfajokat dolgoznak fel. Viszont ahogy az elrendezés, a tananyag nem adott, úgy a kötelező olvasmányok sem adottak.
Hogy mit választunk kötelezőnek ebben az életkorban, az azért is kardinális, mert ekkor dől el, hogy milyen lesz az ízlése, ilyenkor, 10-14 éves kor között kezdenek a gyerekek egyéni stílust választani, olvasmányokat, zenét, "imidzset" választani maguknak, a saját szobájukat berendezni – tehát nagyon fontos időszakról van szó. A saját világ kialakítása ekkor történik, és hogy ebben lesz-e szerepe a könyveknek, mekkora szerepe lesz, milyen könyveknek lesz szerepe, ebben az életkorban dől el.
-
Akkor beszéljünk konkrét könyvekről! Te miket ajánlasz, miket használsz, miket szeretsz?
Nagyon-nagyon sok van.
Nagyon nem hiszek ugyanis abban, hogy meg kell lennie ötödikben-hatodikban-hetedikben-nyolcadikban A KÖNYVNEK, hanem van egy hatalmas és szabadon bővíthető lista, ebből lehet válogatni, és ezekből kéne minél többet elolvastatni (a felső tagozatos gyereknek – elvileg legalábbis – az olvasástechnikája már annyira fejlett, hogy gond nélkül el tud olvasni egy könyvet). A líra rovására is történhet a válogatás – ekkor még igazán csak a történetek ragadják meg az olvasókat, a gyerekeket.
Itt van a Min mester inasa például, már emlegettem ma: ez egy mai amerikai, gyönyörű könyv, csak jóra és szépre tanít, picike, vékony, kétszáz oldalas – egyszerűen remek, a gyerekek is nagyon szeretik.
Aztán: állandó vita kérdése a Harry Potter, amiben pedig a Dickens típusú árva gyerek-történettől kezdve az iskola típusú-történeten keresztül a saját világot megteremtő meséig minden benne van, és annyiban nagyon hagyományos gyerekirodalom, hogy komoly és egyértelmű morális tanulsága van (jó az, aki jóra használja a képességeit, nem az számít, hogy ki milyen származású stb.) – ötödikben szerintem nyugodtan lehet ezzel kezdeni, szívesen fogja olvasni minden gyerek, és könnyen hozzáférhető. Nagyon ajánlom.
Nagyon-nagyon jónak gondolom a klasszikus kalandos könyveket is, például Vernét (nem érdemes sem túl későn, sem túl korán olvastatni, talán hetedikben leginkább) – de ha több a lány az osztályban, nyugodtan lehet Pöttyös könyveket olvastatni (a Pöttyöst itt persze mint kategóriát értem). Vagy: nyolcadikban Abigél, mint kötelező olvasmány – tökéletes választás.
-
Ez volt az első magyar szerző. Ezek szerint ez nem számít?
Nem annyira. Fontosabb, hogy nyelvileg jó legyen, külföldi könyvek esetében, hogy jó legyen a fordítás. De vannak magyarok is bőven.
Darvasi Trapitije például nagyon vicces, nagyon jól feldolgozható, bonyolult, rétegzett könyv, és van benne egy krimi-struktúra, ami szépen elemezhető.
Aztán itt van a Maszat-hegy, ami már alsó tagozatban is nagyon jól használható – nagyon szeretik benne a gyerekek a vicces dolgokat, a Büdös pizsamázótól kezdve a Lecsöppenő Kecsöp Benőig.
-
Tőled hallottam először és Téged idézlek, ha engem arról faggatnak, amiről most én Téged, hogy mit olvassanak a gyerekek és miért nem olvasnak a gyerekek: humor, humor és humor – ez a legrövidebb út a gyerekekhez, főleg ehhez a korosztályhoz.
Igen, nagyon fontos. Ha már humor, akkor Indul a bakterház, Aszlányi Kalandos vakációja – ezek lehet, hogy irodalmilag nem annyira jó vagy kiemelkedő művek, és valóban nem mérhetők mondjuk a Légy jó mindhalálighoz, de nagyon lehet szeretni őket, és nagyon lehet nevetni rajtuk.
Vagy itt van a Tanár úr kérem, ami nagyon sok iskolai szituációt archetipikusan képvisel.
Csukás Istvánt nagyon szeretik – most kicsit visszaléptünk az alsó tagozatba –, vagy természetesen Lázár Ervint – őt abszolút lehet használni! Minden meséjét, kivétel nélkül! Kötelező olvasmánynak a Szegény Dzsoni és Árnika tökéletes. Vagy Janikovszky Éva. Vagy Békés Pál. Szóval nem kevés a magyar és a mai magyar szerző sem!
Tulajdonképpen szülőként nekem sem az a fő szempontom, hogy magyar vagy külföldi könyvet olvas-e a gyerek – inkább mint kiadó gondolkozom úgy, hogy a kortárs magyaroknak az az előnye is meglehet, hogy személyesen el tudnak menni, találkoznak és beszélgetnek a gyerekekkel. Berg Judit, Czigány Zoltán, Lackfi János sokat és szívesen megy iskolákba – szerintem ezt érdemes kihasználni...
Ezt a lehetőséget érdemes kihasználni, miközben abszolutizálni sem érdemes. Természetesen meg lehet hívni az alkotókat, és egy gyereknek még sokkal nagyobb élmény az, ha egy "valódi íróval" találkozhat, mint egy felnőttnek, de ezzel az eszközzel azért kevés gyereket és viszonylag ritkán lehet csak elérni. Ám aki meg tud hívni egy-egy ilyen alkotót, használja ki a lehetőséget.
-
Utaltam már ma erre, mégis kíváncsi vagyok, hogy mit mondasz: kevesebbet olvasnak a mai gyerekek, mint a régiek?
A mai gyerekek egészen másként olvasnak, egészen más olvasási stratégiákat alakítanak ki az internet terjedés, az információk özönlése, az általános zajszint emelkedése, a rájuk zúduló impulzusok erősödése nyomán. Nem szidni kell ezeket a jelenségeket, hanem lehetőleg megérteni, és érvényes válaszokat, olvastatási és olvasási stratégiákat kidolgozni ezekre. Van tehát feladat bőven, csak nem ugyanaz, mint tíz, húsz vagy ötven évvel ezelőtt. De olvasni ma is éppolyan jó, mint régebben volt.
Forrás: pagony.hu
|