Tódor Király országában hogyan vezet a Kéklő liliomok oktondi pusztítása a birodalom szent madarának kipusztulásához?
Megtudjuk mi az "igazi" oka annak, hogy a kékvércsék varjúfészekben "laknak" és mi az rettenetes szörny, amitől Nyúl annyira megijed. Megismerhetjük Félixet, a kopasz sünit és barátját Apókot, a pókot. Valamint kiderül az is, mi zárta el Hörcsög Henrik lakásának vészkijáratát.
A könyv 31 meséjébôl (hogy a hónap minden napjára jusson egy) sok egyebet is megtudhatunk, sok rejtély megoldódik, és persze a végén minden jóra fordul, ahogy a mesékben illik. Bagoly Úr megoldja a mindenféle sajtot, a papírdobozos, a műanyagdobozos és az üveges sajtot is imádó kisegér problémáját. Katibogárnak, Hőscincérnek és Fátyolkának mégsem kell elhagyni otthonát. A gonosz vénember terve sem jár sikerrel, így tovább hallgathatjuk a Békás-tó vartyogóit, és szerencsére, Manoló, a jegesmedve csak álmunkban az utolsó tagja fajának.
A mesekönyv Pécsett a Természettudományi Múzeumban (Pécs Szabadság u. 2.) valamint a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban és Kaposváron a Somogy Megyei Múzeumban kapható. Hamarosan Budapesten és Szegeden is kapható lesz.
TARTALOMJEGYZÉK:
-
Bencsik Antal: A virágba borult város
-
Sajti-Kollár Andrea: Világszép napraforgó
-
Varró Imre: Az Aranyló kígyászölyv
-
Gregus Gábor: Végig az erdei ösvényen
-
Apáti Kovács Béla: Békás tó
-
M. Simon Katalin: Nyúl legyőzi rettenetes félelmét
-
Hegyi-Füstös István: Virágóra
-
Széles Csilla: A Tündérrózsa-tó titka
-
Sajti-Kollár Andrea: Mókustanya
-
Várkonyi Kitti: A verébszárnyú Hajnal tündér
-
Grábics Istvánné: Falco Palkó és a varjú barátsága
-
Jáksó Nóra: Manolo, az utolsó jegesmedve
-
Joóné Soós Andrea: Rigófüttyös János meséje
-
Schiszler Zsolt Bálint: Félix, a kopasz sün
-
Veres Ágost: Az igazi
-
Döbröntei Dávid Bence: A hűséges kék cinege
-
Vitkolczi Ildikó: Hogyan hagyták el a jó dolgok az embereket?
-
Olasz György: Ellen-áram...
-
Koroknai Zoltán: Peti és az öko-manó
-
Kormos Leila: Csupa-csupa-csuda-kert
-
Vida Kamilla: Diós-kút
-
Poczókné Borsányi Éva: A magányos eperfa
-
Kormos Norbert - Kormos Leila: Zöldfülű Péter
-
Hegyi-Füstös István: Hogyan beszélnek a madarak?
-
Hegyi-Füstös István: Ajtónyitó tudomány
-
Simon Judit: Bagoly úr segít a bajban
-
Császár József: Szelíd Szellő
-
T. Pandúr Judit: Vészkijárat
-
Bornitz-Papp Bernadett: Mese az ökörnyálról
-
K. Kovács István: A Sétatér lakói
-
Bonta Zsolt: Hogyan lettem Békakirály?
-
Mészáros Gabriella: Sziszőke
Olasz György: Ellen-áram…
– Miért maradt égve a villany, kisfiam? – kérdezi fáradtan anya az előszobában. Pétert elfogja az az ismerős, de soha nem szeretett érzés, amely minden gyereket el szokott fogni, ha az értetlen felnőttek újra meg újra megfeledkeznek arról, hogy a gyerekek számára a játék minden, és amikor ez a minden van, akkor minden más megszűnik mellette. Arról nem is beszélve, hogy a sötétben minden rendes gyerek fél. Akkor is, ha ő nincs is a szobában. Egy szobában ne legyen sötét. Ez a dolgok lényege – gondolja, persze a saját nyelvén, gyereknyelven. – Sötét volt. – feleli röviden.
Anya felsóhajt. Nem mondhatnánk ezt a sóhajt se türelmetlennek, se türelmesnek, se hangosnak, se hangtalannak, egyszerűen csak sóhajnak, belülről jövőnek. – Tudod, az áram, szóval az áram, az nincs ingyen. Most nem csak a mi villanyszámlánkra gondolok – kezdi, pedig leginkább talán mégiscsak arra gondol, ami természetes is, hiszen a pénz sosem vetette fel őket –, hanem arra, hogy a villanyáramot nagy erőművek termelik.
– Erőmű? Az meg micsoda? Olyan, mint az erő-mű-vész? – kérdezi Péter, mert ő igazából autókkal, robotokkal, varázslókkal és szuperhősökkel szokott játszani, erőművekkel sohasem.
