Manapság időnk legnagyobb részében a web2-es felületen olvasunk. Dr. Fűzfa Balázs 2002-es becslése szerint a szépirodalmi szövegek 70-90 százalékban ezen a felületen íródnak, a nem szépirodalmi szövegek ezt az arányt is meghaladják.   Azonban az interneten többnyire csak korlátozott kódokkal találkozunk: sok kép, kevés szöveg. A korlátozott kód fogalma 1960-ban Bernstein szociológus nyomán alakult ki, mely azt jelenti, hogy azok az emberek, akik korlátozott kódot használnak kommunikációjukban, több előfeltevéssel használják a nyelvet, mint akik kidolgozott kódokkal kommunikálnak. Nemcsak ezeket a korlátozott kódokat fogyasztjuk, de a kommunikációs tér egyre inkább azt szorgalmazza, hogy ezeket a kódokat használjuk is (pl. kommentek, sms-ek, emailek).   A 2000 óta létező új generáció - akik már a tényleges írás-olvasástudás előtt tettek szert az „információs írástudásra"- esetében a legnagyobb a szakadék a pedagógusok és a diákok között. A jelenlegi oktatási rendszerünkre nem jellemző, hogy maradna tér a pedagógusok számára megtalálni az utat, hogy miként lehet egy Jókai tájleírást értelmezhetővé és legfőképp élvezhetővé tenni a diákok számára. Marc Prensky: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók című tanulmánya letölthető>>