olvasonaplo.net Annak idején annyira beleszerettem Anna Gavaldába, hogy féltem, ha gyors egymásutánban olvasom a könyveit, akkor ki fogok ábrándulni belőle. Ezért aztán jól félretettem és ugyan néztem, néztem hogy egyre újabb kötetei jelentek meg magyarul, meg adták ki újra a régieket, de én leragadtam annál, hogy a helyi könyvtárból eltűnt a Szerettem őt… és azt akartam mindenképp olvasni. De szerencsére szembejött velem a 35 kiló remény. Grégoire 12 éves és nem szeret iskolába járni. Sőt utál és fizikai fájdalmat okoz neki a suliba járás. Ennek megfelelően nem tanul jól, sőt rosszul. Viszont szeret a nagyapja műhelyében dolgozni, egyáltalán kicsi kora óta a barkácsolás, a különböző találmányok megálmodása az, amit nagyon szeret. De hát iskolába járni muszáj és hiába érti meg Leon nagyapa az ő vágyait, azért arra ő is felhívja a figyelmét, hogy az iskolát nem lehet kihagyni. De Grégoire nem tud a szüleivel, akik sokat veszekednek, igazán beszélni és megosztani velük a gondjait. Így aztán egyre reménytelenebb helyzetbe kerül, kicsapják  és olyan iskolába kerül, ahol semmi jó nem származhat belőle. S a családi gondok egyre komolyabbá válnak… Anna Gavalda kicsiben is nagyon jót tud írni, hiszen a könyv alig 80 oldalas, de tömör, velős, kedves és bizakodó. Inkább az ifjúságnak szól, tehát tizenévesek vannak megcélozva, mert benne van az, hogy nem kell mindenért magukat okolni, de vannak bizonyos helyzetek, amikor ki kell nyitnia az embernek a száját és kiállni magáért, az álmaiért. Ami pedig nekem, mint gyakorló szülőnek benne volt, az a megerősítés, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a gyerek legapróbb rezdüléseit se, mert gyakran sokat elárul arról, amit érez, hisz vannak életszakaszok, amikor nem tudja megfogalmazni mi az amit szeret és miért nem tud feloldódni más dolgokban. Azt hiszem, a 80-as években simán Piknik könyv lehetett volna belőle, hogy eljusson a célközönséghez. Most nem vagyok benne biztos, hogy ez sikerült, de reménykedjünk.