– Nem, nem olyan – feleli anya, és elgondolkozik, hogyan is mesélje el ennek a gyereknek az erőművet. Közben Péter is abbahagyja az étkezőben a játékot, hiszen azt úgysem szabad az asztalon, és megpróbálja elképzelni, milyen lehet egy erőmű. Először is van jó és rossz erő, ezt mindenki tudja. A jó erő gömbölyű és zöld, mert ez Péter kedvenc színe és formája. Aztán amikor belemegy a lámpába az erő, ott lesz csak sárga vagy fehér. Hogy jobban lássuk. Mert a zöld fénytől a csoki is zöld lenne, amit úgyis csak titokban lehet majszolni, hogy anya ne lássa. És persze zöld csokit Péter sosem majszolna, hiába az a kedvenc színe.
Anya közben magyaráz valami turbinákról, amelyek forognak a melegtől. Melegben pedig nem jó forogni. Legfeljebb a vízben. Azt szereti Péter. A strandon, a gyerekmedencében. Spriccelni sajnos ott sem szabad, mert akkor rásípol az úszómester bácsi, és ki is kell jönni. De forgolódni, azt lehet. El is határozza, hogy legközelebb a strandon turbinát játszik, és ha eleget forog, akár meg is gyulladhatnak a lámpák az oszlopok tetején, csak estig ott kell maradni.
Anya most rátér a vízierőművekre. Na ugye! Péter is eleve vízben képzelte el a turbinákat, mert a melegben ott a legjobb. De a hegyekben általában nincs meleg. Nehéz lehet oda bármit is építeni. Fel is kell cipelni. Ő a homokvárakat szereti, de a hegyen biztos nincsen homok. És akkor ott csak hegymászók dolgoznak? De ha az a jó, hogy úgy folyik a víz, akkor miért zárják el az útját? Elképzeli, hogy ő a gát, és a hátával tartja, tartja a vizet, az meg csak nyomja, nyomja, azután ő elfárad, és elengedi. Erre aztán tele lesz a völgy. Vízzel. Anya azt mondja, hogy még a házak is összedőlhetnek.
Akkor ez az erő mégsem jó erő. Olyan fekete erő, mint a viharfelhő ereje. Annak a színét nem szereti Péter. És a villámokat sem. De legkevésbé a mennydörgést. És anya azt mondja, hogy a villám ugyanazért világít, amiért a lámpa. De hogyan nyúljon ő ezentúl a kapcsolóhoz, ha tényleg villám lakik benne? És ha egyszer a mennydörgés is kijön rajta, pláne, ha sötét van, akkor meg sem tudja gyújtani a lámpát, és sötét is marad. Ilyen félelmetesek ezek az erőművek?
És anya azt mondja, hogy ez mind semmi, mert van még az atom. Na, ezt Péter egyáltalán nem érti. A maggal nincsen semmi gond, a sárgabarack magját kalapáccsal fel szokták törni, és kieszik a belét. De vajon mivel törik fel az atommagot, és milyen a bele? Biztosan sokkal keserűbb. És nagy baj lehet, ha félrecsúszik a kalapács, jön a vérhólyag. Ez most akkor jó erő vagy rossz erő?
Anya beszél még az olajról, gázról, amitől Péter mindig is félt, alig-alig mer játszani a gyufával, amikor senki sem látja. És a tengerről, a szélről meg a napról, miközben Péter egyre álmosabb. Szóval minél tovább ég a lámpa, annál több vizet kell megtartania a hátával, annál több magot hasogatnia a kalapáccsal, és nincs hely a maghéjnak, a meleghez meg füst kell, azt mondja anya, és az felszáll, és a korom ott marad a levegőben. – Ha ott marad, az nem is baj, olyan magasra nem megyünk – gondolja Péter. De anya azt mondja, ami felszállt, az le is száll. És beszívjuk. Péter mély lélegzetet vesz. Ezek akkor néha jó, de néha nagyon rossz erők. – Ezért kell lekapcsolni a villanyt, ha nem vagy bent.
– Értem. – feleli Péter, pedig igazából dehogyis érti, hogyan is kapcsolja le a villanyt, ha bent sincsen a szobában. Mert ahhoz be kell menni, és akkor sötét lesz, és sötétben kell kijönni, és az félelmetes. De ezek az erők is azok. Talán, ha futva jön ki, akkor kiér, még mielőtt észrevenné, hogy bent sötét van. Igen. Ez lesz a megoldás. Végül is futni jó. És akkor nem engedi be a lakásba a rossz erőket. Azért ma este betesz az ágyba egy biztonsági macit is, nehogy valami baj legyen. Két macival már nincs veszély. Legutóbb egy rajzfilm után kellett a vészmaci. És majdnem teljesen bevált. – Reméljük, ma is így lesz – gondolja, és megindul a fürdőszoba felé.
– Zárd el a csapot fogmosás közben, mert a víz is drága – szól utána anya.
- Jaj! - gondolja Péter. Lehet, hogy kell még egy maci…
|